Hollywood is próbálkozik. 2006-ban készítették el a japánok a közkedvelt és híres Halállista manga alapján az élőszereplős filmet amelyet egy folytatás követett, később érkezett még egy spin off és egy újabb rész. 2007-ben szellőztették meg, hogy talán összejöhet az amerikai változat is. 2009-ben a Warner meg is szerezte a jogokat, úgy hírlett, hogy Zac Efron lesz a főszereplő. 2011 elején Shane Black-et hozták kapcsolatba a projekttel, a forgatókönyvön Anthony Bagarozzi és Charles Mondry dolgozott. Kiderült, hogy a stúdió Light Yagami kapcsán változtatni szeretnének ezt-azt, illetve Shinigamit teljesen ki akarják rakni a történetből. Black ellenkezett és mivel nem jutottak dűlőre a stúdió nem is adott zöld utat. 2015-ben már Adam Wingard tartotta a kezében a gyeplőt, Nat Wolff szerződött le Light szerepére, de aztán a stúdió inkább parkolópályára tette az elképzést, mondván, hogy a tervek szerint kevesebb filmet akarnak gyártani és a Halállista nem fér be a keretbe. Megengedték Wingardnak, hogy új otthont találjon a produkciónak, 48 órán belül szinte minden nagyobb cég bejelentkezett, végül a Netflixhez kerülhetett a lehetőség. Willem Dafoe vállalta, hogy Shinigami hangját adja, Paul Nakuchi, Keith Stanfield és Shea Whigham is leszerződött a filmre, amelyhez a végső forgatókönyvet Jeremy Slater írta.
Egy gimis tanulóhoz rátalál egy jegyzetfüzetre. De nem is akármilyen füzet is: ha belekerül egy név, miközben az író erősen fókuszál az illető arcára, akkor az hamarosan meghal. Mint kiderül, (Shinigami) halálisten hagyta le. Light Turner pedig rájön, hogy mire képes újdonsült szerzeménye. De vajon mit lehet kezdeni a hatalommal, hogyan dönthető el, hogy ki éljen? Augusztus 25-én debütál a film a Netflixen. Olvasd tovább →