0

2019-ben jön a Men in Black spin off

meninblackA Sötét zsaruk visszatérnek. De nem úgy, ahogyan azt korábban beharangozták. A Sony ugyanis megpróbálta összemosni a franchise-t a 21 Jump Streettel, méghozzá Channing Tatum és Jonah Hill főszereplésével, bár utóbbi azért célzott rá, hogy szerinte ebből nem lesz semmi. E helyett a stúdió inkább egy másik Men in Black spin off filmet fog elkészíteni, a bemutatót 2019. május 17-re tűzték ki.

Matt Holloway és Art Marcum, a Vasember (Iron Man) írói foglalkoznak a forgatókönyvvel. Tommy Lee Jones és Will Smith kimarad, de a lényeg, hogy abban a közegben fog játszódni a történet. Azaz a fekete ruhás öltönyös alakok figyelik az idegen lények tevékenységét és ha kell megregulázzák a galád űrlényeket.

Egyelőre nem ismert a cselekmény, ám nem csak egy-két helyszínen vagy városban fog zajlani az üldözés és az akció. Még nem szerződtettek le senkit a film ledirigálására, de egy sztárrendezőt akarnak megnyerni.

0

Paul Bettany benne lesz a Han Solo filmben

Ron Howard még egy ideig ellesz a Han Solo forgatásával. Van még hátra néhány hét a munkálatokból, de még most is bővül a színészgárda. A rendező Twitterén osztott meg egy fotót magáról és Paul Bettany-ról, Seth Rogen meg is jegyezte, ha csak látogatóba ugrott volna be, akkor eléggé vicces az öltözködési stílusa. Bettany nem csak arra járt, hanem tényleg leszerződött a produkcióra.

Úgy tűnik, hogy Michael Kenneth Williams helyére fog beugrani. Williams még Phil Lord és Chris Miller irányítása alatt letudta a jeleneteit, de kiderült, hogy lenne még feladata, ő azonban már más alkotáson dolgozik. Nem emberi figurát, hanem űrlényt alakított, így Bettany is felöltheti a motion capture cuccot. Ebben egyébként is van tapasztalata, hiszen Víziót formálja meg a Marvelnél.

3

Obi-Wan Kenobi is megkapja a saját filmjét

obivankenobiElég régóta vágynak a Star Wars rajongói egy Obi-Wan Kenobi filmre és most kívánságuk teljesült. A Hollywood Reporter értesülései szerint a Disney & a Lucasfilm napirendre tűzte a projektet, a rendezői feladatokat Stephen Daldry, a Billy Elliot és Az órák (The Hours) alkotója láthatná el. Jelen pillanatban még nincs forgatókönyv. Illetve a hivatalos bejelentésre is várni kell.

Nyilván rengeteg sztorit lehetne vászonra vinni a jedimester életéből, de egyelőre nem ismeretes, hogy mik a stúdió szándékai. Könnyen elképzelhető, hogy azt a korszakot veszik elő, mielőtt Qui-Gon Jinn tanítványa lett volna, de az is lehet, hogy a Tatooine bolygón töltött évekre fókuszálnak majd.

5

Így néz ki Hailee Steinfeld az Űrdongó filmben

Miközben a Transformers 5. része még próbál pár millió dollárt összegyűjteni elindult az Űrdongó (Bumblebee) spin off forgatása. Ezt a filmet Travis Knight rendezi és 1987-ben fog játszódni. Hailee Steinfeld lesz a főszereplő, aki majd megbütyköli a kissé leamortizálódott Autobotot. Steinfeldről került ki egy kép az internetre.

tn_1steinfeldbumblebee

3

Tovább bővülhet a John Wick filmes univerzum

johnwick3A Lionsgate teljesen elégedett a John Wick filmek eddigi eredményeivel és bizony mi is örülhetünk az eddigi két résznek. Nyilván jön majd a harmadik felvonás, illetve formálódik a sorozat is. Ezen túlmenően a stúdió nem is oly rég a Warner és az Universal elől happolta el Shay Hatten forgatókönyvét.

Azért is érdeklődtek oly nagyon a Ballerina szkriptje iránt, mivel nagyszerű lehetőséget láttak benne, hogy a Nikita hangvételéhez hasonlított cselekményt elhelyezzék a John Wick univerzumon belül. A főhős egy fiatal bérgyilkosnő lenne, aki szeretne bosszút állni családja gyilkosain.

0

Ron Howard hozzálátott a Han Solo forgatásához

Eléggé nagy zűrben van a Han Solo film. A rendezőket kirúgták, állítólag túlságosan is “ace venturás” lett a főhős, szóval úgy tűnik, hogy sok jelenetet újra kell venni és még lett volna pár hét a munkálatok befejezésig, mielőtt megváltak Chris Millertől és Phil Lordtól. A problémát Ron Howardnak kellene megoldania, nincs sok ideje, mivel májusba lenne esedékes a bemutató. Howard nagy Star Wars rajongónak vallja magát és pár órával ezelőtt Twitterén közzétett egy képet, hozzátette, hogy az első napja a Han Solo díszletei között és egy  klassz jelenetet vesznek fel, de ennél többet nem mer megosztani.

 

0

Véget ért a The Nun forgatása

Néhány órával ezelőtt jelentették be, hogy elkészül a Démonok között 3. (The Conjuring). Majd nem sokra rá Corin Hardy rendező Twitterén tette közzé, hogy a The Nun spin off forgatása véget ért. A démoni apáca 2018. júliusától ijesztegethet.

  Olvasd tovább

9

Hoppá, kirúgták a Han Solo film rendezőit

A Disney által kijelölt Star Wars irány eddig pénzügyileg kifizetődő, bár Az ébredő Erő (Force Awakens) kapcsán sok rajongó csalódottságának adott hangot és a Zsivány Egyes (Rogue One) sem villanyozott fel mindenkit. Ráadásul most újabb probléma merült fel, ami aggodalomra adhat okot. Néhány órával ezelőtt Phil Lord és Chris Miller bejelentették, hogy búcsút intenek a Han Solo filmnek, mivel egyáltalán nem voltak azonos hullámhosszon a stúdióval, elképzelésüket nem támogatták.

hansoloszereplogarda

Nos, ha a forgatás kezdete előtt járnánk annyira nem lenne vészes a közlemény, azonban a munkálatok javában zajlottak. Kathleen Kennedy, a Lucasfilm vezére annyit tett hozzá, hogy Millerék tehetséges rendezők, de kiderült, hogy teljesen más filmet akarnak megvalósítani, amit ők szeretnének, ezért útjaik elválnak. Hamarosan bejelentik, hogy kivel pótolják őket.

A Hollywood Reporter információi szerint Ron Howard vagy Joe Johnston léphetne a helyükre. Egyúttal kicsit pontosítottak, a szaklap már konkrétan arról ír, hogy Milleréket kirúgták. Nem volt felhőtlen a viszony a rendeződuó, illetve Kennedy és Lawrence Kasdan között. Túlságosan is elvitték volna a humor irányába és rendszeresen eltértek a forgatókönyvben leírtaktól. Han Solo sokkal inkább egy öntelt és cinikus alak és nem egy folyamatosan humorizáló alak.

Nem ez az első eset a Star Wars világában, hogy a Disney kénytelen volt jelentős változtatásokat eszközölni. Tavaly a Zsivány Egyes komoly pótforgatáson ment keresztül a bemutató előtt 5-6 hónappal, amelyet már Gareth Edwards helyett állítólag Tony Gilroy irányított.

0

Az Annabelle: Creation új előzetese

annabellecrPörög az élet a Démonok között (The Conjuring) univerzum körül. Corin Hardy javában forgatja a The Nun-t, pár napja pedig bejelentették, hogy újabb filmmel fog bővülni a franchise. De még idén, augusztusban kijön az Annabelle folytatása, amelyet David F. Sandberg, az Amikor kialszik a fény (Lights Out) rendezője ad ki kezei közül. Ebben egy bábkészítő és neje néhány évvel lányuk halála után egy bezárt árvaház lakóit fogadnak be házukba. Olvasd tovább

0

The Crooked Man – Újabb Démonok között spin off

crookedmanEléggé belejött a Warner a Démonok között (The Conjuring) spin offok gyártásába. Az Annabelle szép eredményt produkált, hasonló számokat várnak a folytatástól és a bemutatásra váró apácás horrortól is. De itt nem állnak meg, ugyanis bejelentették, hogy tervezőasztalra került a The Crooked Man is. A címbéli lény rendkívül magas és eléggé vékony, Démonok között 2-ben tűnt fel, Ed Warrennel nézett szembe.

Mike Van Waes foglalkozhat a forgatókönyvvel, rendező még nincs. Természetesen James Wan ezen is rajta tartja a szemét producerként. Még nem tűzték ki a bemutató dátumát, az Annabelle: Creation augusztus 11-én érkezik, a démoni apáca 2018 július 13-tól rémisztgethet. Ó és a Warner behúzhat egy strigulát az univerzumépítés mellé.

2

Hailee Steinfeld benne lehet az Űrdongó spin offban

steinfeldHailee Steinfeld első főszerepét rögtön egy Oscar jelölés kísérte. De azóta sem sikerben, sem elismerésben nem tudta hozni ezt a szintet. Túlzott hátbaveregetés tehát nem jár neki, talán A magányos tinédzserben (Edge of Seventeen) nyújtott alakítását lehetne kiemelni. A fiatal színésznő ezúttal olyasmit vállalt el, ahol kvázi a több száz milliós bevétel garantált és ehhez még csak meg sem kell erőltetnie magát. Steinfeld lehet az egyik főszereplő az Űrdongó spin off-ban, már csak alá kell írnia a szerződést.

Travis Knight, a Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings) alkotója vezényelhet a forgatáson, a munkálatok még a nyáron elindulnak. Egyelőre homály fedi a konkrét sztorit, de annyi biztos, hogy Steinfeld karaktere a suli után szerelőként keresi a betevőre valót.

0

Jön az Ip Man spin off

ipmanspinoffDonnie Yen eddig három alkalommal alakíthatta Ip Man-t és mutathatta meg, hogy a Wing Tsun mesterével nem érdemes sem a japánoknak, se Mike Tysonnak kekeckedni. Várható, hogy lesz újabb rész, de egyúttal dolgoznak a spin off előkészületein is. A 28 millió dolláros költségvetésű művet Yuen Woo-ping, a Crouching Tiger, Hidden Dragon: Sword of Destiny és az Igazi legenda (Su Qi-er) rendezője készítheti.

Kire fókuszál a történet? Cheung Tin-chi mesterre, aki a Yip Man 3-ban mutathatta meg, hogy mire képes. A karaktert ismét Zhang Jin testesíti meg, rajta kívül Dave Bautista, Michelle Yeoh és Tony Jaa csaphat oda.