0

Még nyáron elindul a Star Wars Rogue One forgatása

rogueone

Néhány napja azt mondta nekem egy ismerősöm, hogy egyszerűen nem tudja kivárni a decembert, legszívesebben lefagyasztaná magát és csak akkor olvadna ki, amikor már betolták Az ébredő Erő (The Force Awakens) premierjére. Bízzunk benne, hogy a Disney legalább olyan jó munkát végez a Star Wars-szal, mint a Marvel projektekkel. De tudják ők is, hogy nem szabad csalódást okozni, hiszen minden évben jönnek egy-egy folytatással vagy spin off alkotással.

A Comic Conon Kathleen Kennedy elmondta, hogy Gareth Edwards három héten belül belevág a Star Wars: Rogue One forgatásába, ami 2016 december 16-án kerül az amerikai mozikba és a történet a Halálcsillag terveinek ellopására fókuszál. Felicity Jones lesz a főszereplő, a színésznő egy lázadót formálhat meg, Riz Ahmed és Diego Luna szintén az ellenállást erősíti. Ben Mendelsohn a sötét oldalt erősíti, illetve Darth Vader is fel fog bukkanni.

1

Chris Miller és Phil Lord rendezi a Han Solo filmet

landohansoloHamarosan kezdetét veszi San Diegoban a Comic Con, ahol a Star Warsnak is lesz külön panel. Bár újabb előzetest nem tesznek közzé (ha J.J. Abrams-en múlt volna még egyetlen trailert sem láthattunk volna), viszont a stáb egy része tiszteletét teszi a rendezvényen. Szóval sok újdonságot nem fognak bemutatni vagy elmondani, de legalább lelkesen beszélhetnek a folytatásokról és a spin off filmekről. Pár órával ezelőtt kiderült, hogy a jövőre érkező Star Wars: Rogue One-ban Darth Vader is felbukkan, most pedig felröppent a hír, hogy Chris Miller és Phil Lord dirigálhatja a különálló Han Solo produkciót.

Millerék mögött csupa sikerek sorakoznak és nem csak bevétel terén bizonyítottak, hanem a nézők is elégedetten távoztak a mozikból. Ők állnak a Derült égből fasírt (Cloudy With A Chance of Meatballs), a 21 Jump Street és a Lego kaland (The Lego Movie) mögött. A duó nem csak rendezőként veszi ki a részét a projektből, de a forgatókönyvet is megírják, illetve ellátják a produceri teendőket.

 

3

Creed előzetes

creedhivatalosA Rocky Balboa után Sylvester Stallone arról beszélt, hogy megcsinálja a következő részt, de később már visszakozott. De a spin offra rábólintott, a forgatókönyvbe nem nyúlt bele és a rendezői székbe sem ült bele. Ryan Coogler vezényelte a filmet, a főszerepre Michael B. Jordan szerződött le, ők A megálló (Fruitvale Station) fesztiválkedvenc alkotáson dolgoztak együtt.

Adonis Johnson nem ismerte világhírű édesapját, a nehézsúlyú bajnokot, Apollo Creedet, mivel még születése előtt meghalt. De tagadhatatlan, hogy a boksz a vérében van, így Adonis Phiadelphiába utazik, ahol Apollo legendás meccset vívott a keményöklű újonccal, Rocky Balboával. A Testvéri szeretet városában megkeresi Rocky-t,  megkéri, hogy legyen az edzője. Ugyan Rocky megfogadta, hogy többé nem fog bokszolni, de látja Adonisban az erőt és eltökéltséget. Mindez Apolloban is megvolt, aki kezdetben ugyan még ellenfél volt, majd közeli barotokká váltak. Belemegy, hogy segít neki és edzeni fogja az ifjú harcost, ugyanakkor a korábbi bajnok olyan harcot vív, amely sokkal halálosabb bárkinél, amivel valaha találkozott a ringben. Rockyval az oldalán Adonisnak nem tarthat soká, hogy nevet szerezzen magának a boksz világában. De vajon dobog-e benne egy igazi harcos szív?

Phylicia Rashad alakítja az özvegyet, Tessa Thompson biztosítja a romantikus szálat, Anthony Belle formálja meg Ricky Conlan bokszolót. November 25-én kezd a film Amerikában. Olvasd tovább

6

Stb…

0tron3Eddig több, mint 30.000-en írták alá, hogy legyen Tron 3.

Elkészült A galaxis őrzői 2 forgatókönyvének első változata.

Állítólag a fiatal Obi-Wan Kenobi is kap egy spin off filmet.

Úgy hírlik, hogy Martin Freeman Anglia miniszerelnöke lesz az Amerika Kapitány 3-ban. Mivel a Bosszúállók újabb akciója balul sül el és sok brit katona életébe kerül, így ő lesz az, aki leginkább kiáll amellett, hogy a csapatot kordában kell tartani.

A pletykák szerint a Captain Marvel főszerepére Charlize Theront akarják, rendező Angelina Jolie lesz.

Christina Hodson és  Lindsey Beer szintén a Transformers univerzum íróit erősítik. Olvasd tovább

5

A Boba Fett filmben Han Solo is benne lesz?

bobafettIdén kiderül, hogy George Lucas nélkül is ki tudják-e szolgálni az kiéhezett Star Wars rajongókat. Egy biztos, Az ébredő Erő gigasiker lesz és minden évben jön egy újabb rész vagy spin off. A 2018-ban érkező különálló filmet Josh Trank dirigálta volna, ám tőle megváltak, jelenleg új rendezőt keresnek. Jon Favreau és Matthew Vaughn kering a tervezet környékén Úgy tűnik, hogy a produkció Boba Fett eredettörténetét fogja elregélni. Ma viszont felröppent a pletyka, hogy Han Solo is benne lesz a sztoriban és a leendő galaktikus fejvadász és illetve az űrcsempész között kipattanó nézeteltérést mutatnák be.

A film cselekménye valahol a Sithek bosszúja (Revenge of the Sith) és az Új remény (A New Hope) közé tehető. Csubakka, Lando Calrissian és Bossk feltűnésére szintén számíthatunk, illetve a stúdió szándéka az, hogy a galaxis söpredékével és gonosztevőivel tömje tele a filmet. Nyilván amennyire az üzletpolitika engedi.

A jövőre befutó első spin offban bemutatják, hogy miképp lopták el a lázadók a Halálcsillag terveit, ezt egy háborús filmként kell elképzelni. Ezzel szemben a Boba Fett tervezet inkább a klasszikus fejvadász és vadnyugati alkotásokból fog meríteni. A harmadik különálló tervezet elvileg Yodát mutatja be és spirituális, misztikus vonalon fog mozogni.

2

Lesz Transformers eredetsztori?

optimus_prime_in_new_transformers_3.psdAndrew Barrer és Gabriel Ferrari úgy fél évet töltöttek a Hangya (Ant-Man) átírására, valószínűleg jó munkát végeztek, mivel most a Paramounthoz kerültek, ahol a Transformers franchise-hoz kerültek. A stúdió éppen az óriásrobotok világának kibővítésén dolgozik és Akiva Goldsman irányításával zajlanak a történetek kiötlése. A Deadline oldal úgy tudja, hogy az egyik projekt a Transformers One címre hallgat és afféle eredetsztoriról van szó, amely a Cybertronon fog játszódni. Innen érkeztek az Alakváltók és ott alakult ki a konfliktus, amely két táborra szakította a robottársadalmat. Nem kizárt, hogy ebből csak animációs film fog születni. De a fő cél, hogy a Transformers 5 szkriptje készen álljon, mire Michael Bay befejezi a 13 Hours drámáját, hiszen továbbra is számítanak rá.

1

Még egy előzetes a Minyonoknak

minionsJúliusban érkeznek a kis sárgaságok. A Minyonok egész élete arról szól, hogy mestert keressenek, akit tudnak szolgálni. Az animáció történései jóval azelőtt zajlanak, hogy megismerték volna Gru-t. Néhányan a nagy közösségből vagy inkább csapatból felkerekednek, hogy találjanak olyasvalakit, akinek tudnának úgymond segíteni. És Londonban találnak is. Olvasd tovább

2

Eddie Redmayne lehet a Harry Potter spin off főszereplője

eddieredmayneÚgy egy hónappal ezelőtt szellőztették meg, hogy a Warner Eddie Redmayne-t szemelte ki a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beast and Where to Find Them) adaptáció főszerepére, amely a Harry Potter spin off-ja lesz. Az Oscar-díjat fiatal színészt most hivatalosan is megkeresték, elkezdődtek az egyeztetések.

J.K. Rowling, a regény írója szállította le a forgatókönyvet. A történet jóval azelőtt játszódik, hogy Potter és barátai megérkeztek volna Hogwartsba. Salamander magizoológus áll a középpontban, aki az összes fellelhető mágikus lényről kódexet állítana össze.

David Yates dirigálhatja a filmet, a rendező eléggé jártas a Potter világban, hiszen 4 rész köthető a nevéhez.

1

Boba Fettről szól a második Star Wars spin off

bobafettBoba Fett a Star Wars rajongók egyik kedvence, bár mondjuk melyik karakter nem az? (Még Jar Jar-t is elég sokan kedvelik!) Az előzménytrilógiában láthattuk, amikor még csak gyerek volt, viszont arról még nem esett szó, hogy miképp vált legendás fejvadásszá. Jó ideje kering a pletyka, miszerint a második spin offban Fett lesz a központi karakter. Most megerősítést nyert, hogy róla fog szólni a 2018-as produkció. A forgatókönyvet Simon Kinberg írja, rendező még nincs. Egy ideig Josh Trank dolgozhatott a tervezeten, de pár nappal ezelőtt távozott a fedélzetéről. Úgy hírlik, hogy Kingberg nem volt kibékülve vele a Fantasztikus Négyes (Fantastic Four) reboot miatt.

1

Josh Trank mégsem rendezhet Star Wars spin offot

trankVoltak pletykák, rebesgették, hogy mégsem Josh Trank lesz a második Star Wars spin off rendezője. Sokaknak gyanús volt, hogy a direktor nem ment el az SWC eseményre és most már hivatalossá vált. Kereshetnek mást a film élére. Mi történt? Trank és Lucasfilm közleményéből nem derül ki semmi, hiszen nagyjából arról írnak, hogy úgy szeretik egymást, mint saját édesanyjukat és felettébb szomorúak, hogy el kell válniuk egymástól.

A híresztelések szerint Simon Kinberg producer abszolút nem volt elégedett Trankkel a Fantasztikus Négyes (Fantastic Four) munkálatai során, megrendült a bizalma iránta. És mivel a spin offból is kiveszi a részét, tett érte, hogy inkább más rendezőt keressenek a helyére.

5

Az első Star Wars spin off a Halálcsillag terveinek az ellopásáról fog szólni

rougeoneA Star Wars Celebration esemény elején kijött az új előzetes Az ébredő Erőhöz (The Force Awakens), de ma a jövőre érkező spin off-ról is szó esett. Bár sajnos túl sokat nem mondtak a Felicity Jones főszereplésével készülő Rogue One-ról, de megerősítették, hogy a történetben a lázadók szőnek tervet a Halálcsillag terveinek ellopására. Egyúttal levetítettek egy előzetest is, amit kamerásan láthattok is. A forgatókönyvön Gary Whitta és Chris Weitz dolgoztak, Gareth Edwards dirigálhat a forgatáson.

Olvasd tovább