Először is a felvonultatott szereplőgárda hihetetlenül impozáns. Másodszor amiben Farrelly-ék keze benne van, abban tutira lesz disznólkodás. Harmadszor vajon lehet-e ezt a kettőt igényesen összerakni?
Author: Minime
Bosszútól fűtve (Dead Man Down) – írta Mini Me
Kerik László (Colin Farrell) két éve elvesztette a családját, amikor egy ingatlanspekulációra és kábítószer-kereskedelemre szakosodott banda, albán végrehajtókkal meggyilkoltatta lányát és feleségét. Azt hitték a férfi is meghalt, ám tévedtek és László, felesége nagybátyjának (F. Murray Abraham) támogatásával immár Victor álnéven beépült a bandába. Sőt hallgatagsága és megbízhatósága révén már a főnök, Alphonse Hoyt (Terrence Howard) bizalmasává avanzsált. Miközben a bandavezér folyamatos fenyegetéseket kap névtelen levelekben, megpróbálja kideríteni kinek is állhat útjában és igyekszik lecsapni ezekre az ellenfeleire, illetve bűntársaira. A banda tagjai azonban egyre fogyatkoznak és időközben kiderül, hogy a végrehajtó albánok is hasonló fenyegetéseket kapnak. Mindennek a hátterében László személyes bosszúja áll, aki kockára téve akár életét is, ki akarja végezni az összes felelőst. Bosszúhadjárata közben ismerkedik meg a balesetéből lábadozó Beatrice-szel (Noomi Rapace), aki meglehetősen furcsán indítja a kettejük között mérsékelten kialakuló románcot. Felszínre kerülnek a régi sérelmek és sérülések, a motivációt jelentő tragédiák és sorscsapások, amelyek elvezetnek minket nézőket a végkifejletig. Olvasd tovább
No One Lives (2012) – írta Mini Me
Csupán a véletlen sodorta utamba ezt a filmet, de amikor megláttam a rendező személyét (Ryûhei Kitamura) és rájöttem, hogy az Éjféli etetés című alkotás is tőle származik, akkor úgy döntöttem érdemes rászánnom az időmet.
A film egy szőke lány menekülésével kezdődik, aki egy erdőn át, rohan az életéért. Nem tudjuk ki vagy kik üldözik, de csapdákon át próbál elérni a szabadulásáig. Amint később kiderül, Emma Ward (Adelaide Clemens) az, aki egy iskolai buli egyetlen túlélője és fél éve nyomtalanul eltűnt. Majd látunk egy fiatal párt (Luke Evans és Laura Ramsey), akik észrevehetően gondokkal küzdenek és éppen új helyre költöznek, hogy a múltat maguk mögött hagyhassák, azt a múltat amelyről ekkor még nem tudunk meg részleteket, de Betty (Ramsey) részéről számos utalást kapunk arra, hogy párja esetleg viszonyt folytat egy másik nővel is. Amint betérnek egy útszéli étterembe, a helyi betörésre és rablásra szakosodott rosszfiúk bandájának egyik tagja Flynn (Derek Magyar) zaklatni kezdi őket. Az eset nem fajul el, ám egy korábbi rosszul elsült balhé miatti „adósságát” Flynn éppen a párocska javainak megszerzésével szeretné pótolni. Miután balesetet okoz, hogy kocsijukat és egyéb ingóságaikat megszerezze, a párt egyik társára bízza és odébbáll a zsákmánnyal. Az események szürrealisztikus fordulatai azonban teljesen megváltoztatják a dolgok állását és az erőviszonyokat. A történet további ecsetelése innen olyannyira spoileressé válna, hogy elvenné a film élvezhetőségét, ezért ettől most eltekintenék. Olvasd tovább
Gonosz halott (Evil Dead, 2013) – írta Mini Me
(18-as karika)
Ash vs. Mia?
Amikor bejelentésre került az Evil Dead remake elkészítésének ötlete, sokan fanyalogni kezdtek azon, hogy miért kell ismét egy régi klasszikust „elrontani”, hiszen az alapfilmek hangulata úgysem visszahozható. A klasszikus „trilógia” rajongói a fejüket rázták, amikor kiderült, hogy nem kedvenc hősük Bruce Campbell lesz az új sztori főhőse és magát a történetet is a jelenkor igényeihez próbálják majd igazítani. Jómagam is rajongója voltam, vagyok az eredeti filmeknek, amelyeknek sajátos stílusuk, hangulatuk és humoruk van. Azonban annak ellenére, hogy Bruce Campbell „Ash” karaktere számomra is kultikus figura, valamiért mindig is zavart a szerepben mutatott retardáltságával. Talán valójában nem is nevezhetjük az alaptrilógiát klasszikus horrornak, sokkal inkább horror-vígjátéknak, de még inkább horror-burleszknek. Adott a hangulata, adott a cselekménye, adott a stílusa. Ezért is lettek Sam Raimi filmjei mindenképpen klasszikusok. Olvasd tovább
Lincoln (2012)
A kritikát Mini Me küldte, sok köszi!
Steven Spielberg legújabb filmjének főhőse ezúttal nem más, mint az Egyesült Államok 16. (de az amerikaiak számára máig első számú) elnöke, Abraham Lincoln. A címszerepben a kiváló Daniel Day-Lewis csillogtathatja kivételes tudását. A korabeli Lincoln attitűdje meglehetősen érdekes, a karakterábrázolása kevésbé hősies, mivel a megszemélyesített profil 150 éve halott és csak leírásokból, képekből ismerhetjük történetét, így meglehetősen nehéz kritikusan szemlélni egy valaha élt személyről szóló alakítást. Abban azonban legyünk biztosak, hogy a film alapjául szolgáló bármilyen írásos munka elfogult lehet az egykori elnök, az amerikaiak bálványának irányában.
Börtönregény (Get the Gringo)
A kritikát Mini Me küldte, köszönet érte!
Mel Gibson visszatért. Legalábbis ezt fogják mondani. Számomra el sem tűnt, csak szünetet tartott. A Börtönregény egy olyan film, ami nem fogja meghódítani bevételi listákat, azonban méltán számíthat elismerő kritikai szavakra. Kis költségvetésű, szórakoztató, modern „Visszavágó” újragondolás, mexikói köntösben.
Prometheus
A kritikát köszönöm Minime-nek!

Mráz Zoltán írása itt olvasható.
Ridley Scott 30 év után újra a sci-fihez nyúlt. Elvárások? Azok aztán voltak. Az Alien és a Szárnyas fejvadász atyja újra a régen betonba vésett alapokra épít. Ebből csak kultuszfilm lehet. Az lett? Igen is és nem is. A Prometheus nem Alien előzmény film, bár szerves része annak a mitológiának, amit az 1979-es eredeti indított útjára. Erich von Daniken műveiben sokszor teszi fel a kérdést, honnan származik az emberiség, mi volt a ráhatás, ami miatt mi uraljuk ezt a bolygót, hiszen a darwinizmus magyarázata önmagában nem mindenkinek elég. Aki csalódik, az valójában abban a téves feltevésben teszi ezt, mintha az Alien-eket nézné. Ne tegye! Ridley Scott okos filmet akart készíteni, amit a néző önmagában gondol tovább, még akkor is, ha kapunk válaszokat, de korántsem eleget. Vannak ellentmondások, amik magyarázatra szorulnak és mégsem érkezik rájuk válasz. Az egész film olyan, mint a feltett kérdés, sajátos. Honnan származunk, kitől származunk, van erre egyszerű ellentmondás nélküli válasz? Úgy gondolom nincs. A helyzet ennél jóval bonyolultabb. Vizuálisan teljesen működőképes alkotás hullik az ölünkbe, ami megkarcolja érzékeinket és kérdéseket ébreszt, később válaszokat csepegtet, de nem árul el mindent, ez a jó film lényege. A Prometheus jó film, jó az alapjaiban megfogalmazott kérdés, jó a válasz keresésének mechanizmusa, jó hogy nem akar mindenre kiterjedő részletes magyarázatot adni. Kérdez, válaszol és gondolkodtat. Vajon Deckard is replikáns volt? Vajon Shaw alkotja meg minden idők legrémisztőbb szörnyének géntiszta elődjét? Mindkét kérdésre kapsz választ, de mindkettőben ott a kétely is.
Védhetetlen (Safe House) – írta Minime

„Felelős vagy a vendégedért!” De meddig?
Lehet-e még egyáltalán bármi újat mutatni egy kémtörténetben, amit korábban nem láttunk? Valószínűleg nem. Talán abban lehetnek eltérések, kik és hogyan mutatják meg a már sablonossá vált, örökké megismétlődő történeti fordulópontokat. Ryan Reynolds, Matt Weston ügynök szerepében, az ambiciózus feltörekvő ifjú titán formálja meg, aki unalmas hétköznapi szolgálatát tölti egy védett ház hű kutyusaként. A különbség mindössze annyi, hogy ő magának dobálja a labdát gazdi hiányában. Minél előbb szeretne elkerülni az unalmas dél-afrikai metropolis sivárságából, hogy barátnője oldalán új életet és karriert kezdhessen.
A másik oldalon kontrasztként láthatjuk a kiugrott ügynökök gyöngyszemét, a hosszú évek óta hazaárulás miatt körözött ex-CIA gurut, Tobin Frost-ot, Denzel Washington alakításában. A rutinos, mindenre felkészült öreg rókát, akinek az élete és némi elrejtett titka nagyon sokat ér néhány igen fontos személynek.





