1

Slow West (2015) / The Dark Valley (2014)

írta Nikodémus

2016-04-slow-west-dark-valley-1

Miután Clint Eastwood 1992-ben, monumentális szertartás keretében eltemette, a kétezres évek elején úgy tűnt, mégiscsak feltámad a western. Egyre-másra készültek izgalmas produkciók, a blockbuster-méreteket azonban nem sikerült meghódítania a műfajnak, azt a képregényhősök uralják mindmáig. Maradt hát a (sajnos egyre fogyó) közepes költségvetésű, félfüggetlen és független filmek világa, ahol viszont bőségesen lehet kísérletezni (lásd: The Homesman, The Salvation, Bone Tomahawk, Forsaken). Sok-sok műfajkoktél született már így, az angol-új-zélandi Slow West és az osztrák (!) The Dark Valley azonban nemcsak meglepő nemzetiségével tüntet: mindkét darab hőse egy messziről érkezett idegen, akinek meg kell ismerkednie a hely sajátos szabályrendszerével. A jól ismert alapszituációt mindkét rendezőnk egyéni megközelítéssel igyekszik feldobni, a súlyozással azonban itt is, ott is problémák adódnak.

Olvasd tovább

3

Zoolander 2

zoolander2

Nem volt éppen kirobbanó siker a Zoolander, bár úgy tartják, hogy lényegesen többet kasszírozott volna a vígjáték, ha kicsit később mutatják be. Ugyanis nem sokkal az ikertornyok összedőlése után jött ki és akkortájt nem volt kedve kacarászni az amerikaiknak. Viszont Ben Stiller és Owen Wilson divatszakmát parodizáló filmje később kultstátuszba emelkedett és pár évvel ezelőtt pedzegetni kezdték, hogy csak el kellene készíteni a folytatást. Stillerék kiharcolták, hogy belevágjanak a következő részbe, joggal gondolhatták, hogy csilingelni fog a kassza, hiszen a Dumb és Dumber, illetve a Ron Burgundy visszatérése is rákapott a nép. Azonban a bemutató után gyorsan kiderült, hogy csak egy szűk kört érdekel a Zoolander 2. Olvasd tovább

3

Röviden: Az ötödik hullám (The 5th Wave)

Előfordult már, hogy egy regény olvasása közben elképzelted miképp festene a cselekmény a moziban? Majd megráztad a fejed, mert rádöbbentél, hogy írott formában el lehet adni ezt a sztorit, de nem lenne értelme megfilmesíteni? Az ötödik hullám esetében pont erről van szó, ugyanis lehet, hogy piszok nagy siker volt a könyvfranchise a fiatalok körében, de egyszerűen képtelenség értelmes forgatókönyvet faragni belőle. Graham King vagy Tobey Maguire producerek beláthatták volna. Ám ha eléggé mondogatják maguknak, hogy ebből durván nagy profitjuk lesz (nem lett!), akkor már érthető, hogy miért támogatták a filmet.

Röviden, tömören az idegenek hirtelen megjelentek a bolygónkon. Egy ideig nem tettek semmit, majd támadtak, eddig négy különböző hullám ment le és az emberiség maradékét az ötödikkel irtanák ki. De nem számoltak Cassie-vel (Chloe Moretz) és néhány másik tinivel.

Hiába gondolkodom, egyetlen pozitívumot sem tudnék megemlíteni a filmből. Egyszerűen nem volt benne. Még ha eltekintünk a röhejes alapsztorin és a földönkívüliek nevetséges taktikáján, illetve az effektek gyatra színvonalán, akkor is bőven van mire fújni. Moretz szinte minden pillanatban tökéletesen néz ki, világvége ide vagy oda, de ugyanez elmondható az Evan-t játszó Alex Roe-ról. Az (érzelemmentes) szerelmi szálak láttán csak a fejünket tudjuk fogni, a kevéske akció is cefetül rossz, az alakításokról jobb, ha hallgatunk (Maika Monroe legalább a Függetlenség napja 2-vel kiköszörülheti a csorbát.) Mire elérünk a műfajra jellemző „milyen jó, hogy emberek vagyunk” tanúságig”, már ezer sebből vérzik a film. Olvasd tovább

0

A paradicsomtól a vérig – Beszélnünk kell Kevinről (2011)

írta Nikodémus

2015-04-beszélnünk-kell-kevinről-1

Roskadoznak a könyvesboltok polcai a nevelési tanácsokat osztogató kézikönyvektől, az öt éve bemutatott Beszélnünk kell Kevinről azonban két órára az összes okosságot érvényteleníti. Felzaklató antitézise ugyanis mindannak, amit a vulgárpszichológia ránk tukmál gyereknevelés-ügyben.

Olvasd tovább

32

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice)

batmansupermanellen

Mielőtt Ben Affleck aláírt volna Bruce Wayne/Batman szerepére, a stúdió figyelmeztette, hogy a döntés bizony nagyobb felháborodást fog kelteni az interneten. A színész egy interjúban viccesen és vidáman elmesélte, hogy végül csak aláírta a szerződést. Majd amikor szembejött vele a hír valamelyik hírportálon, ő bátran rákattintott, majd lepörgetett a kommentekhez. Az első hozzászólás a következő volt: Neeeeeeee! Mint kiderült, a Warner jól választott, nem kellett aggódni, Affleck abszolút megállja a helyét. És Gal Gadot is kellemes meglepetés Csodanőként, Angelina Jolie-hoz hasonlóan (Tomb Raider, ugye) ő is képes elhitetni, hogy karaktere határozott, kemény és állja a sarat nehéz helyzetekben is. A szereplőkön nem múlott a dolog, és nagy megkönnyebbülésre a legnagyobb probléma csupán annyi, hogy Batman és Superman nagy dérrel-dúrral beharangozott csörtéje nem tart sokáig. Olvasd tovább

2

Támadás a Fehér Ház ellen 2: London ostroma (London Has Fallen)

londonostroma

„Átgázoltak mindenkin!” – nyögi az amerikai elnök halálraváltan, miután sikerült ép bőrrel megúsznia a terroristák támadását Londonban. „Még nem mindenkin!” – teszi hozzá hű testőre és bepattint a pisztolyba egy újabb tárat. Gyakorlatilag erről is szólt egykoron az akciófilmek többsége, hogy mégis akadt egy tökös legény a vidéken, aki a legdurvább helyzetben is megállja a helyét.

3 évvel ezelőtt két csapat is megrohamozta és bevette a Fehér Házat, de a falak közül már csak hullazsákban kerültek ki. Éppen Roland Emmerich, a pusztítás és a rombolás nagymestere teljesített rosszabbul, rendezése nagy meglepetésre eléggé gyenge lett. De a rivális film, Antoine Fuqua vezényletével megütötte a szintet és teljesítette az elvárásokat. Ebben Gerard Butler takarította ki az elnök munkahelyét a terroristáktól. És a stúdió úgy gondolta, hogy a folytatásban ki lehetne bővíteni a játszóteret, de a büdzsé kapcsán meghúzták a nadrágszíjat. Így Butlernek a 80. perc környékén mindenképpen biztonságos helyre kell vinnie az elnököt. Olvasd tovább

0

Megjött Apuci! (Daddy’s Home)

megjott

Minden mostohaapuci azon van (már ha kellőképpen naivan és igazán pozitívan állunk hozzá), hogy ne csak az asszonykája szeresse, hanem a gyerekek is odalegyenek érte. Nyilván nem mindig megy egyszerűen, olykor sok időbe telhet, mire a kicsik elfogadják, tanácsokat kérjenek tőle és eléggé megkedveljék A jóember ilyenkor a legjobban mit sem kívánna a háta közepére, mint az igazi apu felbukkanását.

Brad (Will Ferrell) kedves, aranyos és legfőképpen türelmes. Ő az a típus, aki gondoskodik szeretteiről, odaadó és mindenhez kellő optimizmussal áll hozzá. Már annak is örül, ha mostohalánya a család lerajzolásakor nem hullaként ábrázolja. Felettébb rosszul érinti, amikor kiderül, hogy egy ideig náluk fogja meghúzni magát nejének exe, Dusty (Mark Wahlberg). Ráadásul mindenben az ellentéte. Igazi keménylegény, aki után megfordulnak a nők, izmos, abszolút laza és jó megfigyelő. Olvasd tovább

0

Forsaken

forsaken

Lehet, hogy a western virágkorának már régen vége, de manapság mintha újra felkapottabbá vált volna a műfaj. Nagy visszatérésről vagy feltámadásról ugyan szó sincs, de azért rávetül a reflektor néhány darabra. Antoine Fuqua elkészítette A hét mesterlövész új változatát (bemutató szeptemberben), Michael Fassbender a Slow Westben játszott, Natalie Portman a Jane Got a Gunban ragadt fegyvert, de megemlíthetném akár a Megváltást vagy a Bone Tomahawk-ot.

Donald és Kiefer Sutherland, apa és fia újra egy filmben játszhat. A fiatalabb Sutherland a 24 sorozat egyik rendezőjével, Jon Cassarral dugta össze a fejét, megszületett a Forsaken western ötlete, majd a forgatókönyvet rábízták a Gyónás miniszéria alkotójára. Ezt követően már csak néhány régi ismerősnek kellett szólni. Demi Moore (Zaklatás, Egy becsületbeli ügy), Michael Wincott és Greg Ellis (24) jött a hívó szóra. Olvasd tovább

4

Zootropolis – Állati nagy balhé (Zootopia)

zootropolis

Olykor elmerengek, hogy egykoron a stúdió rajzfilmjei eseményszámba mentek. Mindenki izgatottan várta, hogy elérkezzen a nagy nap és láthassa az újabb művet. De ahogy telt az idő a piacon egyre nagyobb teret követelt magának konkurencia, ám a minőség csupán egyetlen fronton javult, az alkotók inkább csak a képi világ tökéletesítették. Ám ettől függetlenül a stúdió mégis tartani tudott egy szintet, illetve mindig meg tudta lepni a közönségét egy-egy igen jól sikerült egészestés produkcióval. De mi történik, ha a Rontó Ralph rendezője, Rich Moore, az Aranyhaj alkotója, Byron Howard és Jared Bush összedugják a fejüket? Állatos mese. De úgy kéne fogalmazni, hogy egy állati mese.

Nem csupán az X+1-edik darab a sorban, hanem egy igazán jól sikerült alkotás született. A direktorok fogták az emberek világát, és zebrákkal, nyulakkal, lajhárokkal, oroszlánokkal (stb) helyettesítették őket. Alaposan átgondoltak mindent, ötletesen mutatnak be a metropolist, amelynek egyes területei teljesen elütnek egymástól és mindenhol más-más lények élnek. Olvasd tovább

1

Röviden: Holtpont (Point Break)

holtpont2Világos, ha valaki a fejébe veszi, hogy márpedig egy klasszikus vagy éppen közismert filmből kell egy új változat, akkor ugyanazon a címen futtatja termékét. Még az is abszolút érthető, hogy mindenképpen remake-ként kell emlegetni a történetbeli hasonlóságok miatt. Ám a régi Holtpont előtt és után is kismillió produkció készült, amelyben egy zsaru beépül valamilyen bandába, hogy lefülelje a tettest. És mégsem nevezte senki újrázott verziónak. Ráadásul nem hiába vált Kathryn Bigelow rendezése kultfilmmé. Viszont totálisan érthetetlen, hogy Eicson Core műve kapcsán miért kell felhozni a Keanu Reeves és Patrick Swayze főszereplésével készült egykori akciót? Nem szörfösök között játszódik a cselekmény, hanem az extrém sportolók világában. A beépülésen (és más apróságokon) kívül talán annyi hasonlóság akad, hogy a csapat főnökének szeme előtt is egy nagy, leküzdendő, természethez köthető akadály lebeg.

De ha túllépünk a dühítő tényen, hogy az alkotók csupán az 1991-es film rajongóit próbáltákPOINT BREAK becsábítani a mozikba, akkor is képtelenség pozitívumokat találni a filmben. Reeves, Swayze, Lori Petty vagy éppen Jake Busey szimpatikusak voltak az eredeti műben, kedvelhető karakterek, kiválóan tették a rájuk bízott feladatot. Luke Bracey és Edgar Ramirez teljes mértékben szürke,jellegtelen alakítást nyújtanak, semmiféle kisugárzásuk nincs. De ugyanez elmondható Teresa Palmerre, Ray Winstone-ra, talán egyedül Delroy Lindo-ra nem lehet panasz. Sajnálatos, de a történet végtelenül unalmas módon van tálalva, hiába mutogatnak nyaktörő mutatványokat, egyetlen pillanatra sem szökik fel bennünk az adrenalin. Hulladék, 105 millió dollárból.

Olvasd tovább

0

Röviden: Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film

snoopySnoopy és Charlie Brown több évtizede már, hogy mosolyt csal az emberek arcára. 1948-ban mutatkoztak be először, majd később a képregénykarakterekből rajzfilm is készült. Szerencsére mi is megismerkedhettünk velük Magyarországon, így számunkra és régi, kedves ismerősök. És csak reménykedni lehetett, hogy az újabb animációs filmet nem rontják. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy a Garfieldből is milyen szörnyszülött produkciót tudtak összehozni.

Dicséretes, ha a rendező és az író kellőképpen kreatívan áll hozzá és ötletesen valósítja meg a történetet. Azonban aggodalomra adhat okot, hogy esetleg felhatalmazva érezték-e magukat, hogy az ismert karakterek tulajdonságain, viselkedésein, megjelenésén változtassanak. Hatalmas megkönnyebbülés: maradt minden a régiben. Charlie Brown továbbra is egy csetlő-botló, de jószívű figura, aki minden kudarc után képes megrázni magát, feláll és próbálja folytatni, amit elkezdett. Ezúttal a szomszédba költöző vörös hajú diáklány dobogtatja meg Charlie szívét, próbál bizonyítani, hogy felfigyeljen rá, ám folyamatosan közbejön valamilyen akadály. De itt van a többi vicces mellékfigura is, a takaróval mászkáló Linustól kezdve a folyamatos piszkos Malacig. Természetesen Snoopy és jó barátja, a sárga kismadár sem hiányzik, utóbbi minden megmozdulása vicces, előbbi esetében viszont a képzelt, Vörös Báró elleni harcát le lehetett volna rövidíteni.

Csupán annyi újítás van, hogy a történetet számítógéppel rajzolták, a megvalósítás remek, megidézi a képregényes és a régebbi rajzfilmes stílust. A hangulat magával ragadja kicsit és nagyot egyaránt, a játékosság és a humor is abszolút rendben van.. Vidám, vicces animációs filmről van szó, ami szinte folyamatosan mosolyt csal a néző arcára. 90 % Olvasd tovább

1

A válságstáb (Our Brand Is Crisis)

ourbrandin

Add el nekem ezt a tollat – hangzik el a Wall Street farkasában. A dolog lényege, hogy meg kell győzni a másik felet, hogy neki szüksége van az íróeszközre. Leonardo DiCaprio és emberei igazi nagydumások voltak, akik fel tudták tüzelni az embereket, rá tudtak sózni bármit bárkire. És kvázi a politika is ilyen: el kell adni „egy terméket”. El kell hitetni a néppel, hogy ő az igazi, akinek vezényletével az ország soha nem látott sikereket ér el, olyan magaslatokba jut az életszínvonal, amit sokáig fognak emlegetni.

2005-ben mutatták be az Our Brand is Crisis dokumentumfilmet, amelyben megmutatták, hogy amerikai tanácsadók segítségével Gonzalo Sanchez de Lozata behozta tetemes lemaradást a boliviai elnökválasztáson és a nép nagy része rá szavazott. George Clooney és producertársa, Grant Heslov érdemesnek találta az alapanyagot, hogy filmet készítsenek belőle. Olvasd tovább