Batman: Bad Blood / Justice League vs. Teen Titans

írta Nikodémus

Mióta legutóbb szemléztem a Warner/DC animációsfilm-termésének legfrissebb darabjait, befutott a Nagy Univerzumépítő Eseményfilm, ám hiába Zack Snyder ellentmondásosan fogadott moziszörnyetege, úgy tűnik, a stúdiófejesek nagyvászonról a rajzlapra is át szeretnék vinni víziójukat. Így eshet meg az a furcsaság, hogy mindkét idei filmünk – miközben a stúdió folytatja az egy könnyedebb, egy fajsúlyosabb sormintát – továbbviszi a már több éve építgetett Damian-vonalat, laza univerzumot alkotva. Tehát vigyázat, nyúlik a családregény: a Batman: Bad Blood és a Justice League vs. Teen Titans egyaránt a sötét lovag utódlásának kérdéskörével foglalkozik, vegyes színvonalon.

Kettejük közül előbbi a földhözragadtabb, s egyúttal összefogottabb dolgozat: Jay Oliva már megint jól vizsgázott. Egy alapos meglepetéseket tartogató akció során Batman, miután megmenti Batwoman életét, eltűnik. A szerteszét sertepertélő família a hír hallatára összegyűlik, hogyan tovább. Miközben Batwoman, Nightwing és a Robin-jelmezt már három kisfilm óta felöltő Wayne-ivadék közös apjukat keresi, újabb fenyegetés bukkan fel Gotham városában.

A Bad Blood jól vegyíti a látványos akciószekvenciákat a nyomozós jelenetekkel, Olivának pedig még arra is van energiája, hogy több hősünk eredettörténetét felvillantsa. Sorra kerül Batwoman és Nightwing, ám teljes ívű sztorit az a Batwing kap, aki a szemünk előtt válik kiégett katonából szuperhőssé. Családi kapcsolódása meglepő, ahogy választott szakmája is: e két ponton a film Christopher Nolan univerzumát, illetve a 9/11 utáni amerikai hadipolitika dilemmáit is beleszövi cselekményébe. Apróbb gondok azért akadnak a súlyozással: a látványos nyitány után kissé leül a sztori, túl sok a duma, ám ahogy a sötét lovag kiszabadítását háttérbe szorítja egy még nagyszabásúbb finálé (egészen érdekes ellenségek bukkannak fel itt), az igazán élvezetes. Jut egy kicsi a morális tanulságokból is, ez azonban nincs túlerőltetve.

Érezhetően más közönségnek szánták az idei csapatos DC-filmet, ez már a cím második feléből sejthető. Aggódni azért nem kell, tisztességes munka a Justice League vs. Teen Titans, csakhát néhol kissé gyerekes. Damian Wayne már megint durcáskodik egy sort, apja ezért az angolszász világban kézenfekvő megoldást választva bentlakásos iskolába küldi. Ebben az univerzumban azonban még ez sem mindennapi: X-Men-szerű tanoncok közé kerül, s míg azt figyeljük, hogyan csiszolódik össze kamasztársaival, egyikük felmenője éjsötét árnyékot készül vetni a Földre.

A csipkelődések hol jók, hol rosszak, a cselekmény nem különösebben eredeti (a haverkodás céljából való vidámpark-látogatás egyenesen ordító közhely), ám összességében kissé nehezen simul össze a transzcendens, spirituális húrokat pengető fő cselekményszállal. Utóbbi maga is kicsit kimódolt (maga az ördög jön el büntetni?…), ahogyan a végső megoldás is, a tanulságot pedig szintén mindenki megkapja jól szájba rágva. Sam Liu itt-ott eltéveszti a megfelelő hangütést, sokat nem tesz hozzá a hangulathoz, inkább rutinosan levezényli a nagy kanyarokat bejáró sztorit.

S ez némi aggodalomra ad okot, mert 2016 nagy durranását, a The Killing Joke-ot szintén ő dirigálta. Az Alan Moore klasszikus képregényéből készült adaptáció már a kanyarban van, nem örülnék, ha középszerű rajzfilm kerekedne a legendás képregényből.