4

A dzsungel könyve (The Jungle Book)

dzsungelk

A Disney ügyes pénzügyi döntéseket hozott az elmúlt időszakban, ráérzett, hogy mi kell a közönségnek. Roppant jó húzás volt megvenni a Marvelt és Lucas Birodalmát, ezen felül jól tudták, hogy a közismert, klasszikus mesékből miképp kell sokakat érdeklő élőszereplős változatot készíteni. A Hófehérkét védő harcművész törpés kalandot ugyan a konkurens fantasy-k miatt félretették, de A dzsungel könyvét gyorsabban nyitották ki, mint a Warner, ahol még beletelik egy kis időbe, hogy elképzelésük elnyerje végső állapotát.

Rudyard Kipling műve szórakoztató, egyben izgalmas és tanúságos, amelyben egy embergyerek az állatok otthonában próbál boldogulni, élni és életben maradni. Maugli jó szándékú, naiv, segítőkész, nem csak magával, hanem másokkal is törődik és nem szeretné, ha a harcias Sir Kán másokon töltse ki haragját. Olvasd tovább

0

Guardians of the Night előzetes

guardiansofthenightMoszkvában járunk, egy fiatalember megment egy gyönyörű nőt néhány támadótól. Mire észbekap, máris besorozzák egy ügynökségbe, amelynek a feladata, hogy a fenntartsa a békét az emberi és a misztikus, természetfeletti világ között.

Itt valakit nagyon be fognak perelni, mondhatnánk, hiszen a sztori merőben hasonlít az Éjszakai őrség (Night Watch) franchise-hoz és szintén az oroszok készítették. De ha bemutatják, kiderül, hogy mennyi egyezőség lesz a két mű között.

A filmet Emilis Velyvis rendezte, ő korábban a Redirected és a Zero két részét dirigálta. Olvasd tovább

0

Phoenix lehet a Testvérlövészek főszereplője

phoenixJoaquin Phoenix-t szeretnék megnyerni a Testvérlövészek (The Sissters Brothers) adaptációba. A tárgyalások még eléggé az elején járnak, de ha a színész aláír, beállhat John C. Reilly mellé, aki egyben producerként is kiveszi a részét a munkálatokból.

Patrick de Witt díjnyertes regénye 1851-ben játszódik és egy bandavezér szolgálatában álló mesterlövész testpárról szól. Főnökök újabb feladattal bízza meg őket, de célpontjuk eléggé messze van, így Coloardóból a kaliforniai aranymosók területéig kell eljutniuk.

Jacques Audiard vezényelheti le a filmet. A francia direktor legutóbbi műve, a Dheepan – Egy menekült története (Dheepan) elnyerte Cannes-ban az Arany Pálmát.

5

Az X-Men: Apokalipszis új előzetese

xmenapo

Mielőtt még Roland Emmerich megtépázza a világot eljönnek a mutánsok és véghezvisznek némi pusztítást. Az X-Men: Apokalipszisben (X-Men: Apocalypse) régi és új karaktereket is köszönhetünk, vagyis inkább a “újak” többségét már láthattuk a franchise korai részeiben, öregebben. Korábban Hugh Jackman instagramján elhintette, hogy valószínűleg ő is visszatér, és mint kiderül, Wolverine ezúttal is kipattinthatja adamantiumkarmait. Olvasd tovább