0

Röviden: A mandalóri / Westworld

írta Nikodémus

A mandalóri (The Mandalorian) – 3. évad – Mivel az újabb SW-mozifilmek elég nehezen akarnak megszületni (nem csoda), a Disney úgy tűnik, felszállt a sorozatos vonalra, melynek eleje határozottan biztató volt, s a mundér becsületét megmenteni hivatott vezérszéria immár a 3. évadnál tart. Legalábbis epizódszámban, mert cselekményben egyre teszetoszább a láthatóan matinésra vett hangvételű A mandalóri. Rejtély helyett régről ismerős helyszínek, kaland helyett elérendő plot-pointok, élő-lélegző figurák helyett üresen kongó beskar-páncélok szegélyezik az utat, amit bejár sorozatunk. A első néhány rész kifejezetten kínos: miután (egy megkérdőjelezhető döntéssel) Grogu visszakerül Din Djarin (Pedro Pascal) társaságába, páncélosunk a mellékküldetés mellékküldetésével pepecsel epizódokon át (nem vicc!), feledve, hogy volna itt egy nagyobb tét is. Bo-Katan (Katee Sackhoff) belépésével azért részben felpörögnek az események, és a frissen verbuvált mando-különítmény nagy feladata szülőbolygójuk visszahódítása lesz. Ide teszünk néhány kirándulást (többek között egy szörnnyel fűszerezve – már megint), közben pedig Moff Gideon (Giancarlo Esposito) sem tétlenkedik. A végső összecsapás tulajdonképpen élvezetes, bár nem túl okosan megírt, és sajnos itt is befigyel a matiné-jelleg: egyszerűen egyetlen fontosabb szereplő sem áldozható fel a csatában, drámai súlyt adva az eseményeknek… Az évad végül a jól ismert western-klisével zárul (nem a naplementébe ellovaglóssal, a másikkal), de nem tudom, merre lehet érdemben továbbmenni ezután.

Olvasd tovább

0

5+1 ok, amiért érdemes nézni A mandalórit

Már robog A mandalóri (The Mandalorian) harmadik évada az immár nálunk is elérhető Disney+ streaming-csatornán. Az előző évad fináléjától leesett a rajongók álla, nem csoda, hogy tűkön ülve várták, hogy alakul majd Mandó és Baby Yoda sorsa. Sok filmrajongót azonban továbbra is elgondolkodtat, hogy az első élőszereplős Star Wars tévésorozat körüli izgalom, valamint a bezsebelt Emmy-díjak miatt valóban érdemes-e megnézni A mandalórit akkor is, ha nem Star Wars fanok? Most összegyűjtöttünk 5+1 okot, amiért megéri még most felvenni a történet fonalát.

1. Független a korábbi filmektől és sorozatoktól

Ugyan A mandalóri a Star Wars univerzumban játszódik, mégsem kell a franchise rajongójának lennie a nézőnek, anélkül is kifejezetten szórakoztató. Jon Favreau-nak, a sorozat showrunnerének nem titkolt küldetése volt, hogy a tartalom a franchise hardcore rajongói mellett az újonnan érkezőket is megszólítsa. Épp azokat, akik korábban egy epizódot sem láttak a „réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban” zajló eseményekből.

Olvasd tovább

0

The Mandalorian – 2. évad

írta Nikodémus

Ilyen érdekesen (és gyorsan) változnak a trendek: amíg a Disney kezében szép lassan kifáradt a nagyjátékfilmes Star Wars, egy szinte mellékprojektnek induló kis sorozatocska (khm) újra berobbantotta a rajongást. Elég volt hozzá egy forradalmi vizuális technológia, egy kúl karakter (a srácoknak) és egy cuki kisgyerek (a csajoknak). Jon Favreau és Dave Filoni receptje persze csak első pillantásra tűnt ilyen egyszerűnek: jó érzékkel ismerték fel, hogy a nosztalgiát és az easter egg-eket sokkal rétegzettebben kell adagolni, mint az egyre romló emlékű VII-IX. epizódban. Többek között emiatt is tudtak szintet lépni most A mandalóri (The Mandalorian) második évadára.

Olvasd tovább

0

The Mandalorian – 1. évad

írta Nikodémus

Legutóbbi kóstolásom óta már le is pörgött az első évad a Star Wars-franchise első élőszereplős prémiumsorozatából, s a szilveszter árnyékában bemutatott záróepizóddal immár teljes a kép: megérte elkészíteni a mandalóri kalandjait (azóta már tudjuk, lesz folytatás is), ami főleg a kiábrándítóan sikerült Skywalker korának fényében örvendetes.

És ez akkor is így van, ha menet közben azért akadtak kisebb bukkanók: a nyitóepizód döcögős cselekményére érkezett a 3. rész egész kellemes leszámolása, majd a 4-5. epizód teljesen funkciótlan mellékküldetéseit figyelve már gyanút fogtam, hogy egy olcsó szappanopera bontakozik ki a szemem előtt. Szerencsére a három zárórész helyre rántotta az évadot, az eddigieknél még fényesebb jövőt ígérve a karakternek.

Olvasd tovább

0

The Mandalorian – 3-4. rész

írta Nikodémus

Két hete még csak távolról vizsgálgattuk a horizontot: ízlelgettük a Disney új üdvöskéjének hangulatát, karakterét, játékidejét. A Disney+ egyik zászlóshajójának szánt The Mandalorian két újabb része viszont alaposan beindítja a történéseket, és főszereplőjének figuráját is tovább árnyalja – legalábbis így sejtjük, mert a sisak alá továbbra sem leshetünk be.

Hősünk (Pedro Pascal) még mindig nagyon kúl, és ahogy kell, leszállítja a zsákmányt a megbízónak. Igen ám, csakhogy valami (lelkiismeret? taktika? haszonlesés?) megszólal benne, és amikor lehallgat egy titkos beszélgetést, akcióba lép a fizetségből megerősített páncéljában. Lezúz pár rohamosztagost, szerez pár sérülést, de a java még hátravan. Igen, a harmadik rész végre kicsit nagyobb tétekben játszik, a vége pedig egy kellemes leszámolásba torkollik: a készítők a sivatagi kutyagolást jó érzékkel váltották fel egy kis akciózással. A szökés épphogy sikerül, a rejtőzködés pedig nem egészen úgy jön össze, ahogy várnánk. Ezen a ponton (az amúgy Bryce Dallas Howard által rendezett a negyedik részben) sétál be Cara Dune (Gina Carano) a képbe, hogy kissé megzrikálja hősünk addig betonkemény arcélét.

Olvasd tovább

4

The Mandalorian – 1-2. rész

írta Nikodémus

Ilyen az igazi SW-fan: vár, egyre türelmetlenebbül, izgatottan veszi kezébe az új portékát, és már az első benyomásból mindent ki akar facsarni. A világ Star Warsos része minden valószínűség szerint így itta a kedden debütált The Mandalorian első képsorait. Többszörösen korszakos pillanat ez: a Csillagok háborúja élőszereplős sorozat formáját ölti (George Lucas legalább három évtizedes álma volt ez), streaming-csatornát robbantanak be vele (Disney+), és ünnepi esemény(film) helyett hétköznapjaink részévé válik. A felhajtás és a tuti biznisz látszata ellenére kockázatos vállalkozás ez, és a Lucasfilmnek a Skywalker-sztori enyhe félresiklatása (plusz a szólófilmek kudarca) miatt nem is nagyon van más választása. De amint lepereg a szokatlanul visszafogott főcím és az első, definitívnek szánt szekvencia (ami az is, mármint definitív), már látszik, nem lesz itt hiba.

Olvasd tovább

0

Az Oroszlánkirály (The Lion King, 2019)

írta Szenilla

Igen, tényleg majdnem szóról szóra megegyezik a rajzfilmmel. Igen, az állatok arcáról tényleg nehéz leolvasni bármit is. És igen, az embernek tényleg olyan érzése van néha, mintha valami természetfilmet nézne. Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Miután a Disney sorra veszi a régi klasszikusait, evidens volt, hogy előbb-utóbb Az oroszlánkirálynak is elkészül az élőszereplős változata. Idézőjelben persze. A filmben senki nem „él”, és  valójában maga a Disney sem élőszereplős feldolgozásként aposztrofálja a filmet. Csupán nagyon jól sikerült fotorealista animációról van szó (a rendező később elmondta, az egész filmben csak egyetlen jelenet valós felvétel). A rajzfilm 1994-ben került a mozikba, a kézzel rajzolt filmek kategóriájában minden idők legnagyobb bevételét hozta világviszonylatban is. A Disney valószínűleg nem sokat dilemmázott azon, hogy elővegye-e újra. Bár a 260 millió dollárból készült új verzió a kritikusoktól kapott hideget, meleget, a bemutató hetében több mint 190 millió dollárnyi bevételt hozott csupán az USA-ban, ami remek indítás.

Olvasd tovább

0

Jon Favreau-val készül el az újabb Oroszlánkirály

2014-08-top-10-lion-kingMinden idők egyik legjobb animációja az Oroszlánkirály (The Lion King). A Disney pedig leporolta a klasszikust és úgy döntött, hogy kell egy élőszereplős remake nekik. És nekünk? Jó kérdés. A rendezői teendőket A dzsungel könyvével (The Jungle Book) masszív sikert arató Jon Favreau-t tették meg.

Annyira nem lehet meglepő, hiszen a stúdió mostanság minden régi szépen tejelő animációs filmjéből próbál élőszereplős fantasy-t készíteni. Jövőre jön a Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) is.

Az élőszereplős szót ezúttal fotorealisztikusként kell értelmezni, pláne azért, hogy az összes szereplő állat.

4

A dzsungel könyve (The Jungle Book)

dzsungelk

A Disney ügyes pénzügyi döntéseket hozott az elmúlt időszakban, ráérzett, hogy mi kell a közönségnek. Roppant jó húzás volt megvenni a Marvelt és Lucas Birodalmát, ezen felül jól tudták, hogy a közismert, klasszikus mesékből miképp kell sokakat érdeklő élőszereplős változatot készíteni. A Hófehérkét védő harcművész törpés kalandot ugyan a konkurens fantasy-k miatt félretették, de A dzsungel könyvét gyorsabban nyitották ki, mint a Warner, ahol még beletelik egy kis időbe, hogy elképzelésük elnyerje végső állapotát.

Rudyard Kipling műve szórakoztató, egyben izgalmas és tanúságos, amelyben egy embergyerek az állatok otthonában próbál boldogulni, élni és életben maradni. Maugli jó szándékú, naiv, segítőkész, nem csak magával, hanem másokkal is törődik és nem szeretné, ha a harcias Sir Kán másokon töltse ki haragját. Olvasd tovább

1

Újabb előzetes A dzsungel könyvének

dzsungelRudyard Kipling klasszikus történetéből több adaptáció is született, ezúttal Jon Favreau mutathatja be Mauglit, barátait és ellenségeit.  Az újabb, több, mint 3 perces videóban láthatjuk a gonosz Kát és feltűnik Sir Kán is. A tigrisnek köszönhető, hogy Maugli a dzsungelben maradt árván, de szerencséjére rátalál Bagira. Olvasd tovább

0

Term Life előzetes

termlifeA krimi-thriller az azonos című grafikus novella alapján készült. A forgatókönyvet A.J. Liberman szállította le, majd Peter Billingsley, a Páros mellékhatás (Couples Retreat) alkotója dirigálta le a filmet.

Vince Vaughn karaktere rablásokat tervel ki, amelyeket nagy pénzért értékesít. De az egyik eset eléggé csúnyán sül el és a férfi élete veszélybe kerül. Azonban lánya is célkeresztbe kerül, így mindenáron meg akarja védeni őt.

Hailee Steinfeld, Mike Epps, Jordi Molla, Terrence Howard, Jon Favreau, Bill Paxton szintén játszik a thrillerben. Április 8-án mutatják be Amerikában limitáltan. Olvasd tovább