11

Star Wars: Az utolsó Jedik (Star Wars: The Last Jedi)

írta Nikodémus

A közvetlen előzmény VII. részről itt esett szó.

Spoilermentes kritika, a kommentekben is így kérem. Lesz majd boncolgatós kibeszélő is.

Nem vacakolok, kimondom: Az utolsó Jedik nagyjából az összes ígéretet beváltja, amit az SW-franchise Disney-bekebelezése ígért öt évvel ezelőtt. Rian Johnson végre hozzá mert nyúlni a sagához, tisztelettel bár, de alaposan megforgatta, és ezzel új szintre emelte a történetet. Az utolsó Jedik nem nosztalgia-trip, mint Az ébredő Erő, és nem is geek-service, mint a Zsivány Egyes: egy saját lábán is biztosan megálló, önálló fejezet, ami építkezik az előzményekre, és súlyos következményei lesznek az eljövendőkre.

2017-12-sw-az-utolso-jedik-2

Felettébb merész lépés ez a Disney részéről, de szó sincs biztonsági játékról, és ez a történeten ütközik ki leginkább, amiből elég, ha annyit tudsz, amit az előzetesekből leszűrhettél: Rey (Daisy Ridley) egy hosszú út végén eljut a remeteségbe vonult Luke Skywalkerhez (Mark Hamill), átnyújtja neki a fénykardját, s megkéri, képezze ki jedi-lovagnak. Az Ellenállás pedig éppen menekül, miután elszenvedett egy újabb rajtaütést az Első Rendtől. Minden további elem rombolja a moziélményt, úgyhogy itt abba is hagyom, csak annyit, hogy hiába kering ezernyi teória főbb szereplőink felmenőiről, várható útjáról, készülj fel néhány alapos meglepetésre. Jó dolog ilyet írni: egy többszázmilliós blockbusterben végre van súlya a fordulatoknak, Rian Johnson pedig csibészes vagánysággal megy szembe a nézőközönség elvárásaival.

2017-12-sw-az-utolso-jedik-3

S ez nem csak a sztorira, de a látványvilágra, az új szereplőkre, a csatákra és a mindenféle kütyükre is vonatkozik: a film értelmesen gondolja tovább a Star Wars-életérzés talán minden fontosabb momentumát. S köztük az Erő misztériumát. Ne ijedj meg, nincs otromba George Lucas-magyarázkodás (midikloriánok ugyebár), ellenkezőleg, és ha nyitott vagy rá, egészen új élményt adhat ennek megtapasztalása. Johnson víziója persze nem a semmiből pattant elő: Az utolsó Jedik természetesen megidézi A birodalom visszavág-ot, de egyáltalán nem úgy, ahogy várnád, sőt, még poénsziporkák is csillannak. No, ez a tétel biztosan megosztó lesz: a film humora olykor meglepően direkt, és nem hiányzik az önreflexív kikacsintás meg az irónia sem – ilyet se tapasztaltunk még Star Wars-mozitól.

2017-12-sw-az-utolso-jedik-4

Ami a szereplőket illeti, mindenki szépen teljesíti az elvárhatót, ám kiemelkedik Hamill, Ridley és Driver triója. Adam Driver kiváló, árnyalt alakítást nyújt a még mindig kétségek között gyötrődő, ám ezúttal sokkal érettebb Kylo Ren szerepében; Daisy Ridley-nek elhiszem, hogy kezdeti naivitása hogyan párolog el súlyos döntéseinek meghozatala közben; a legjobb mégis Mark Hamillt látni: egyszerűen fantasztikus a megöregedett, keserű csalódásokkal megvert mester szerepében. A hármójukat összekötő háttértörténet fokozatosan bontakozik ki szemünk előtt, valódi drámai élményt ajándékozva az egyszeri Star Wars-rajongónak. Igen, jól olvastad: dráma egy Star Warsban. Az érzelmi csúcspontok kijátszása azért itt-ott kissé hatásvadász, de egy ekkora léptékű történetnél elnézhető.

2017-12-sw-az-utolso-jedik-5

Mint minden filmnél, pár dologgal itt is lehet vitatkozni (fognak is bőven, szétszedve egymást a kommentekben), de nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire bátor és izgalmasan szabálytalan film Az utolsó Jedik. Rian Johnsonnak sikerült volna majdnem-szerzői filmet forgatnia egy gigantikus franchise stúdió-keretei között? (ahogy csaknem tíz évvel ezelőtt egy hűvös angol úrnak a Warnernél…) Ez talán túlzás (biztos vagyok benne, hogy Kathleen Kennedy aggódva fogta író-rendezőnk kezét), de az tuti, hogy Az utolsó Jedik hosszú évtizedek (benne egy komplett előzmény-trilógia) óta a legegyénibb, legérdekesebb Star Wars-film lett, melyet még sokat fognak boncolgatni. Van is mit – az Erő újra velünk.

11 komment

  1. Sztem a szinészi játék 5/5, látvány 5/5, egyedül a forgatókönyv ami a kukába való, egy lapos, semmitmondó, unalmas, kiábrándító film, önmagában 1x ok, de Star Wars-nak gyenge. /spoiler alert: az a “supergirl” jelenet egyenesen röhejes és olcsó/ Egy szöban: kiábrándító!

  2. Régen láttam ilyen SW-t. Konkrétan a RTOFJ óta nem. Menjetek, nézzétek, megéri. IMHO a forgatókönyvvel sincs semmi baj (Az ébredő Erő-vel volt, nem kicsit). Bár tudná tartani ezt színvonalat a Disney.

  3. Értékelés helyett csak egy kérdésem lenne:
    Van egy űrhajó, ami menekül a többi űrhajó. Azt mondják nem tudják utolérni normál űrben és lőtávolon kívül van (azt hogy közben többször is látszik hogy mégis eltalaljak a hajót hagyjuk is). Nevezett hajóról lepattan egy kisebb hajó egy küldetésre menekülés közben, merthogy hiperurben utazva gyorsabban lehet haladni. Utána ugyanez az űrhajó a küldetés után simán utoléri az üldözőket és még sikeres fel is szállnak az egyikre suttyomban. Tisztelettel kérdezem: mi a retkes fasz akadályozta az első rendet hogy ők is egyszerűen előrébb ugorjanak hiperurben és elé vágjanak az üldözött hajónak? A válasz: a faszom kivan ezekkel a dilettáns idióta barmokkal. Ja meg van frankó nyomkovetojuk ami a hiperuron keresztül is képes megtalálni egy hajót, de azt bezzeg nem veszik észre ha a fő hajóról leválik egy csomó csapatszállító a bolygó felé. A logika legelemibb szintjének se képes megfelelni a forgatókönyv. Hiába vannak értékelhető dolgok a filmben ha atombomba szintű lyukak vannak a történetben. Hiába néz ki jól egy szék hazhianyzik egy lábát Egy Kevin Feige lenyomna egy tockost az elkövetetonek egy ilyen forgatókönyv láttán, az végleg bebizonyosodott hogy Kennedy egy kalap szart se ér mint producer. Az Juctice League-ben több értelem volt mint ebben.
    Én úgy döntöttem végleg elengedem ezt a sorozatot. Fontosabb dolgok is vannak az életben hogy emiatt mérgelodjek. Az is a gáz hogy én olvastam sok könyves és kepregenyes folytatást és egy rakás azokban megvalósított otlethez képest ezek a filmek irtózatosan primitívek.
    Na mindegy. Én itt több értelemben véve is befejeztem.

    • A regényes folytatásokkal az az apróbb bibi hogy a korábbi Star Wars filmek egyike sem volt adaptáció, tehát soha egy SW film sem készült egy már meglevő regény vagy akár játék alapján. Ehhez a hagyományhoz egyelőre tartják magukat. Pedig egy jó KOTOR filmet megnéznék azért…
      Viszont remélem a IX. Rész után hanyagolni fogják már a Skywalker famíliát meg az eddigi ismert karaktereket.

      Filmek miatt én már rég nem mérgelődök. Nem változik semmi csak a vérnyomásom megy fel. 🙂

      • Nem azt mondom, hogy adaptálják le a könyveket egy az egyben. Voltak azok között is gyengék rendesen. Bár ilyen szinten kókler dolgokkal teli, mint a 7-8 epizódok, azért tényleg kevés. A Rogue One az ami logikailag okésabb, de az meg egy érdektelen lábjegyzetre lett felhúzva azért harmatos.
        Borzasztó, de ezek a filmek egyszuerűen a fanfiction kategóriába esnek jóindulattal, csak több pénz volt rájuk. Egyszerűen szakmai szempontból amatőr munkák. Mármint ami történetvezetést illeti.
        Annyi lenne adolguk ezeknek a szerencsétleneknek, hogy kiszedegetik a jó ötletket és szorikat a már meglévő anyagból és átültetik filmes nyelvre. Mint ahogy a Marvel csinálja. Persze ezt is el lehet baszni lásd DC.
        De legalább odáig el kéne jutniuk, hogy profi írókat bérelnek meg, nem kezdő szintű amatőrökre bízzák a dolog, akik legalább az alap szintű történetmesélési szabályokkal tisztában vannak. Az egész egy katyvasz, nem csak a filmek egyenként, de még tetejébe kukázzák is egymás hülyeségeit, hogy aztán a saját hülyeségeikkel helyettesítsék azokat. Látszik, hogy nincs is igzán kidolgozott koncepciójuk, csak ad hoc hajigálják össze a dolgokat. Még Mark Hamil is lenyilatkozta, hogy egy darab döntéssel nem tud egyetérteni ami karakterével műveltek. Egyszerűen amatőr szintű az egész. A könyvekben legalább egy adott író írt meg egy trilógiát, és akkor volt kidolgozott íve a sztoriknak, még ha ingadozó is volt a színvonal ott is persze. Plusz legalább az alapműveket szellemiségét tiszteletben tartották mindig. Azt én már igazából rezignáltan tűröm, hogy ilyen szintre züllesztik a gyerekkori kedvencemet. De azt hogy ezt az igénytelenséget, hogy szopja be ilyen szinten a tömeg a kritkusokkal együtt, ez tényleg nehezen tudom feldolgozni. Ez egyfajta tömeg pszicológiai hatásmechanizmus lehet. A DC filmek szarrá vannak szívatva, de ugyanazok a hibák a szőnyeg alá vannak söpörve ha WS-ről van szó. Elképesztő. Tényleg ennyire igénytelen ma már a közönség? Ennyire nem érdekel már senkit az hogy egy logikailag korrektül felépített történetet lásson?
        Jó, ennyi volt tényleg. Több szót nem fecsérlek erre.

        • Hát igen, a DC-nél is kéne valami Feige szintű góré aki átfogja az egészet. Már kicsit már úgy érzem hogy a Warner-nek gőze nincs mit kezdjen.
          Lehet jobban járnának ha őket is megvenné a Disney.

          Ami a Star Wars illeti azért nem merték egy íróra bízni az egész trilógiát mert látták hogy az előzményeket amiket mind Lucas írt ugyanúgy rommá fikázták. Lehet megijedtek nem tudom. 🙂

          Mondjuk azon már csak nevetek amikor valaki azt mondja hogy majd a Han Solo film visszaadja a Star Wars-ba vetett hitét. Az a Han Solo film ami fél év múlva lesz bemutatva de már most szarrá van fikázva a főszereplő miatt.
          Mondjuk Ron Howard-tól jó filmeket szoktam látni többnyire de azért ez elég necces projekt.

    • Szerintem mindegyik SW-ben volt minimum egy ilyen jelenet, ami után azt tudtam volna mondani, hogy hát ezt másképp is meg lehetett volna oldani, mert übermarhaság volt.

  4. Az Alien Covenant jutott eszembe a film végén. Volt értékelhető 30 perc, a többi, ahogy ootman is írja, primitív. (Ami misztikumot feldobtak az előző részben, azt most kukázták egy tolvonással).

    Spoiler
    Egyedül Luke színészi játéka dobott fel, erre a film végi megoldás/halál felért egy kasztrálással. Már elnézést)

    • Az Alien Covenant-tal is az volt a baj hogy Ridley Scott mindenáron meg akart felelni a rajongóknak akik szidták a Prometheust ezért kukázta a sztorit.

      Hasonló a Star Wars is, annyira szidták az Ébredő Erőt hogy csak egy ócska remake hogy már szinte görcsösen egy mindentől eltérő filmet akartak csinálni.
      Pedig azt kellett volna csinálniuk mint Lucasnak. Amikor szidták a Baljós Árnyakat, ő kjelentette hogy eddig sem a rajongóknak készítette a filmeket hanem saját magának, azt ment tovább a saját feje után.

      Ezzel együtt nekem Luke halála a film végén teljesen logikus volt. Hogy felhasználta a teljes életerejét hogy kivetítse magát a galaxis egy távoli pontjára.

  5. Én nem bírom abbahagyni a vigyorgást, lenyűgözőnek tartom, hogy megérhettem, amint egy Star Wars filmben a legjobb alakítást egy szőrös kis izé nyújtja, bővebben majd a vitatopic-ban… 😀

  6. Határozottan tetszik, amit a Disney az SW-vel művel:) Amikor a Baljós árnyak kijött, a moziban úgy ültem, hogy “Hű de jó lesz…jó lesz ez…mindjárt jó lesz….mindjárt…mindjárt…hát ez durván rossz.” Az ébredő Erőnél nekem eszembe se jutott, hogy egy Új remény remake lenne és azóta sem tudom ráfogni.
    Az utolsó Jedik számomra szintén rendkívül tetszett, bár az első űrcsata nem volt valami erős, de minden sínre került. Beszippantott. Nyilván voltak hibák, de nem figyeltem rájuk.
    A spoileres kibeszélőben egészítem ki mondandómat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *