0

Box Office: Nyárvégi pangás

Szenilla posztja

Igaz, alig több, mint feleannyi néző váltott jegyet a filmre, mint az elmúlt héten, mégis megtartotta első helyét a Támadás a Fehér Ház ellen 3. A bevétel 11,6 millió, így a hazai összbevétel máris meghaladta a költségeket. A Jó srácok sem mozdultak a második helyről, 9,2 millió dollárral növelték odahaza az eddigieket. Két helyet javított Az oroszlánkirály, ami így ismételten dobogós. Mindössze 16,8 %-os bevételcsökkenés mellett ez 6,7 millió dollárt jelent. A film itthon is igen szépen teljesít. Eddig közel 400 000-en voltak kíváncsiak rá, ezzel már jóval több, mint félmilliárd forintot hozott a magyar moziknak.

A Halálos iramban: Hobbs és Shaw sem rontott korábbi helyezésén, 6,3 millióval még mindig negyedik a listán. A visszaesés mindössze 22,2 %, nagy valószínűséggel ennek is az amerikai hosszú hétvége az oka. (Egyedül az Angry Birds 2. és a Támadás a Fehér Ház ellen 3. esetében volt 30 % feletti a bevételcsökkenés.) A negyedik részt ezzel sikerült is utolérni, de az eredmény még mindig harmatosnak mondható, hiszen több, mint 40 millió dollár hiányzik ahhoz, hogy legalább pozitívba forduljon a mérleg. Két helyet rontott, ezzel ötödik az Overcomer című dráma 5,7 millió dollárral. Azzal, hogy a Disney felvásárolta a Fox Searchlight-ot, az Aki bújt lett a stúdió első R-besorolású horrorja. Ezen a héten is a hatodik helyet szerezte meg, 29,9 %-os visszaesés mellett 5,6 milliót hozott.

5 millió dollárral hetedik a Lidérces mesék éjszakája, rögtön utána pedig egy régi-új belépő, a Pókember: Idegenben, ami a bővített változattal két és félszeresére növelte elmúlt heti bevételét. Bár a pletykák arról szóltak, hogy a rajongók bojkottal fenyegetik a Sony-t, így üresek a mozitermek, úgy tűnik, sokaknál mégis győzött a kíváncsiság, és újra jegyet váltottak a hozzáadott jelenetekkel immáron 4 perccel hosszabb filmre. A Dóra és az elveszett Aranyváros 4,14 millióval maradt a kilencedik helyen, a listát pedig az Angry Birds 2. zárja 4,12 millió dollárral. Utóbbi odahaza már aligha lesz nyereséges. Bár még csak három hete fut, fényévekre van (és valószínűleg marad is) az első rész 107,5 milliós hazai bevételétől. 65 millióból eddig mindössze 35 millió dollárt hozott vissza, ami nem túl erős.

Búcsúzott a top10-ből a Volt egyszer egy… Hollywood, ami ugyan (eddig) nem lett Tarantino legjobbja, de a második helyre azért befért. A jövő hét legtöbbet kaszáló új belépője jó eséllyel az Az – Második fejezet lesz.

0

Box Office: Rosszalkodók

Szenilla posztja

Új belépőként rögtön első helyen nyitott az elmúlt héten a kiskamaszokról szóló, Jó srácok című vígjáték, amelynek bevétele hazai viszonylatban máris 1 millióval meghaladta a 20 milliós költségvetést. Ezzel második helyre csúszott a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, amely még mindig 66 millió dollárnyira van attól, hogy odahaza nyereséges legyen. A sorozat második (és lassan az első) részének, illetve a Tokiói hajszának a bevételénél ugyan több ez a jelenlegi 134 millió, de ez azért nem nagy dicsőség, lévén azóta eltelt úgy másfél évtized. Az Oroszlánkirály megtartotta harmadik helyét, és rövidesen letaszítja a trónról A szépség és a szörnyeteg-et, amely a tengerentúlon mindezidáig a Disney legtöbbet hozó élőszereplős feldolgozása volt. Utóbbinak ehhez a bevételhez 17 hétre volt szüksége, Az Oroszlánkirálynak csupán ötre.

10,5 millióval csak a negyedik helyen tudott debütálni az Angry Birds 2. A 65 milliós költségvetéstől ez még igen messze van. Az első rész ennek közel négyszeresét hozta az első héten. A magyar mozikban egyébként már egy héttel korábban láthatták a nézők a filmet. Három helyet esett vissza a Lidérces mesék éjszakája, amire már csak feleannyian voltak kíváncsiak, mint az elmúlt héten. 52%-os bevételcsökkenés mellett ez valamivel több, mint 10 millió dollárt jelent. Hatodik helyen a 47 Meters Down: Uncaged, ami a 2017-es 47 méter mélyen második része. A bevétel 9 millió (ez 2 millióval kevesebb, mint amennyivel az első rész indított), igaz, a filmre nem is költöttek túl sokat, mindössze 12 millió dollárt.

3-3 helyet rontott a Dóra és az elveszett Aranyváros, illetve a Volt egyszer egy… Hollywood. Utóbbinak hazai bevétele a mostani 7,6 millióval 114 millió dollár, ami ugyan meg sem közelíti a Django elszabadul bevételét, de a helyzet talán még nem reménytelen. Kilencedik helyen a Blinded by the Light, amelyben egy tinédzser igyekszik megérteni az élet nagy dolgait Bruce Springsteen zenéjén keresztül, a sort pedig 4,4 millióval, négy helyet visszacsúszva az Ebgondolat zárja.

Villámgyorsan eltűnt a top10-ből A bűn királynői, de búcsúztunk többek között a Pókember: Idegenben-től és a Toy Story 4-től is. Utóbbi két film alkotóinak szomorkodni semmi okuk, hiszen mindkét alkotás elérte az 1 milliárdos álomhatárt. A jövő hét egyik legjobban várt újdonsága kétségkívül a Támadás a Fehér Ház ellen 3., amit egy héttel később az itthoni mozikban is bemutatnak.

0

Box Office: Újdonságok

Szenilla posztja

A premierfilmek hete volt az elmúlt hét, a top10-ben öt új belépő is szerepel. Ennek ellenére megőrizte első helyét a Halálos iramban: Hobbs és Shaw. Igaz, a visszaesés közel 60 %, ez még így is 25,4 millió dolláros bevételt jelent. ​​Ugyanakkor a film 200 milliós büdzséből készült, ennek a hazai bevétel eddig alig több, mint felét éri csak el. Második helyen egy horror-thriller, a Lidérces mesék éjszakája nyitott 20,8 millióval. A filmet egyelőre csak az USA-ban mutatták be. A ráfordított 28 millió dollár jó eséllyel megtérül. 48,1 %-os visszaesés mellett 20 millióval dobogós még Az Oroszlánkirály, ami beelőzve Marvel Kapitányt immáron a második legnagyobb bevételt hozó film az elmúlt egy évben (természetesen a Bosszúállók: Végjáték mögött).

Ugyancsak új belépő a Dóra, a felfedező című rajzfilmsorozat élőszereplős változata (nahát, nahát…), a Dóra és az elveszett Aranyváros. A film 49 millió dollárból készült, ebből 17 milliót sikerült visszahozni az első héten. 11,6 millió dollárral két helyet csúszott le a listán a Volt egyszer egy… Hollywood. A hazai összbevétel ezzel meghaladja a 100 milliót, de Tarantino legtöbbet hozó rendezésétől, a Django elszabadul-tól még így is 62 milliónyira van. A film a héten Magyarországra is megérkezik. Hatodik helyen az újonnan bemutatott Ebgondolat című családi film 8,1 millió dolláros bevétellel, majd 5,5 millióval szintén egy új belépő, a Melissa McCarthy, Elisabeth Moss és Tiffany Haddish nevével fémjelzett A bűn királynői, amelyben három gengszterfeleség veszi át lekapcsolt férjeik helyét és ezzel a korábban általuk vezetett banda irányítását (mert a nőknek ugye ez is megy…). Ez az 5,5 millió dollár elég gyenge, meglátjuk, mennyire fogják szeretni szélesebb körben, ugyanis ezek még csak a hazai adatok.

Négy-négy hellyel rontotta múlt heti eredményét a Pókember: Idegenben és a Toy Story 4. is, előbbi 5,3 millió, utóbbi 4,4 millió dollárral gyarapította az eddigieket. A Toy Story 4. hazai összbevétele ezzel közel 420 millió, amivel megelőzte a harmadik részt és a sorozat legjobbjává lépett elő. Tizedik helyen 2,3 millió dollárral a BTS nevű koreai popzenekar koncertfilmje, a Bring the Soul: The Movie. Az együttes néhány hónapja már kijött egy koncertfilmmel, ami ugyanígy a tizedik helyen nyitott,  és műfajához képest egyébként egészen jól teljesített.

0

Box Office: Halálos iram

Szenilla posztja

Annak ellenére, hogy a sorozat eddigi egyik leggyengébben debütáló darabja, letaszította a trónról Az Oroszlánkirályt a Halálos iramban: Hobbs és Shaw. Igaz, nem egy újabb részről, hanem a franchise első spinoffjáról van szó. Bár ez a 60,8 millió dollár nem tűnik olyan eget verően soknak, az USA-ban ebben az évben csak hét film nyitott jobban, és világszinten is csupán hat alkotás tudta lekörözni. 38,2 millióval második helyen Az Oroszlánkirály, ami még csak harmadik hete fut, de a globális bevétel máris átlépte az 1 milliárd dollárt. Az elmúlt egy évben hazájában csupán a Bosszúállók: Végjáték bizonyult nála jobbnak. Röhögve előzte le az egyébként igen szépen teljesítő, szintén Disney-feldolgozást, az Aladdint, a Pókember: Idegenben-t, a Toy Story 4-et, és a Marvel Kapitányt is. 20 millió dollárral harmadik helyen a Volt egyszer egy… Hollywood. A film eddigi összbevétele 78,8 millió dollár, ami egyelőre nem haladja meg a költségeket, de mentségére szóljon, hogy még csak az USA-ban mutatták be. Tarantino eddigi legjövedelmezőbb rendezése a Django elszabadul, ami ennél gyengébben indított, de végül több, mint 400 milliót hozott a konyhára.

7,8 millió dollárral lecsúszott a dobogóról a Pókember: Idegenben, de ezzel is a széria legjobbja, ugyanis eddig egyetlen Pókember-film bevétele sem haladta meg az egymilliárdot. A Toy Story 4. is átlépheti lassan az álomhatárt. A héten 7,1 milliót hozott az USA-ban, ezzel már csak 5 millió dollárra van a harmadik rész bevételétől, ami az eddigi legsikeresebb Toy Story-epizód. 2,44 millióval megtartotta hatodik helyét a Yesterday, a visszaesés is alig több, mint 20 %. Danny Boyle-nak nem ez lett a legnagyobbat ütő filmje, de a bevételen azért lehet még kicsit szépíteni.

Hetedik helyre ugrott fel a The Farewell, amit még mindig csak 409 mozi játszik, ráadásul mind amerikai. Ehhez képest a héten gyűjtött 2,4 millió egészen jó eredmény. Három helyet csúszott le, ezzel nyolcadik a listán a Préda. Valamivel több, mint 2 millió dollárral növelte az eddigieket, akárcsak a kilencedik helyre eső Aladdin. A Disney remake-je már 11 hete szerepel a top10-ben, egy utolsó körre talán még maradhat is. Kifulladni látszik az Annabelle 3., amire már kevesebb, mint 1 millióért váltottak csak jegyet, és villámgyorsan búcsúzott az Übergáz, ami mindössze három hétig volt az első tízben.

0

Az Oroszlánkirály (The Lion King, 2019)

írta Szenilla

Igen, tényleg majdnem szóról szóra megegyezik a rajzfilmmel. Igen, az állatok arcáról tényleg nehéz leolvasni bármit is. És igen, az embernek tényleg olyan érzése van néha, mintha valami természetfilmet nézne. Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Miután a Disney sorra veszi a régi klasszikusait, evidens volt, hogy előbb-utóbb Az oroszlánkirálynak is elkészül az élőszereplős változata. Idézőjelben persze. A filmben senki nem „él”, és  valójában maga a Disney sem élőszereplős feldolgozásként aposztrofálja a filmet. Csupán nagyon jól sikerült fotorealista animációról van szó (a rendező később elmondta, az egész filmben csak egyetlen jelenet valós felvétel). A rajzfilm 1994-ben került a mozikba, a kézzel rajzolt filmek kategóriájában minden idők legnagyobb bevételét hozta világviszonylatban is. A Disney valószínűleg nem sokat dilemmázott azon, hogy elővegye-e újra. Bár a 260 millió dollárból készült új verzió a kritikusoktól kapott hideget, meleget, a bemutató hetében több mint 190 millió dollárnyi bevételt hozott csupán az USA-ban, ami remek indítás.

Olvasd tovább

0

Box Office: Tarantino berobbant

Szenilla posztja

Könnyedén tartja első helyét Az Oroszlánkirály. A visszaesés igen jelentős ugyan, de a készítők elégedettek lehetnek, a film újabb 75,5 millió dollárral növelte az eddigi – immáron 350 milliós – bevételt. A Disney klasszikusa nem csak az USA-ban remekel, a globális bevétel nem egészen két hét elteltével közelít az 1 milliárd dollárhoz. 40 millióval a második helyen nyitott Quentin Tarantino új filmje, a Volt egyszer egy Hollywood Leonardo DiCaprio és Brad Pitt főszereplésével. A Cannes-i Filmfesztiválon hét perces ovációval fogadták a filmet, remek kritikákat kapott. Augusztus közepén a magyar mozikban is meggyőződhetünk róla, hogy Tarantino utolsó előtti filmje valóban olyan jól sikerült-e. A Pókember: Idegenben még mindig dobogós, sőt: a globális bevétel átlépte az egymilliárdot, szóval mindenki megnyugodhat, lesz következő rész.

A Toy Story 4. hat hét elteltével is a negyedik helyen áll, közel 10 millió dollárral. A hazai bevétel jó eséllyel beelőzi majd a harmadik epizódét, így a sorozat legsikeresebb része lehet. Mi sem illusztrálja jobban a fenti filmek sikereit, mint hogy a Prédának az ötödik helyhez elég volt mindössze 4 millió dollár. 3 millióval követi a Yesterday, majd kevéssel lemaradva az Aladdin, ami ugyan lassan kifulladni látszik, de tizedik hete van a listán, és a globális bevétele ennek a filmnek is meghaladta az egymilliárdot. Kevesebb, mint 2 millió dollárral zárta a hétvégét az Übergáz és az Annabelle 3., a lista végén pedig egy kínai családról szóló film, a The Farewell áll, amely mellett azért ne menjünk el szó nélkül. Az egyébként amerikai produkció harmadik hete fut, és bár eddig nem látták túl sokan, az első hétvégén 355 662 dollárt hozott a készítőknek. Ez persze nem egy nagy összeg, de mindössze négy mozi bevétele. Egy apró matematikai művelettel rögtön megkapjuk az egy mozira eső átlagot, 88 916 dollárt. Csak hogy érzékeltessük: a Bosszúállók: Végjáték legjobb átlaga 76 601 dollár volt. Ez persze nem egy sokatmondó statisztika, de azért mindenképpen megmosolyogtató.

A héten nemcsak az USA-ban, hanem nálunk is megérkezik például a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, ami minden kétséget kizáróan helyet fog kapni valahol a lista első felében.