Szenilla posztja
Könnyedén tartja első helyét Az Oroszlánkirály. A visszaesés igen jelentős ugyan, de a készítők elégedettek lehetnek, a film újabb 75,5 millió dollárral növelte az eddigi – immáron 350 milliós – bevételt. A Disney klasszikusa nem csak az USA-ban remekel, a globális bevétel nem egészen két hét elteltével közelít az 1 milliárd dollárhoz. 40 millióval a második helyen nyitott Quentin Tarantino új filmje, a Volt egyszer egy Hollywood Leonardo DiCaprio és Brad Pitt főszereplésével. A Cannes-i Filmfesztiválon hét perces ovációval fogadták a filmet, remek kritikákat kapott. Augusztus közepén a magyar mozikban is meggyőződhetünk róla, hogy Tarantino utolsó előtti filmje valóban olyan jól sikerült-e. A Pókember: Idegenben még mindig dobogós, sőt: a globális bevétel átlépte az egymilliárdot, szóval mindenki megnyugodhat, lesz következő rész.
A Toy Story 4. hat hét elteltével is a negyedik helyen áll, közel 10 millió dollárral. A hazai bevétel jó eséllyel beelőzi majd a harmadik epizódét, így a sorozat legsikeresebb része lehet. Mi sem illusztrálja jobban a fenti filmek sikereit, mint hogy a Prédának az ötödik helyhez elég volt mindössze 4 millió dollár. 3 millióval követi a Yesterday, majd kevéssel lemaradva az Aladdin, ami ugyan lassan kifulladni látszik, de tizedik hete van a listán, és a globális bevétele ennek a filmnek is meghaladta az egymilliárdot. Kevesebb, mint 2 millió dollárral zárta a hétvégét az Übergáz és az Annabelle 3., a lista végén pedig egy kínai családról szóló film, a The Farewell áll, amely mellett azért ne menjünk el szó nélkül. Az egyébként amerikai produkció harmadik hete fut, és bár eddig nem látták túl sokan, az első hétvégén 355 662 dollárt hozott a készítőknek. Ez persze nem egy nagy összeg, de mindössze négy mozi bevétele. Egy apró matematikai művelettel rögtön megkapjuk az egy mozira eső átlagot, 88 916 dollárt. Csak hogy érzékeltessük: a Bosszúállók: Végjáték legjobb átlaga 76 601 dollár volt. Ez persze nem egy sokatmondó statisztika, de azért mindenképpen megmosolyogtató.
A héten nemcsak az USA-ban, hanem nálunk is megérkezik például a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, ami minden kétséget kizáróan helyet fog kapni valahol a lista első felében.
- Top 10: Pixar-kisfilmek - 2019. november 06.
- Box Office: Szárnyal a bohóc - 2019. október 15.
- Box Office: Tánc sminkelve - 2019. október 07.
- Box Office: Cammogó Jetikölyök - 2019. október 01.
- Box Office: Belibbentek a pillangók - 2019. szeptember 16.
- Box Office: Megjött a bohóc - 2019. szeptember 09.
- Box Office: Nyárvégi pangás - 2019. szeptember 02.
- Box Office: Rise of the védangyal - 2019. augusztus 26.
- Box Office: Rosszalkodók - 2019. augusztus 20.
- Box Office: Újdonságok - 2019. augusztus 13.