Szenilla posztja
Új belépőként rögtön első helyen nyitott az elmúlt héten a kiskamaszokról szóló, Jó srácok című vígjáték, amelynek bevétele hazai viszonylatban máris 1 millióval meghaladta a 20 milliós költségvetést. Ezzel második helyre csúszott a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, amely még mindig 66 millió dollárnyira van attól, hogy odahaza nyereséges legyen. A sorozat második (és lassan az első) részének, illetve a Tokiói hajszának a bevételénél ugyan több ez a jelenlegi 134 millió, de ez azért nem nagy dicsőség, lévén azóta eltelt úgy másfél évtized. Az Oroszlánkirály megtartotta harmadik helyét, és rövidesen letaszítja a trónról A szépség és a szörnyeteg-et, amely a tengerentúlon mindezidáig a Disney legtöbbet hozó élőszereplős feldolgozása volt. Utóbbinak ehhez a bevételhez 17 hétre volt szüksége, Az Oroszlánkirálynak csupán ötre.
10,5 millióval csak a negyedik helyen tudott debütálni az Angry Birds 2. A 65 milliós költségvetéstől ez még igen messze van. Az első rész ennek közel négyszeresét hozta az első héten. A magyar mozikban egyébként már egy héttel korábban láthatták a nézők a filmet. Három helyet esett vissza a Lidérces mesék éjszakája, amire már csak feleannyian voltak kíváncsiak, mint az elmúlt héten. 52%-os bevételcsökkenés mellett ez valamivel több, mint 10 millió dollárt jelent. Hatodik helyen a 47 Meters Down: Uncaged, ami a 2017-es 47 méter mélyen második része. A bevétel 9 millió (ez 2 millióval kevesebb, mint amennyivel az első rész indított), igaz, a filmre nem is költöttek túl sokat, mindössze 12 millió dollárt.
3-3 helyet rontott a Dóra és az elveszett Aranyváros, illetve a Volt egyszer egy… Hollywood. Utóbbinak hazai bevétele a mostani 7,6 millióval 114 millió dollár, ami ugyan meg sem közelíti a Django elszabadul bevételét, de a helyzet talán még nem reménytelen. Kilencedik helyen a Blinded by the Light, amelyben egy tinédzser igyekszik megérteni az élet nagy dolgait Bruce Springsteen zenéjén keresztül, a sort pedig 4,4 millióval, négy helyet visszacsúszva az Ebgondolat zárja.
Villámgyorsan eltűnt a top10-ből A bűn királynői, de búcsúztunk többek között a Pókember: Idegenben-től és a Toy Story 4-től is. Utóbbi két film alkotóinak szomorkodni semmi okuk, hiszen mindkét alkotás elérte az 1 milliárdos álomhatárt. A jövő hét egyik legjobban várt újdonsága kétségkívül a Támadás a Fehér Ház ellen 3., amit egy héttel később az itthoni mozikban is bemutatnak.
- Top 10: Pixar-kisfilmek - 2019. november 06.
- Box Office: Szárnyal a bohóc - 2019. október 15.
- Box Office: Tánc sminkelve - 2019. október 07.
- Box Office: Cammogó Jetikölyök - 2019. október 01.
- Box Office: Belibbentek a pillangók - 2019. szeptember 16.
- Box Office: Megjött a bohóc - 2019. szeptember 09.
- Box Office: Nyárvégi pangás - 2019. szeptember 02.
- Box Office: Rise of the védangyal - 2019. augusztus 26.
- Box Office: Rosszalkodók - 2019. augusztus 20.
- Box Office: Újdonságok - 2019. augusztus 13.