Globális viszonylatban nem, az USA-ban viszont hozta az első hétre várt bevételt az Az – Második fejezet. A nagyobb stúdiók nem véletlenül nem időzítettek premiert a hétre. A 35 milliós költségvetésből készülő film műfaja ellenére 91 millió dollárral nyitott, ami ugyan 32 millióval alulmúlja az első rész belépőjét, többszöröse annak, amit a top10 többi versenyzője együttesen össze tudott szedni. Igaz, utóbbiakat már legalább harmadik hete játsszák a mozik. A premier óta elég sok negatív kritikát kapott, meglátjuk, az erős kezdés mire lesz elég.
6 milliót hozott, ezzel második helyen áll a Támadás a Fehér Ház ellen 3. A hazai bevétel ezzel 53,5 millió dollár. A széria többi részét egyelőre nem sikerült utolérnie, de további 9 millióval még jó lehet a második helyre. 5,4 millió dollárral harmadik a Jó srácok, ami ezzel negyedik hete van a dobogón.
Az oroszlánkirály 4,2 millióval növelte már eddig is tetemes bevételét a nyolcadik héten: hazai viszonylatban 529 milliónál, globálisan 1,6 milliárd dollárnál jár. Eddig 6 rekordot tart, holtversenyben a Titanic-kal. (35-tel abszolút rekorder a Bosszúállók: Végjáték, mögötte a Star Wars: Az ébredő Erő 15 rekorddal). Sok helyen csak most mutatták be, így egy helyet javított az Overcomer, ami 3,25 millió dollárral az ötödik. Hajszállal lemaradva mögötte a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, amelynek hazai bevétele ugyan 164 millióra rúg, de már aligha lesz nyereséges.
A héten 2,3 millió is elég volt a hetedik helyhez, így – bár már ötödik hete fut – felkerülhetett a tízes listára a The Peanut Butter Falcon, melyben egy 22 éves Down-szindrómás fiú próbálja a nevelőotthonból megszökve valóra váltani az álmát. Őt követi nagyjából 1500 dollárnyival lemaradva a Lidérces mesék éjszakája. Négy helyet rontott, ezzel kilencedik az Aki bújt, a listát pedig 2,17 millióval a Dóra és az elveszett Aranyváros zárja, amely bár múlt héten már búcsúzott a legjobb 10 közül, egy helyet javítva úgy tűnik, még visszatért egy körre. Kiszorult viszont a top10-ből a Volt egyszer egy… Hollywood, a Pókember: Idegenben, és mindössze négy hét elteltével az Angry Birds 2. is.
- Top 10: Pixar-kisfilmek - 2019. november 06.
- Box Office: Szárnyal a bohóc - 2019. október 15.
- Box Office: Tánc sminkelve - 2019. október 07.
- Box Office: Cammogó Jetikölyök - 2019. október 01.
- Box Office: Belibbentek a pillangók - 2019. szeptember 16.
- Box Office: Megjött a bohóc - 2019. szeptember 09.
- Box Office: Nyárvégi pangás - 2019. szeptember 02.
- Box Office: Rise of the védangyal - 2019. augusztus 26.
- Box Office: Rosszalkodók - 2019. augusztus 20.
- Box Office: Újdonságok - 2019. augusztus 13.
Joker még odébb van, még simám szedhet össze pénzt AZ 🙂
Az első rész talán a gyerek szereplők alakítása miatt jobban átjött, de rendben volt a második rész is, én személy szerint nem éreztem elnyújtottnak.