0

The Mandalorian – 3-4. rész

írta Nikodémus

Két hete még csak távolról vizsgálgattuk a horizontot: ízlelgettük a Disney új üdvöskéjének hangulatát, karakterét, játékidejét. A Disney+ egyik zászlóshajójának szánt The Mandalorian két újabb része viszont alaposan beindítja a történéseket, és főszereplőjének figuráját is tovább árnyalja – legalábbis így sejtjük, mert a sisak alá továbbra sem leshetünk be.

Hősünk (Pedro Pascal) még mindig nagyon kúl, és ahogy kell, leszállítja a zsákmányt a megbízónak. Igen ám, csakhogy valami (lelkiismeret? taktika? haszonlesés?) megszólal benne, és amikor lehallgat egy titkos beszélgetést, akcióba lép a fizetségből megerősített páncéljában. Lezúz pár rohamosztagost, szerez pár sérülést, de a java még hátravan. Igen, a harmadik rész végre kicsit nagyobb tétekben játszik, a vége pedig egy kellemes leszámolásba torkollik: a készítők a sivatagi kutyagolást jó érzékkel váltották fel egy kis akciózással. A szökés épphogy sikerül, a rejtőzködés pedig nem egészen úgy jön össze, ahogy várnánk. Ezen a ponton (az amúgy Bryce Dallas Howard által rendezett a negyedik részben) sétál be Cara Dune (Gina Carano) a képbe, hogy kissé megzrikálja hősünk addig betonkemény arcélét.

Olvasd tovább

4

The Mandalorian – 1-2. rész

írta Nikodémus

Ilyen az igazi SW-fan: vár, egyre türelmetlenebbül, izgatottan veszi kezébe az új portékát, és már az első benyomásból mindent ki akar facsarni. A világ Star Warsos része minden valószínűség szerint így itta a kedden debütált The Mandalorian első képsorait. Többszörösen korszakos pillanat ez: a Csillagok háborúja élőszereplős sorozat formáját ölti (George Lucas legalább három évtizedes álma volt ez), streaming-csatornát robbantanak be vele (Disney+), és ünnepi esemény(film) helyett hétköznapjaink részévé válik. A felhajtás és a tuti biznisz látszata ellenére kockázatos vállalkozás ez, és a Lucasfilmnek a Skywalker-sztori enyhe félresiklatása (plusz a szólófilmek kudarca) miatt nem is nagyon van más választása. De amint lepereg a szokatlanul visszafogott főcím és az első, definitívnek szánt szekvencia (ami az is, mármint definitív), már látszik, nem lesz itt hiba.

Olvasd tovább