Két hete még csak távolról vizsgálgattuk a horizontot: ízlelgettük a Disney új üdvöskéjének hangulatát, karakterét, játékidejét. A Disney+ egyik zászlóshajójának szánt The Mandalorian két újabb része viszont alaposan beindítja a történéseket, és főszereplőjének figuráját is tovább árnyalja – legalábbis így sejtjük, mert a sisak alá továbbra sem leshetünk be.
Hősünk (Pedro Pascal) még mindig nagyon kúl, és ahogy kell, leszállítja a zsákmányt a megbízónak. Igen ám, csakhogy valami (lelkiismeret? taktika? haszonlesés?) megszólal benne, és amikor lehallgat egy titkos beszélgetést, akcióba lép a fizetségből megerősített páncéljában. Lezúz pár rohamosztagost, szerez pár sérülést, de a java még hátravan. Igen, a harmadik rész végre kicsit nagyobb tétekben játszik, a vége pedig egy kellemes leszámolásba torkollik: a készítők a sivatagi kutyagolást jó érzékkel váltották fel egy kis akciózással. A szökés épphogy sikerül, a rejtőzködés pedig nem egészen úgy jön össze, ahogy várnánk. Ezen a ponton (az amúgy Bryce Dallas Howard által rendezett a negyedik részben) sétál be Cara Dune (Gina Carano) a képbe, hogy kissé megzrikálja hősünk addig betonkemény arcélét.
Ez utóbbi mindenképp javára válik a sorozatnak: a gyors unalommal fenyegető magányos hős képe módosul, társakat kap, s az őhozzájuk való viszonyulásában mutatkozhat meg jobban karaktere. Spagettiwesternből itt finoman műfajt is vált a sorozat: immár a klasszikus szamurájfilmek bizonyos elemeit építi be a cselekménybe – no semmi különös vagy égrengető, de látszik, Jon Favreau lubickolt a filmtörténeti utalásokban a forgatókönyv írása során. Egyelőre azonban nem nagyon látszik egy nagyobb mögöttes sztori az egyes epizódok történései mögött. Lehet, hogy alakul majd, lehet, hogy összekapcsolódik valahogy a nagyfilmekkel, de erre a már most globális netcukisággá avanzsáló (s plüssként hamarosan a boltok polcain landoló) útitárson kívül nem láthatóak jelek.
Sebaj, hősünk addig is (ahogy a fenti plakáton) végre kicsit közelebb kerül hozzánk: kiderül, hogy neki is van szíve, tud poénkodni fa-, bocs, pléharccal, de végső szándékait még mindig üdvösen elrejti előlünk. A látvány továbbra is kiemelkedő, a hangulat remek, a kivitelezés míves. A Mandalorian néhány újabb labdát feldob (a mandalore-i faj története, rítusai és serege!), néhányat rövid úton lecsap. Lehet ebből még akármi, dacára a negyedik rész nem túl leplezett A hét mesterlövész-koppintásának (azért a vörös szemű AT-ST eléggé adja…), de több konspirálós részt azért el tudnék viselni.
- A brutalista (The Brutalist) - 2025. március 16.
- Száz év magány (Cien años de soledad) – 1. évad - 2025. március 09.
- Megtört hang – Maria - 2025. február 23.
- Agymanók 2. / A vad robot - 2025. február 09.
- Senna minisorozat - 2025. február 02.
- Brawn: A lehetetlen Formula 1 sztori / A korona – 6. évad / Botrány királyi módra - 2025. január 26.
- Konklávé (Conclave) - 2024. december 08.
- Szent (Święty) - 2024. november 10.
- A csend hangjai – Három kortárs animációs film a gyászról - 2024. november 03.
- Back to Black / Bob Marley: One Love / A popzene legjobb éjszakája - 2024. október 13.