Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: The Rise of Skywalker)

írta Nikodémus

SPOILERes írás, a trilógia korábbi részeiről itt és itt olvashatsz.

Eljött ez a pillanat is: szűk félévszázad után (sokak szerint: végre) lezárul a galaxis legismertebb szappanoperája. Időközben a nagypa(l)pi befürdött az ősök taglalásával, majd nyugdíjba ment, és eladta egy multicégnek. Ők pedig a jó nagyvállalati politika mentén saját nézőiken csüngtek. A Skywalker-saga dicstelen véget ért, köszönhetően egy mind mohóbb nagystúdió tanácstalanságának. JJ. Abrams, a színészek és a stáb csupán eszköz volt ahhoz, hogy az egeres cég egy csillogó selyempapírba csomagolt, pironkodva átnyújtott szerelmeslevélben kérjen bocsánatot a megbántott rajongóktól. A rajongó pedig – főleg ha hisztis üzemmódban van – rossz tanácsadó. Nagyon rossz.

S mindezért elsősorban az felelős, aminek hiányával lassan Hollywood-szerte küzdenek már: a koherens történet- és világalkotás. A Skywalker kora még a visszafogott várakozásokhoz képest is döbbenetesen gyengén megírt forgatókönyvvel rendelkezik, és tíz percnyi játékidő után eléri, hogy ne érdekeljen a további történet (amit minden aktuális SW-film előtt rituálisan takargatnak és találgatnak világszerte). Nyugodtan spoilerezhetünk tehát. A felkúszó felirat tudósít arról, hogy titokzatos rádióüzenet tartja izgalomban a galaxist, miszerint Palpatine, az egykori Birodalom rettegett Uralkodója (Ian McDiarmid) él, és célja változatlan: leigázni az ismert világokat. Az Ellenállás megrémül, Kylo Ren legfőbb vezér (Adam Driver) pedig utánajár a dolognak. S mit talál? A legrosszabb fanfictionbe illő, ósdi ötleteket egy karakter hajánál fogva történő előrángatására. Magyarázatként jön valami hadoválás az ismeretlen régiókról, a sithek titkos tudásáról (a klónozást nehogy említsd, hátha a néző rájön!), aztán előugrik két tárgy (MacGuffin, ha tetszik), amiket feltétlen meg kell szerezni ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra eldőljön a jedik és sithek évezredes háborúskodása. És ez kitölti a további 131 perces játékidőt. Tényleg. Itt, ezen a ponton a Skywalker kora már szembeköpi a régi trilógia lényegét, Anakin/Vader önfeláldozását és Luke (Mark Hamill) sorsának beteljesedését. Sebaj, rohanás van: hőseink felkerekednek hát, hogy beszerezzék a szükséges eszközöket, és közben egyik kalandból a másikba keveredjenek – de csak pár szempillantásnyira, mert a tempó, amit a film diktál, olyan nyaktörő, hogy remegve elhadart dialógusok és mellettünk elsuhanó CGI-világok szegélyezik. Egyszerűen nincs idő semmiben sem elmélyedni, irány a következő plot-point.

A figyelmes nézőt ez már kifárasztja a film derekára, a rajongó pedig agygörcsöt kap a minduntalan sorakozó utalásoktól, cameóktól – mintha az eredeti filmek sufni mögötti bolhapiacán botorkálna. Ennek megfelelően a fordulatok sincsenek kidolgozva, sőt: úgy csapnak arcon, hogy jobb esetben kínos vigyort, rosszabb esetben morgós grimaszt okoznak. Abrams többször elhiteti velünk, hogy az eseményeknek végre lesz valamilyen tétje (pl. két karakterhalál belebegtetése), de a drámai súly öt másodperc alatt elillan, többnyire egy-egy felháborítóan ostoba forgatókönyvi húzás miatt. S a nagy finálé egyenesen kiábrándító: nem gondolnád, de egy az egyben mintázza A Jedi visszatér nagy konklúzióját. Nem vicc: Abrams, Terrio és a Lucasfilm ezt bírta kiizzadni a sok fogadkozás, ígérgetés és felhajtás után. A Skywalker kora közben kétségbeesetten és váltakozó sikerrel magyaráz: megtudjuk, ki volt Snoke, megtudjuk Rey származását, kiderül Holdo admirális manőverének indokoltsága (komolyan?…), és még vagy ezer apró dologra fény derül. A baj az, hogy egyrészt ezek nagy része marginális volna, ha a történet sodrása magával ragadna, másrészt ezek az infók többnyire direkt utalásként, gyakran szereplőink szájából hangzanak el: Maz Kanatát (Lupita Nyong’o) például értelmező kisszótárrá változtatták erre az epizódra. Palpatine közhelyes gonoszként monologizál (így adva esélyt ellenfelének), Finn (John Boyega) folyton Reyért aggódik, Rose (Kelly Marie Tran) pedig a nagy románc után talán ha két percet van vásznon. Félreértés ne essék, nem vágyom ezen szálak mindegyikének bővebb kifejtésére, csak bosszant a pofátlan fanservice.

Hogy valójában egy egész értelmes film lapulhatott ez alatt a hipersebességgel pörgő, gyáva katyvasz alatt, arra Abrams tesz néhány utalást: Rey és Kylo sajátos kapcsolata továbbra is izgalmas (Driver lazán, Ridley kicsit küszködve oldja meg a feladatot), ám a két karakter érzelmi utazása sajnos nincs olyan jól végigvezetve, mint Az utolsó Jedikben, a végén pedig az egészet érvénytelenítik egy fölösleges és erőltetett Rómeó és Júlia-jelenettel. Poe és Finn között végre működik a dinamika, C-3PO pedig kellemesen vicces, és ezúttal szerepe van a sztoriban is. Csubi és Artu viszont teljesen margóra szorul, Jannah (Naomi Ackie) és Zorii Bliss (Keri Russell) karaktere pedig csak arra kell, hogy némi árnyékot adjon az ellenállók főbb figuráinak. Billy Dean Williams megkopott bájvigyora kissé szürreális ebben a csillagközi hajszában, Carrie Fisher pedig… nos, ő viszont megkapja a méltó búcsút – még akkor is, hogy biztosan tudom, ha ő ezt látná, tuti bemondana egy pikírt (és találó) poént.

A látvány egy Star Wars-filmtől elvárhatóan makulátlan (a stáb embertelen munkát rakott az élethű bábokba, robotokba, maszkokba), keserűségre itt az ad okot, hogy a Disney láthatóan újra és újra csak reciklálásban képes gondolkodni: régi lázadó űrhajók, Falcon, csillagrombolók garmadája (halálcsilla… khm, bolygópusztító fegyverrel…), és mindezt négyzetre emeli, mert azt hiszi, ez elég a rajongóknak. Ironikus, hogy mindazt, amivel Rian Johnsont vádolták Az utolsó Jedik szokatlan történetvezetése és döntései miatt, valójában a Skywalker kora követi el, mégpedig messze alacsonyabb színvonalon. Az egész filmből sugárzik valami “legyünk már túl rajta” érzés: mintha az alkotók és közreműködők egyszerűen semmit sem akartak volna mondani saját hőseik útjáról. Lehetett volna melankolikus kommentár a háború értelmetlenségéről, lehetett volna csendes elégia az önmagát ismétlő (galaktikus) történelemről vagy az erőhasználat ártatlanok millióit elpusztító szomorú ciklikusságáról, de nem: a Skywalker kora fináléjának ugrándozó, ölelkező ellenállói azt üzenik, hogy a Disney hiába csinált még három részt, szellemi értelemben igazából még mindig a VI. epizódnál tart.

Ideje hát elengedni ezt az egészet. Ők is így tesznek – megkönnyebbülésünkre.