4

A dzsungel könyve (The Jungle Book)

dzsungelk

A Disney ügyes pénzügyi döntéseket hozott az elmúlt időszakban, ráérzett, hogy mi kell a közönségnek. Roppant jó húzás volt megvenni a Marvelt és Lucas Birodalmát, ezen felül jól tudták, hogy a közismert, klasszikus mesékből miképp kell sokakat érdeklő élőszereplős változatot készíteni. A Hófehérkét védő harcművész törpés kalandot ugyan a konkurens fantasy-k miatt félretették, de A dzsungel könyvét gyorsabban nyitották ki, mint a Warner, ahol még beletelik egy kis időbe, hogy elképzelésük elnyerje végső állapotát.

Rudyard Kipling műve szórakoztató, egyben izgalmas és tanúságos, amelyben egy embergyerek az állatok otthonában próbál boldogulni, élni és életben maradni. Maugli jó szándékú, naiv, segítőkész, nem csak magával, hanem másokkal is törődik és nem szeretné, ha a harcias Sir Kán másokon töltse ki haragját.

dzsungelk3

Jon Favreau ugyan meg lehet vádolni, hogy csak egy tehetséges iparos, de azért munkáinak nagy részében fellelhető, hogy lelkesedés, a kreativitás és a szenvedély. Habár A dzsungel könyve történetét szorgalmasan felmondja, de azért érezhető, hogy nem „Az effektmesterek majd megoldják” szöveget ismételgette a munkálatok alatt. Lehet bármennyire is gyönyörű és csodálatos a CGI táj, lehetnek élethűek a bemutatott állatok, de ha nem süt a vászonról, hogy a rendezőt igenis érdekelte a rábízott feladat, akkor hatalmas csalódás lehet a végeredmény.

De Favreau nagyon is foglalkozott a filmmel, minden részletre odafigyelt, megvolt benne az alázat a klasszikus könyv iránt, szórakoztatni akart kicsit és nagyot egyaránt. A környezet, a dzsungel abszolút valóságosnak tűnnek. Minden állat másképp viselkedik és más-más személyiséggel rendelkezik, lerí róluk, hogy épp mire gondolnak vagy éppen mit éreznek. Dicséretes, hogy a rendező nem az effektekre helyezi a fő hangsúlyt, hanem inkább a történetre. És az újonc Neel Sethi kiválasztása Maugli szerepére kifejezetten jó döntésnek bizonyult. Favreau felvonultatja a jól ismert karaktereket, bár Lajcsi és majmai kicsit csöppet túl sok időt kapnak annak fényében, hogy a sztorira egyáltalán nincs kihatással, de azért nem is lóg a levegőben.

dzsungelk1

Ugyan végső soron merő CGI az egész és Maugli csak ritkán lógatja a lábát a messzi-messzi távolba révedve, de az egészben a legszebb és legszívderítőbb, hogy foglalkozik a szereplőkkel. Kellemesen, vidáman, esetleg énekelgetve vagy éppen félelmetesen mutatja be a kapcsolatokat a karakterek között. Jó látni, hogy amikor éppen szusszannak, leáll a lendület, akkor sem válik unalmassá, érdektelenné és a dialógusok vagy éppen párbeszédek sem együgyűek. Egyértelmű, hogy Favreau mesélni akart, de azért néhány komolyabb kérdést is beleszőtt filmje és nem áll távol tőle a komorabb hangvétel néhány jelenet esetében.

A dzsungel könyve külsőleg kiválóan néz ki és a tartalommal sincs gond. Egészen szerethető és kedvelhető, de klasszikus nem lesz belőle.

imdb: 8,0
rottentomatoes: 95 %

Büdzsé: 175 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel:  191 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 532 millió dollár

4 komment

  1. Bár ez a film nem része az érdeklődési körömnek, csak szivességből néztem meg, de még így is egy szavam van rá: Tökéletes! Zseniális! Mestermű! Dzsungel könyve filmet ennél jobban nem lehet megcsinálni, szóval semmi értelmét nem látom a 2018-as újabb rebootnak. Inkább ennek kéne második részt csinálni úgy, hogy Sír Kán helyett emberek vadásznak Mauglira (volt ilyen élőszereplős film a múltban), de sajnos tudom hogy nem lesz belőle semmi.
    Talán csak annyit tudok felróni a filmnek, hogy Ká a kígyó szerepelhetett volna többet. Ennyi!

  2. Ja , és érdekes módosítás hogy itt Maugli a végén nem költözik emberek közé, hanem a dzsungelben marad. Vajon ez jó dolog, vagy rossz dolog a filmre nézve?

    • A folytatás szempontjából az alkotóknak jó, nem kell indokot keresniük, hogy Maugli miért menjen vissza a dzsungelbe.:)

  3. Csak az állatok hangjai miatt volt érdekes, nyilván a story sok újat nem tud mutatni már. Remek választás volt mind, a mauglit játszó kissrác is elég tehetséges, szal összességében nekem ez egy pozitív csalódás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *