7

Development Hell – A fejlesztés fázisában beragadt filmek

2013-ban és 2014-ben írtam a témában egy-egy hosszabb Development Hell cikket. Vannak filmek, amelyek elakadnak a fejlesztési fázisban, habár néhányan nagyon szeretnék, ha megvalósulna, de mégsem sikerül elérni, hogy elinduljon a forgatás. Nos, amióta kiment a két írás a Jurassic Park 4 csak kijött (Jurassic World néven) és a Setét toronyhoz is hozzáláttak. Itt egy újabb adagnyi projekt, amelyek nagy része körül csak a szájtépés megy, más elgondolások pedig parkolópályán várakoznak, hátha egyszer megkapják a zöld utat.

triplets

Miután Arnold Schwarzenegger visszatért a filmiparba bejelentették, hogy a Terminator folytatáson kívül megcsinálják a Conan következő részét, illetve számíthatunk rá, hogy jön az Ikrek 2 is, vagyis a Triplets. Sajnos az Osztrák Tölgyre alig kíváncsi valaki, mindez gyorsan kiderült az Erőnek erejével bemutatója után. A Triplets-szel kapcsolatban pedig inkább a szájtépés megy. Danny De Vito boldogan visszatérne, Ivan Reitman szintén benne lenne a dologban. A forgatókönyvről nagy egyetértésben úgy nyilatkoztak, hogy egészen remek lett és a harmadik főszereplő, Eddie Murhpy is alig várja, hogy belevágjanak. Ám az Universalnak úgy tűnik kétségei vannak. Olvasd tovább

0

Élőszereplős Pokémon film készülhet

pokemonA Pokémon élőszereplős film jogaiért top secret aukción versenyezhettek a hollywoodi stúdiók – írja a Hollywood Reporter. Úgy hírlik, hogy a Sony harcba szállt ugyan, de a befutó valószínűleg a Legendary lesz. A hivatalos megerősítés még várat magára, még az is lehet, hogy egy másik cég túllicitál mindenkit.

A Pokémon ötlete Satoshi Tajiri fejéből pattant ki, először Game Boy-on lehetett vele játszani. Nem csak Japánban, de szerte a világban elég nagy népszerűségre tett szert, idén már a 20. születésnapját ünnepelhette. Az alapanyagból készült manga, anime és sorozat is. 1999-ben mutatták be az első animációs mozifilmet, amely 163 millió dollárt kasszírozott.

3

Dwayne Johnson és Kevin Hart lehetnek a Jumanji remake főszereplői

centralintell2Dwayne Johnson és Kevin Hart szépen összecsiszolódott a Központi hírszerzés (Central Intelligence) akció-vígjáték forgatásán. Együtt vezették az MTV Movie Awards átadót és újabb közös projektet találtak maguknak. Ők lehetnek a Jumanji remake főszereplői.

A forgatás kezdete augusztusra van beütemezve. Johnson naptára szerint addig végez a Halálos iramban 8-cal (Fast 8) és még be tudja szorítani a Nagypályások (Ballers) következő évada elé. Hartnak nyáron az Életrevalók (The Intouchables) remake-et kell letudnia, de úgy tűnik, hogy nem ütközik a két film egymással, így be tudja vállalni.

Jake Kasdan dirigálhatja a filmet, Scott Rosenborg adta ki kezei közül a forgatókönyvet. Az eredeti, 1995-ös produkciót Joe Johnston vezényelte le Robin Williams főszereplésével. A történések egy mágikus társasjáték körül zajlottak, minden egyes dobás után történt valami ijesztő dolog.

0

De Palma poszter

Noah Baumbach és Jake Paltrow dokumentumfilmet készítettek Brian De Palmáról. Kivesézik életét és munkásságát, megmutatják, hogy milyen egyedülálló módon állt hozzá műveihez. Nem csupán arra az időszakra fókuszálnak, amikor már veterán rendező volt, hanem a kezdeteket is elénk tárják. Az alkotók őszinte, részletes és vicces portrét ígérnek.

depalma

0

InterCom hírlevél

intercom

Eddie, a zenész (12)

Mayfairbe visszatértek a nyolcvanas évek: és nem is halkan. Az Eddie, a sas (Eddie the Eagle már a mozikban) nyolcvanas évekbelinek tűnő kísérőzenéjét Gary Barlow, az egykor legendás Take That tagja produkálta. Ő maga is írt egy korabelinek tűnő számot, és összeszedte régi barátait.

– Az évtized legendás hangjait akartam a filmbe – nyilatkozta a zenész. – Azokat a hangokat, amiket ha hall az ember, rögtön tudja, hol jár és mikor. Volt, akit nagyon kellett keresnem, volt, aki azóta is koncertezik, de végül nagy csapat jött össze.

A tehetségtelen, de lelkes sportolóból olimpikonná váló brit síugró története, az egész világon váratlan sikert aratott. A humora és szerethetősége meg persze a két sztárja, Hugh Jackman és Taron Egerton mellett ez a zenéjének is köszönhető. A film betétdalai közt Barlow segítségével többek közt Kim Wilde, a Go West és Paul Young számai is ott vannak: mindannyian saját fénykoruk stílusában, új nótát szereztek, korabeli hangszereken rögzítették őket – és egyetlen alkalommal elő is adták.

A londoni Eddie, a sas koncert hatalmas hangulatban zajlott: volt benne sok nosztalgia, de azért a jelennek szólt: az Angliában máris kultuszfilmnek számító Eddie rajongói végigtáncolták a több órás műsort.

IC Press

0tehj

Olvasd tovább