1

Rob Letterman rendezi a Great Detective Pikachu-t

pikacsuA Legendary még a nyáron jelentette be, hogy élőszereplős/CGI ötvözetű Pokemon filmet fognak készíteni. Komolyan gondolták, mivel Nicole Perlmant és Alex Hirscht állították rá a forgatókönyvre. A történetben Pikachu nyomozó lesz és egy sráccal az oldalán Pokemonokhoz köthető rejtélyes ügyeket vizsgál.

Most már rendezője is van a projektnek. Rob Letterman, a Libabőr (Goosebumps) alkotója vezényelheti le a filmet. A bemutató dátuma nem ismert és arról sem tudni, hogy mikor indulhatna a forgatás.

Letterman általában családbarát komikus kalandos alkotásokat gyárt. Többek között a Cápamesét (Shark Tale) és a Gulliver utazásait (Gulliver’s Tale) tette le az asztalra, ráadásul foglalkozik a Libabőr folytatásával és a Dungeon & Dragons-szal.

1

A készülő Pokemon filmben Pikachu nyomozó lesz

piakchuÚjabb megerősítést nyert, hogy a Legendary vághat bele az élőszereplős Pokemon film elkészítésébe. A Nintendo újabb mobilos programja már akkora népszerűséget ért el, hogy a Comic Conon egy kisebb helyről a Hall H-ba költöztették át az egész panelt, nagy nyüzsgésre számítanak. Illetve szinte biztos, hogy a tervezőasztalon pihenő produkcióról is esik majd pár szó.

Kiderült az is, hogy a film a Great Detective Pikachu japán játék alapján fog készülni, a programhoz előzetes is készült, amit alább láthattok. Ebben Pikachu nem olyan gyors és erős, mint ahogy megszokhattuk, viszont eléggé intelligens és okos. Egy nap találkozik Tim Goodmannel, aki érti is, hogy mit mond. Együtt göngyölítenek fel rejtélyes, Pokemonokhoz köthető ügyeket a városban.

  Olvasd tovább

0

Egyre biztosabb, hogy lesz Pokemon film

pokemongoMég áprilisban írtam arról, hogy valószínűleg a Legendary berkein belül születhet meg az élőszereplős Pokemon film. Az elmúlt hetek a franchise Pokemon Go mobiljátékának sikerességéről szóltak, a Nintendo tőzsdei értéke szépen 9 milliárd dollárra kúszott fel, amely úgy 25 %-os emelkedést jelent.

Ennek hatására újra előtérbe került a mozis produkció ötlete, a Deadline értesülései szerint valóban a Legendary-nél foglalkozhatnak a produkcióval. A részletek egyelőre nem ismertek, nyilván a Nintendo és a stúdió is nyilatkozni fog az ügyben. Korábban felvetődött, hogy Max Landis fogja írni a forgatókönyvet, de az ő részvételéről sem lehet tudni.

A Pokemonnal először Game Boy-on lehetett játszani, gyorsan elterjedt világszerte. Sok millió ember kedvence lett az idén 20 éves franchise. Több sorozat és manga született, illetve volt már animációs film is.

0

Élőszereplős Pokémon film készülhet

pokemonA Pokémon élőszereplős film jogaiért top secret aukción versenyezhettek a hollywoodi stúdiók – írja a Hollywood Reporter. Úgy hírlik, hogy a Sony harcba szállt ugyan, de a befutó valószínűleg a Legendary lesz. A hivatalos megerősítés még várat magára, még az is lehet, hogy egy másik cég túllicitál mindenkit.

A Pokémon ötlete Satoshi Tajiri fejéből pattant ki, először Game Boy-on lehetett vele játszani. Nem csak Japánban, de szerte a világban elég nagy népszerűségre tett szert, idén már a 20. születésnapját ünnepelhette. Az alapanyagból készült manga, anime és sorozat is. 1999-ben mutatták be az első animációs mozifilmet, amely 163 millió dollárt kasszírozott.