Ave, Cézár! (Hail, Caesar!)

A Coen fivérek sosem rejtették véka alá, hogy ismerik és szeretik a régmúlt idők filmjeit és odavannak pár évtizeddel ezelőtt készült noirokért vagy éppen westernekért. Eddigi munkásságuk során előszeretettel emeltek át bizonyos elemeket a régi produkciókból, mintáztak karaktereket egykori színészekről, tisztelegtek a 40-es, 50-es évek alkotásai előtt. És a kigondolt történeteikbe mindig beleszövik a fekete,olykor morbid humort. Ezúttal a testvérpár alaposan kiélhette magát, mivel Hollywood aranykorában játszódó sztorit mutatnak be.

Történet? Csupán ürügy ahhoz, hogy Coenék egyéni stílusban bemutassák a régi stúdiórendszert, de szerencsére nem csak a saját maguk szórakoztatásával törődtek. A soha nem létezett Capitol Pictures problémamegoldója, Eddie Mannix (Josh Brolin) áll a középpontban. Éppen egy gigászi költségvetésű hittel és vallással kapcsolatos produkció forgatásának a vége felé járunk, azonban a főhőst, a nagy sztárt (George Clooney) elrabolják.

Mindez csupán mellékes, úgymond egy eszköz ahhoz, hogy megismerkedjünk az 50-es évek Hollywoodjával. Mannix mindennapi feladati és teendői közé tartozik, hogy leszerelje a kérdezősködő újságírókat, megnyugtassa az idegeskedő rendezőket, beszéljen a megszokott műfajhoz képest eltérő szerepet játszó színészekkel. Lehet, hogy a stúdiófőnökök az urak, de Mannix hathatós közreműködésével kerülnek sínre a dolgok és oldódnak meg a nehéz problémák.

A Brolin által játszott figura valós személy volt, 1924 és 1962 között az MGM berkein belül dolgozott, segített Spencer Tracy-nek elkerülni a börtönt (állítólag a színész lefeküdt egy kiskorúval), illetve kihúzta Clark Gable-t a csávából, amikor ittasan elgázolt valakit és cserbenhagyta. Elérte, hogy a közönség szemében a sztárok továbbra is makulátlanok legyenek, akiket bálványozni lehet.

Így a filmben sem sokat unatkozik, mindig akadnak problémák, újabb nehéz pillanatok. Egyik forgatásról ugrik be a másikra, így láthatjuk Scarlett Johanssont sellőként, Channing Tatumot matrózruhába bújt táncoslábú énekesként és Ralph Fiennest, ahogy drámarendezőként megszenved a westernfilmes fiatal sztárjának vidéki „akcentusával”. És az emberrablás mellett még azzal is foglalkoznia kell, hogy a vallási vezetőknek ne legyen problémája a nagyobb vagyonba került szandálos filmjükkel.

A rendezők élvezettel mutatják be, hogy (szerintük) milyen is lehetett a régi világ. Láthatóan kitörő örömmel küldik Mannix-t és vele együtt a nézőt helyszínről helyszínre Ami nagyrészt érdekes, mulatságos, bár olykor a kissé debilre vett humor fárasztó. Könnyedén keveredik és ötvözik a műfajokkal, a dramedy-t a slapstick viccelődéssel, noirral és gúnnyal. Nem szabad elfeledkezni a fantasztikus képi világról sem, minden újabb bemutatott forgatás más-más színekben pompázik, kiválóan mutat, ami nem meglepő, hiszen ezt vártuk Roger Deakinstől.

Nem árt a filmnek, hogy sok a mellékszál, hiszen mindegyik jó helyen van, nincsenek elnyújtva és alapvetően szórakoztatóak. Egy-egy beszélgetés alkalmával talán Markos-Nádas juthat eszünkbe (a vallási vezetőknél) vagy a „Hamburzsörgör” jelenet a Rózsaszín párducból (a westernszár és a drámarendező). Tetszetős szerelmes levél Hollywood aranykorához.

imdb:  6,7
rottentomatoes:  84 %

Büdzsé: 22 millió dollár
Amerikai bevétel: 30 millió dollár
Összbevétel: 61 millió dollár