3

Röviden: Az ötödik hullám (The 5th Wave)

Előfordult már, hogy egy regény olvasása közben elképzelted miképp festene a cselekmény a moziban? Majd megráztad a fejed, mert rádöbbentél, hogy írott formában el lehet adni ezt a sztorit, de nem lenne értelme megfilmesíteni? Az ötödik hullám esetében pont erről van szó, ugyanis lehet, hogy piszok nagy siker volt a könyvfranchise a fiatalok körében, de egyszerűen képtelenség értelmes forgatókönyvet faragni belőle. Graham King vagy Tobey Maguire producerek beláthatták volna. Ám ha eléggé mondogatják maguknak, hogy ebből durván nagy profitjuk lesz (nem lett!), akkor már érthető, hogy miért támogatták a filmet.

Röviden, tömören az idegenek hirtelen megjelentek a bolygónkon. Egy ideig nem tettek semmit, majd támadtak, eddig négy különböző hullám ment le és az emberiség maradékét az ötödikkel irtanák ki. De nem számoltak Cassie-vel (Chloe Moretz) és néhány másik tinivel.

Hiába gondolkodom, egyetlen pozitívumot sem tudnék megemlíteni a filmből. Egyszerűen nem volt benne. Még ha eltekintünk a röhejes alapsztorin és a földönkívüliek nevetséges taktikáján, illetve az effektek gyatra színvonalán, akkor is bőven van mire fújni. Moretz szinte minden pillanatban tökéletesen néz ki, világvége ide vagy oda, de ugyanez elmondható az Evan-t játszó Alex Roe-ról. Az (érzelemmentes) szerelmi szálak láttán csak a fejünket tudjuk fogni, a kevéske akció is cefetül rossz, az alakításokról jobb, ha hallgatunk (Maika Monroe legalább a Függetlenség napja 2-vel kiköszörülheti a csorbát.) Mire elérünk a műfajra jellemző „milyen jó, hogy emberek vagyunk” tanúságig”, már ezer sebből vérzik a film. Olvasd tovább

0

Fort Bliss előzetes

monaghanMichelle Monaghan egy katonanőt alakít a drámában, sok-sok időt tölt távol hazájától, 5 évig szolgál Afganisztánban, majd végre hazatér. Boldog, hogy végre együtt lehet fiával, ám gyermekének egyáltalán nem ismerős.  Teljesen hozzászokott, hogy apjával (Ron Livingston) és annak új barátnőjével (Emmanuelle Chriqui) éljen.

A drámát Claudia Myers írta és rendezte, t. Mikor mutatják be? Most még nem tudni, elképzelhető, hogy előbb megjár néhány fesztivált, mielőtt a mozikba kerülne.