Nem volt éppen kirobbanó siker a Zoolander, bár úgy tartják, hogy lényegesen többet kasszírozott volna a vígjáték, ha kicsit később mutatják be. Ugyanis nem sokkal az ikertornyok összedőlése után jött ki és akkortájt nem volt kedve kacarászni az amerikaiknak. Viszont Ben Stiller és Owen Wilson divatszakmát parodizáló filmje később kultstátuszba emelkedett és pár évvel ezelőtt pedzegetni kezdték, hogy csak el kellene készíteni a folytatást. Stillerék kiharcolták, hogy belevágjanak a következő részbe, joggal gondolhatták, hogy csilingelni fog a kassza, hiszen a Dumb és Dumber, illetve a Ron Burgundy visszatérése is rákapott a nép. Azonban a bemutató után gyorsan kiderült, hogy csak egy szűk kört érdekel a Zoolander 2.
Derek Zoolander visszavonultan éldegél egy tragikus eset után, de Billy Zane-nek sikerül visszahívnia a civilizációba. Segítségére az Interpoolnak is szüksége van, hiszen valaki sorra gyilkolja a hírességeket és csak az egykori modellsztár, illetve régi jó barátja, Hansel lendítheti előre a nyomozást.
Nem csupán a divatvilágot és a modelleket figurázzák ki, mások is megkapják a magukat, nem spórolnak a popkultúrális utalásokkal és sok ismert színész vagy zenész ugrik be egy-egy mulatságos cameora. Akadnak klisék szép számmal, ám az alkotók kifejezetten a poén kedvéért tömték tele a filmet.
Stiller és Owen most is tökéletesen játsszák a kissé idióta karaktereket, párosuk a folytatásban is működik. Penelope Cruz pedig a szűk vörös (és más) hacukában kiválóan egészíti ki őket. Okos karakterekre nem, csak okoskodásra kell számítani és azért rendszeresen megmosolyogtat, ahogy a komolyan nem vehető karakterek komoly arccal adják elő a szövegüket.
A filmmel egyetlen nagyobb gond van csupán: a szkript Évekig polírozhatták a forgatókönyvet, mégsem lett az igazi. A végeredményt elnézve talán jobban jártak volna, ha szkeccssorozatként prezentáltak volna néhány jelenetet. Hiszen a jeleneteket egymás mögé sorakoztatva inkább fárasztónak, olykor erőltetettnek tűnik. Ám belegondolva, a filmből kiemelve sokkal jobban értékelhető lenne a bemutatott hülyeség, hiszen nem mindig működnek a tömény marhaságok, ha egyiket a másik után lövik el. 55 %
imdb: 5,1
rottentomatoes: 23 %
Büdzsé: 50 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 28,8 millió dollár
Eddigi összbevétel: 55,6 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
bär ne csinältäk volna meg ezt a folytatäst…. 🙁
Szerintem nem volt rosszabb mint az első.
Büdzsé: 510 millió dollár! 😀 Azigen!