Felesleges rágódni azon, hogy mire lett volna képes a Batman Superman ellen (Batman v Superman) költséges képregényfilm abban az időszakban, amikor egymás után jönnek ki a blockbusternek szánt produkciók. Elképzelhető, hogy nem 170 millió közeli összeggel nyitott volna és a következő, reklámkampánnyal durván megtámogatott alkotás érkezésekor méretes mélyrepülésbe kezd. De a Warner jól döntött, hogy egy viszonylag nyugodt, márciusi dátumra tette a premiert. A többi stúdió jó előre eltakarított mindent Az igazság hajnala (Dawn of Justice) elől, csak két hét múlva jön A dzsungel könyve. A Keeping Up With the Joneses és az Amityville horror érkezett volna ezen a víkenden, de előbbit elküldték utóforgatásra, utóbbit pedig valamilyen oknál fogva áttették 2017-re. Csak a God’s Not Dead 2 volt az egyetlen szélesebb körű bemutató, amely nem jelent konkurenciát a DC projetknek. Az első felvonásban a Kevin Sorbo által alakított professzort próbálta meggyőzni egy diák, hogy Isten létezik. És mivel szépen hozott, itt a folytatás, bár mostanság azért el voltak látva a hívők, hiszen nem is oly rég került a vásznakra a Risen és a Miracles of Heaven, de azért ki tudott préselni magából 8 millió dollárt. Olvasd tovább
batman v superman dawn of justice
Box Office: Szépen indított a Batman Superman ellen
Úgy hiányzott ez a Warnernek, mint egy falat kenyér. Tavaly a stúdiónak kvázi az összes nagyobb költségvetésű filmje elhasalt. A Jupiter felemelkedésétől (Jupiter Ascending) kezdve egészen a Pánig (Pan). Nagyon sok múlott a Batman Superman ellen (Batman v Superman) bevételén. Egyrészt a film költségvetése és marketingje 400 millió dollárra rúgott, értelemszerűen nagy pofáraesés lett volna, ha elbukik. Másrészt még csak most kezdték a DC filmes univerzumának alapozását. Katasztrofális lenne, ha Zack Snyder rendezése már a startnál beragad. Hiszen mi lesz így a többi képregényes tervvel vagy azokkal, ami már nagyjából elkészült? Kicsit aggódhattak a negatív kritikák miatt is. De a 82 millió dolláros első nap után fellélegezhet a stúdió vezetősége. Az igazság hajnala (Dawn of Justice) a legjobb nyár előtti nyitányt produkálta, 170 milliót, amit eddig a Halálos iramban 7 (Furious 7) 67,4 milliója tartott. És a hétvége is szépen alakult. De az már más lapra tartozik, hogy mit hoznak a következő hetek. Elvileg a 400 milliós bevételnek hazai földön nem kellene problémát jelentenie. Megérte tologatni a bemutatót. Hiszen eredetileg tavaly nyáron akarták műsorra tűzni, de akkor a Hangya miatt fújtak visszavonulót, majd 2016 májusára tolták, de akkor meg Amerika Kapitány volt útban. Olvasd tovább
Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice)
Mielőtt Ben Affleck aláírt volna Bruce Wayne/Batman szerepére, a stúdió figyelmeztette, hogy a döntés bizony nagyobb felháborodást fog kelteni az interneten. A színész egy interjúban viccesen és vidáman elmesélte, hogy végül csak aláírta a szerződést. Majd amikor szembejött vele a hír valamelyik hírportálon, ő bátran rákattintott, majd lepörgetett a kommentekhez. Az első hozzászólás a következő volt: Neeeeeeee! Mint kiderült, a Warner jól választott, nem kellett aggódni, Affleck abszolút megállja a helyét. És Gal Gadot is kellemes meglepetés Csodanőként, Angelina Jolie-hoz hasonlóan (Tomb Raider, ugye) ő is képes elhitetni, hogy karaktere határozott, kemény és állja a sarat nehéz helyzetekben is. A szereplőkön nem múlott a dolog, és nagy megkönnyebbülésre a legnagyobb probléma csupán annyi, hogy Batman és Superman nagy dérrel-dúrral beharangozott csörtéje nem tart sokáig. Olvasd tovább
Heti bemutatók
Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice) Olvasd tovább
Újabb képek a Batman Superman ellen filmből
Az Entertainment Weekly lehozott néhány képet a Batman Superman ellen (Batman v Superman) képregényfilmből. Egyúttal a Deadline közzétette, hogy a produkció Észak-Amerikában úgy 120-140 millió dollár körüli nyitóhétvégével számolhat. Globálisan ez a szám úgy 300 és 340 millió közötti összeg lesz.
Újabb Batman Superman ellen – Az igazság hajnala előzetes
A Warner közzétett egy újabb előzetest a Batman Superman ellen képregényfilmjükhöz, ami leginkább Batmanre fókuszál és Csodanő is kap néhány plusz másodpercet. Persze még előfordulhat, hogy jön még néhány nemzetközi előzetes, a japánok vagy a kínaiak mindig megtoldják eddig nem látott kisebb jelenettel a kedvcsinálót. Mi március 24-től ülhetünk be a filmre.
Újabb Batman v Superman videóanyag
Ma kijött néhány érdekes videó a közelgő DC filmekről. Természetesen a Batman v Supermanről sem feledkeztek el, újabb trailert ugyan nem tettek közzé, de itt van 3 perc, amelyben az alkotók mondanak néhány mondatot és korábban látott képkockákat mutogatnak.
Batman v Superman tv spotok
Idén ráerősít a DC filmes univerzum. A Suicide Squad-en kívül összecsap Batman és Superman, megalapoznak az Igazság Ligájának. A Warner két tv spotot tett közzé, ezeket követi valószínűleg még pár tucatnyi.
Lesz keményebb ellenfél is Doomsday-nél
Hamarosan összecsap Batman és Superman, majd Csodanővel együtt megpróbálják legyűrni Doomsday-t. A képregényben a karakter egy eléggé szívós, kemény ellenfél, sokan csodálkoztak is, hogy ilyen hamar színre lép a DC filmes univerzumában.
Zack Snyder rendező egy interjúban azt mondta, hogy éppen az Igazság Ligáját (Justice League) készítik elő, amelyben néhány hős csapatot fog alkotni. És hát nekik kell egy nagyobb ellenség is. Szóval lehet találgatni, hogy kiről van szó. Többek között szóba jöhet Brainiac vagy Darkseid is. Olvasd tovább