Emlékszem, amikor először láttam az X-Men előzetesét. Felvillanyozott, odavoltam érte, alig vártam, hogy láthassam. Végre egy film a Kandi lapok hasábjairól megismert hősökről. És mi jut eszünkbe, ha visszagondolunk Bryan Singer rendezésére? Sikerült elérni, hogy érezzük a tét súlyát és a főgonosz, Magneto sem volt szürke karakter.
Eltelt 15 év, futószalagon ömlenek a képregény adaptációk és a Marvel időközben (Disney-sen) a saját a lábára állt. Lehet, hogy a közkedvelt karakterek és csapatok egy részét más stúdiók birtokolják, de így is a lehető legprofibb módon építették ki univerzumukat, amelyet mostanság mindenki erőltejesen másolni akar. Eléggé látványos, felettébb szórakoztató produkciókat tettek elénk, amelyek kielégítik a rajongókat és azok egy részét, akik nem ismerik az isteni pörölyt dobáló vagy éppen a vaspáncélba bújt emberbarát milliomos figura rajzolt változatát. Még úgy is egészen élvezhetőek, hogy a nagy ellenfelek egy részét nem sikerült emlékezetessé tenni és egyáltalán nem aggódunk a Föld/Asgard/stb…sorsáért.
Félreértés ne essék, nem panaszkodom, eléggé tetszetős eddig a Marvel által kijelölt ösvény, de a Hangya akkor üthetett volna igazán, ha pár évvel ezelőtt készül. És nem csak azért, mert akkor még kevesebb képregényes projekt készült, hanem mert Edgar Wright dolgozott a történeten és ő is dirigálhatta volna Hank Pym és Scott Lang történetét.
Mivel alapvetően Disney-filmről van szó a főhős egy jó szándékú alak, nem pedig egy gonosz rabló és még egy kislánya is van, akit nem látogathat meg akkor, amikor akar. De egyúttal megmarad a naiv báj is, ami egészen jól áll a Hangyának. Paul Rudd eddig nem igazán hősködött, komikus múltja elég jó ajánlólevél lehetett és mint kiderül, a Marvel világban is megállja a helyét. Michael Douglas kisujjából rázza ki az aggódó öreg feltaláló szerepét és Corey Stollnak sem kell erőlködnie, mivel karakterét nem igazán írták túl.
Pym (Douglas) kissé megorrol a S.H.I.E.L.D.-re, némi vita után felmond, saját maga által kifejlesztett technológiáját pedig megtartja magának. Pár évtizeddel később egykori tanítványának, Darren Crossnak (Stoll) sikerül az áttörés és ha már sikerült elérni a nagy tervet jó pénzért el is adná, természetesen hadászati-katonai célokra. Pym nem hagyhatja annyiban, olyasvalakit kell találnia, aki egykori szupergöncébe belebújva, hangyák segítségével ellophatja Cross nagy művét. Választása pedig egy börtönviselt tolvajra esik, ami kissé nehezen tud feldolgozni Pym lánya, Hope.
Nincs túlbonyolítva a szereplők kapcsolata és egymáshoz való viszonya sem, mindebbe próbálnak humort csempészni, méghozzá sikerrel. És kellenek is a poénok, hiszen az eredettörténet felvezetése eléggé hosszadalmasra sikeredett és kimaradtak volna a mosolyra fakasztó jelenetek, akkor nagy gondban lett volna a film. Majd jön a gondosan kitervelt rablás, illetve a hős vs gonosz adok-kapok, amely közben hol emberi, hol apró méretben ütik-vágják-lövik egymást. Egészen pofás akciót kapunk, a gyerekszobában lezajló végső ütközet eléggé kreatív és látványos. Ugyanakkor Wright életművét ismerve kijelenthető, hogy a rendező látásmódja és vizuális gegjei sokat dobtak volna a film, nagyon sokat.
Nem hiába mutatták be a Bosszúállók: Ultron kora után, hiszen a gigasikerű film farvizén evezve egészen korrekt eredményt hozhat az egyszerű, nem éppen komplikált történet. Vicces és kedves alkotás, viszont enyhén szólva sem a legerősebb Marvel film.
imdb: 8,0
rottentomaotes: 79 %
Büdzsé: 130 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
szeretsz a rendezokon lovagolni, whedon, wright…
Igen, szerintem nem szabad elfelejteni, hogy ezen Edgar Wright dolgozott jó ideig. Peyton Reed esetleg megmutatta, hogy egyéni látásmóddal bír? Vegyük pl. az Igenembert. Jim Carrey és Zooey Deschanel vitte a hátán a filmet. A Szakíts, ha bírsz meg csapnivaló volt. Wrighttal ez ezerszer jobb lett. A Világvége, a Scott Pilgrim, Vaskabátok, Haláli hullák, stbstb…A Pault is neki kellett volna rendeznie. A Hagynán is látszanak az ő ötletei, gondolom a storyboardjait is felhasználták. És a Hangya hiába nézhető, egy remek vizuális látásmóddal bíró egyén simán felturbózta volna. Szóval igenis kell rugózni a rendezőkön.
Bucsek te tényleg hülye vagy, régóta sejtettem, de most már tuti…
Nem láttam még a filmet – szerintem moziban nem is nézem ezt most meg – de tetszett az írás. Kimondottan fontos, hogy foglalkozzunk a rendezőkkel. Szerintem fontosabb egy film minőségi szempontjából mint a benne látható színészek…
Én jól szórakoztam a filmen. Nem volt egy bonyolult sztori meg a főgonosz karaktere is olyan semmilyen volt, ettől függetlenül nekem tetszett.
Igen, használtak fel Wright ötleteiből, nem véletlenül volt feltüntetve a neve íróként a stáblistán.
Nagyon jó a film, hatalmas szórakozás, mindenkinek bátran ajánlom.
Nos a film nagyon jól meg van csinálva, a látvány szuper és a sok humor is, és az is kellemes meglepetés, hogy szerepel benne Sólyom és a Hidra is. Nekem mégis egyszer nézős a film, mert ez a Hangya nem olyan szimpatikus nekem mint Thor, Amerika kapitány, X-menek, szóval megvenni nem fogom. De akik rajongói Hangyának, azok imádni fogják.
Mint már írtam sokszor, engem nagyon feldühített hogy Janet Van Dyne helyett a lánya szerepelt, az is szupererő nélkül. Viszont azt megoldották a készítők hogy Janetet egy jelenet erejéig Darázsként láthassam, ez több a semminél. Amikor Hank Pym közölte hogy Janet meghalt, megállt a szívem verése. Csakhogy Scott is túlélte ezt az atommá zsugorodást, tehát nagy eséllyel Janet is, ráadásul olvastam a hírt hogy egyszer Janet is vászonra kerül, ez nagyon felvidított.
Vicces volt, tetszett.
Sima Marvel-átlag, ami egyszerre jelent jót is, rosszat is. Jót, hiszen nem süllyed a pocsék tartományba, rosszat, mert tömeggyártott stúdiótermék nulla egyéniséggel. A poénok néhol egészen jók, van pár ügyes ötlet is, de az egész a Vasember első részének sztorijára van felhúzva. Valóban sokkal egyénibb, jobb lehetett volna a film, ha 1. Edgar Wright rendezi meg, 2. kb. öt-hat évvel ezelőtt.