kritika

0

Sorry We Missed You / Waves (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Nem csak a barát, a rokon is bajban ismerszik meg – tapasztalhatjuk időnként megnyugvással, máskor keserűen. Utóbbiról sajnos egyre többet hallunk: váratlan események, hirtelen tragédiák következtében széthulló családokról, melyek tagjai nem bírják tovább a végeérhetetlen passiójárást, és az egyéni számítás végül felülkerekedik bennük a gondoskodó szereteten. A Sorry We Missed You (Sajnáljuk, nem találtuk otthon) és a Waves (Hullámok) vád és pártoskodás nélkül mutatja be egy-egy hétköznapi családra szakadt nehézségek hatásait.

Olvasd tovább →

0

Nézd, ki van itt (Er ist wieder da, 2015)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Nehéz megítélni innen, egy kis közép-európai országból, hogy Németország feldolgozta-e már a náci múltat. Elő pillantásra úgy tűnik, igen, könyvek, zenék, filmek garmadája jelent meg a témában, kialakítva a képet, hogy a németek különösen ügyelnek saját történelmi traumáik gondos elővételére, újraemésztésére és megoldására. Miért okoz mégis botrányt egy, immár a XXI. században megjelent vékony könyvecske? Timur Vermes Nézd, ki van itt című szatírája – övezze bár felháborodás, lebiggyesztett ajkak vagy piruló félrenézés – olyan alapötlettel bír, ami filmért kiáltott. Ami gyorsan meg is jött.

Olvasd tovább →

0

Röviden: A látogató (The Visitor, 2007)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Zenélni többnyire nem kétségbeesésében kezd az ember. Inkább kíváncsiságból, olthatatlan kifejezésvágytól hajtva vagy csupán az idő megrövidítésének szándékával. Walter Vale (Richard Jenkins) görcsösen ragaszkodik a hasztalan zongoraleckékhez, hiszen az elárvult, otthoni pianínó elhunyt feleségének emlékeit hordozza. Semmi más nincs, amibe kapaszkodjon: munkája kiábrándítóan egyhangú, estéi unalmasan telnek, s a hozzá közeledőket maga utasítja el. Végleg betemetné magánya, ha egy vendégelőadás alkalmával fel nem fedezné, hogy New York-i lakását idegenek lakják.

Thomas McCarthy mély tónusú, realista filmje elsősorban idős, megkeseredett hősének felemelő sorsát ábrázolja megható érzékenységgel, ám sort kerít az üres jelszóvá silányult multikulturalizmus, az önmagába belefásult jóléti társadalom és a 2001. szeptember 11. utáni nyugati bevándorlás-politika csöndes kritikájára is. A társadalmi üzenet azonban nem tolakodik elénk, elegánsan simul a sorsfordító találkozások és fájdalmas elválások által mozgatott cselekménybe.

Walterre végül újra ráhull a kétségbeesés, de addigi, kiüresedett életével szemben immár van mit veszítenie. Nem tehet hát mást, mint elkezd zenélni – kétségbeesésében.

(Megjelent: Új Ember, 2014. december)

Olvasd tovább →

0

Röviden: Romlott oktatás (Bad Education, 2019)

Publikálta Minime

írta Minime

Nahát, nahát, milyen kis gyöngyszemekre bukkanhat az ember, ha néha belenéz a mainstream kínálaton kívüli alkotások némelyikébe. Cory Finley rendező Mike Makowsky forgatókönyvéből készült alkotásában az Amerikai Egyesült Államok történetének legnagyobb máig felderített sikkasztási botrányáról tudósít. A filmet ugyan már tavaly bemutatták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), de a szélesebb közönség elé csak idén juthatott el az HBO jóvoltából.

2002-ben járunk, Dr. Frank Tassone (Hugh Jackman) tankerületi felügyelő, a Boslyn Gimnázium kimagaslóan tehetséges, hiú és nem mellesleg meleg munkatársa igyekszik iskoláját az egyetemi felvételi rangsorok élére tornázni. Ebben segíti megnyerő modora, mindenki felé kinyújtott segítő keze és munkatársa, Pam Gluckin (Allison Janney), akivel évtizedes barátságot ápolnak, és közösen fejik ki a közpénzt a tankerület kasszájából olyan banális dolgokra, amikre általában csak a sznobok képesek. Minden tökéletesen működik, egészen addig, amíg figyelmetlenségből, talán lekezelésből egy elsőéves hallgató, Rachel Bhargava (Geraldine Viswanathan) iskolai újságba szánt cikkének kutatásához túlzottan szabad kezet nem adnak a lánynak, aki akarva-akaratlanul fényt derít a kétes ügyletekre. Időközben pedig Pam nem túl okos családtagjai is gondoskodnak arról, hogy még inkább szoruljon a saját nyakukon a hurok.

Olvasd tovább →

1

Tyler Rake – A kimenekítés (Extraction)

Publikálta Minime

írta Minime

A mozik zárva tartása miatti ínséges időkben, az egyébként csak egy „rövidet érő” filmek is terítékre kerülhetnek. Ennek okán esik a következőekben szó a Netflix legújabb üdvöskéjéről, amit a Russo tesók szállítottak, ezúttal Ande Parks-szal társulva, a rendezést pedig Sam Hargrave korábbi kaszkadőr koordinátor rendezői debütálásává avanzsálták. A főbb szerepekre a bollywoodi sztárokon kívül sikerült megnyerniük Thor-t (producerként is) és Jim Hopper seriffet is.

Olvasd tovább →

0

Drakulics elvtárs (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

A film ebben a hónapban jelent meg Bluray-en.

Nem ismerem, de Bodzsár Márk valószínűleg zseniális ötletember lehet. Debütálása, az Isteni műszak ragyogó alapötletre épült, amit most képes volt fokozni: a még tavaly bemutatott Drakulics elvtárs olyan frappáns highconcept-tel bír, hogy abból nemhogy egy film, de egy minisorozat is bőven kijönne (lásd még: Hétköznapi vámpírok). A problémák viszont (ahogy első filmjénél) sajnos most is a kidolgozás közben jönnek.

Olvasd tovább →

0

Vadászat (2020) / A platform (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Azt hisszük, énünk rosszabbik felét rejtegetjük, pedig csak felköltöztetjük a netre: facebookon, twitteren, instán engedjük el magunkat, miközben egyre gyérülő személyes kapcsolatainkban tétováskodunk. Ordító képmutatás; akkora, hogy észre se vesszük. Két film érkezett nemrég rámutatni erre, a görbe tükör azonban kissé foncsorozott – túl könnyen átlátunk rajta. Talán nem is véletlen, hogy a rendre társadalmi szatírának szánt Vadászat és A platform útja meglehetősen rögös volt a bemutatóig.

Olvasd tovább →

0

Superman: Red Son

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Nagyjából egy évvel ezelőtt szemléztem Superman aktuális kalandjait a Warner/DC animáció felhozatalából, és bár a duplafilm akkor nem nyűgözött le, tisztes megfilmesítését láttam egy olyan képregénynek, ami mérföldkő a szuperhős történetében. Klasszikusokat ritkán terem a jelenkor, a kevés kivételek egyike Mark Millar 2003-as képregénye, mely eljátszik a gondolattal: mi lenne, ha mindenki kedvenc kriptonija Kansas helyett a Szovjetunió területén ért volna Földet? Sam Liu rendező és csapata ezúttal ezt a sztorit vette célba, és nagyjából ki is használták az adódó  lehetőségeket.

Olvasd tovább →

0

Röviden: The Peanut Butter Falcon (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Zac (Zack Gottsagen) szökni akar. Elege van eddigi életéből, és elszánja magát régi álmának beteljesítésére: hogy pankrátor legyen. Ismerősei megmosolyogják az alacsony, köpcös fiút mindaddig, míg egy éjjel csakugyan világgá megy. S másnap, sőt, harmadnap sem kerül elő, így csakhamar kétségbeesett keresés veszi kezdetét. Ebben élen jár Eleanor (Dakota Johnson) szociális gondozó – Zac ugyanis Down-szindrómás, akit jobb híján a helyi nyugdíjas otthonban helyeztek el, mivel családja lemondott róla. Útja során összeakad egy meglehetősen érdes modorú halásszal, Tylerrel (Shia LaBeouf), és az igazi kalandok ekkor kezdődnek.

Tyler Nilson és Michael Schwartz rendezők igazi tündérmesét vittek vászonra. No nem giccsesen banálisat vagy elidegenítően didaktikusat – ettől szerencsére megkímélik a nézőt. Inkább keresetlen egyszerűséggel, jóleső egyértelműséggel mesélik el három gyermeklelkű felnőtt közös történetét. Zac-et nem különösebben zavarja, hogy álmát környezete irreálisnak látja, ám jónéven veszi, ha társai fogyatékos, beteg ember helyett egyenrangú társnak tekintik. Tyler Zac barátsága által kap lehetőséget arra, hogy végleg elengedje zűrös múltját, Eleanor pedig a kaland hatására kezdi el újragondolni életét.

Közben botcsinálta családként mogyoróvajas halat esznek, tutajt eszkábálnak, különös keresztelési szertartásba csöppennek, és arasszal mérik a távolságot – szárnyalnak.

(Megjelent: A Szív, 2020. április)

Olvasd tovább →

0

Megfosztatva – Keresztút (2014)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Kezelhetetlen gyerekek, arrogáns szülők és mind jobban panaszkodó tanárok jelzik, hogy a gyermeknevelési szokásokat illetően súlyos, mélyreható változások zajlanak a nyugat-európai társadalmakban. Dietrich Brüggemann Keresztút (Kreuzweg) című, megrázó erejű filmje azonban – miközben vizsgálódásának fókuszát extrémközelire állítja – elvont bölcselkedés vagy moralizáló ítélkezés helyett felfed és kérdez.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy megfeledkezne a tágabb összefüggésekről, ám elsődleges szándéka szerint egy család életét mutatja be. Egy súlyosan diszfunkcionális családét, melynek – bár a rendező sosem mulasztja el kihangsúlyozni – nem az a legfőbb jellemzője, hogy egy antimodernista katolikus kisközösség elvei hatják át. A kulcs a rideg szeretetlenség, melyet a kiskamasz Maria (Lea van Acken) nem képes elviselni. Legkisebb testvére négy éves kora ellenére nem beszél, nővére pedig elhatározza, hogy felajánlja érte életét Krisztusnak. Döntését nem jelenti be sem rokonainak, sem nézőjének, az fokozatosan derül ki a tizennégy egymást követő, vágás nélküli jelenet során.

Olvasd tovább →

0

Röviden: Bloodshot / Spenser az igazság nyomában / Vadászat / A szoba (2019) / Kémecském

Publikálta Minime

írta Minime

Bloodshot – Ray Garrison (Vin Diesel) sikeres katona és családos ember. Volt. Azonban egy nyaralás során meggyilkolják őt és nejét. De semmi baj, ugyanis megjelenik Dr. Emil Harting (Guy Pearce) és nanotech szuperkatona programja, amely a halott tengerészgyalogosból egy hiperképességekkel rendelkező programozható gyilkológépet csinál, akit szabadon felhasználhat és programozhat, amíg az öntudatára nem ébred. El lenne a szinopszis. A valóság egész más, Diesel a szokásos Toretto-imitációját lenyomva eljátssza a „Nyár” Katonáját, miközben az Extremis-hez szinte passzoló cuccost tol bele, ugyanaz a színész, és gyakorlatilag látunk egy Halálos Iramban 12-t a Mementóval és a Vasember 3-mal ötvözve. Ja, és Diesel gyakorlatilag tök hiteltelen, hiszen annyira belegyepesedett már a FF-franchise karakterébe, hogy Groot hangján kívül mindent ugyanúgy játszik el. Steven Seagaltól csak a létező arcmimikája különbözteti meg. Inkább csinálhatna rendes Riddick filmeket az ilyenek helyett. David Wilson kezdő rendező egyáltalán nem áll a helyzet magaslatán, és Jeff Wadlow-ék írópárosa is tudott már ettől jobb anyagot összehozni. Mindenesetre a Valiant kiadó valószínűleg felemás érzésekkel tekinthet erre az alkotásra, hiszen egyrészt végre moziba került egy hősük, másrészt viszont a koronavírus miatt hatalmasat buktak rajta, de közel sem akkorát, amekkorát a karantén kimaradása okozott volna. Látványos, akciódús, de semmi különös. Eiza González viszont nagyon „hot”, cuki látványelem. A film eredetiség értéke alapján a cím lehetett volna Bloodshit is.  Értékelés: 40%

Olvasd tovább →

0

Fájdalom és dicsőség (Dolor y Gloria, 2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Egyedülálló úr megosztaná… – békebeli társkereső apróhirdetések kezdődtek így, különös morális kettősségben: az élvhajhászat finom elfedése a felülfogalmazásban, arisztokratikus fénybe vonva a gyakran mocskos-bűnös rögvalót. Filmünk hőse egész életében hasonló felülfogalmazásban élt: kicsapongásait élettapasztalatnak, gorombaságait egy zseni ismertetőjegyeinek, szenvedéseit művészetnek hazudta. Ehhez most már nincs ereje: túl öreg hozzá. Pedro Almodóvar legújabb filmje, a Fájdalom és dicsőség immár csaknem egy éve bemutatkozott (s a mai mozi-ínséges időkben online elérhető), hatása azonban nehezen múlik.

Olvasd tovább →