kritika

0

Corpus Christi (Boze Ciało, 2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Mindig van lejjebb. A vállalás, amit egykor tettél, a döntés amit egykor hoztál, egyre halványul az idővel, és a hétköznapi apró kompromisszumok lassan-lassan teljesen megölik. Egy kis “buli”, némi “ez most megérdemlem”, és lassan már ki sem látsz megalkuvásaid hálójából. Legyenek szóra sem érdemes hibák vagy szépen háziasított bűnöcskék, szürkül az eszmény: a mennyiség előbb-utóbb győz. S ha jön valaki, aki emlékeztet erre? Nincs annál pocsékabb érzés. A tudat, hogy jó voltam, de a másik fölém nőtt, megnyitja a szégyen és a düh legsötétebb kapuit. Nagyjából erről szól Jan Komasa még tavaly elkészült, ám idén, koronavírus idején robbanó filmje, a Corpus Christi. És persze szálkáról meg gerendáról, Isten- avagy egyházképről és a kereszténység válságáról, képmutatásról és bűnbánatról.

Olvasd tovább →

0

Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (J’accuse, 2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Különös pályát rajzol az élet egy-egy filmnek, befolyásoló tényezőből pedig akad jónéhány mostanság. A tavalyi Velencei Filmfesztiválon Ezüst Medvét, az idei César-gálán pedig három további díjat nyert Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (J’accuse) ugyan jórészt a koronavírus-járvány miatt késett csaknem egy évet a magyar mozikból, igazi érdekessége azonban a rendezője: Roman Polanski. Szeptember közepétől végre itthon is megtekinthetjük a lengyel mester legújabb filmjét, amely mindkét, imént említett filmfesztiválon heves indulatokat keltett, holott első pillantásra nem tűnik többnek egy régmúltba vesző történelmi per felidézésénél.

Olvasd tovább →

0

Brabham / Fangio

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Nosztalgiázni jó. Elkísérjük útján a gáncstalan főhőst, szurkolunk neki egy kicsit, bosszankodunk a rosszfiún, és persze örülünk, ha utóbbi elnyeri méltó büntetését a sztori végén. Ha meg véletlenül épp másképp alakul, az erkölcsi veszteség katarzisával gazdagodunk. Nehezen hihető, de az autósportok királyának, a mára végtelenül elüzletiesedett Forma 1-nek is volt ám hőskora, amelyből most két zsenit emel piedesztálra épp soros dokumentumfilm-párosunk. Jack Brabham és Juan Manuel Fangio egyaránt megérdemli a reflektorfényt – más kérdés, hogy a róluk készült alkotásokat figyelve felmerül bennünk, jó lenne végre izzót cserélni abban a bizonyos reflektorban…

Olvasd tovább →

0

Egy nő láthatatlan élete / Ema (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Bő három évtizede már, hogy a dél-amerikai szappanoperák megjelentek a hazai televíziózásban, s miközben a rendszerváltozás mámorító szabadságában hol hüledezve, hol felháborodva néztük őket, szépen elvégezték munkájukat közgondolkodásunkban. Hatottak beszédmódunkra, névadási szokásainkra, és ami a legfontosabb, sajnos eltanultuk belőlük azt a tehetetlenséggel vegyülő teátrális érzelmeskedést, ami társas kapcsolatainkban csak fokozza, s nem oldja a problémát. A mesés-varázsos dél-amerikai kontinensről persze leegyszerűsítő, s így hazug kép ez; legutóbb két hazai mozibemutató kapcsán győződhettünk meg erről. Koronavírus ide, kultúr-ínség oda, a nyár két legizgalmasabb premierjének ígérkezett az Egy nő láthatatlan élete és az Ema.

Olvasd tovább →

0

Kvíz (Quiz) minisorozat

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Kiszámíthatatlan, mit vesz szárnyára a siker: gyakran a legbanálisabb ötlet csörgeti meg leginkább a kasszát, különösen a média világában. S ha rendkívüli a helyzet (mint most, koronavírus után-közben), akkor a kivitelezés szinte másodlagos, ám a brit ITV által, Stephen Frears rendezésében elkészült Kvíz (Quiz) esetében utóbbi miatt szerencsére nem kell aggódnunk. A háromszor háromnegyed órányi minisorozat idén nyáron kiemelkedő nézettséget produkált az HBO GO-n, miközben a tévétörténelem egyik legellentmondásosabb botrányát dolgozza fel.

Olvasd tovább →

0

Tenet

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Nem spoilerezünk (a kép innen való.)

Ne próbáld érteni, érezd – szól ki a nézőnek Christopher Nolan legújabb filmjében (és egyúttal kritikusok százainak is – akik használják is rendesen ezt a mondatot, mint valami kapaszkodót), és mintha öntudatlanul hűteni próbálná a gigantikus elvárásokat. Legkésőbb A sötét lovag óta elképesztő felhajtás övez minden Nolan-premiert, amihez idén ráadásul a koronavírus-járvány is hozzátett. A Tenet azonban nem megváltó, nem orákulum, csak egy film – és annak sem a legelmésebb, mert hiába a bonyolult felszín, izgalmas rétegek nemigen akadnak a a mélyén. Csupán néhány közhely.

Olvasd tovább →

0

And We Go Green (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Alejandro Agag makacs ember. Olyan, aki a legkisebb részletekre is odafigyel, ha valamit sikerre akar vinni. A rajtjelző lámpa elromlása márpedig fontos részlet, főleg akkor, ha egy bőségesen beharangozott, vadiúj autóverseny-sorozat első futamának rajtjakor történik. Lehetne mindez önmagán túlmutató szimbólum, de az And We Go Green nem akar metaforát növeszteni az esetből: derék dokumentumfilmként ironikusan csipkelődik kicsit, aztán továbblép. Napjaink egyik legfelkapottabb versenysorozata, a Formula-E tuti megér egy hőskölteményt, de szerencsére ebben sincs részünk, inkább csak abban, hogy testközelből figyelhetjük egy teljesen új motorsportág születését.

Olvasd tovább →

0

The Current War (2017) / Radioactive (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Manapság közkeletű (s mélyen leegyszerűsítő) értelmezésként él a közvéleményben, hogy a szabadság nem más, mint végtelen lehetőségek azonnal kihasználható tárháza. Társadalmi keretekről, erkölcsi megfontolásokról vagy a tények tiszteletéről alig hallani, és immár három nemzedék közös élménye, hogy a szabadság kiküzdendő érdem helyett hétköznapi valóság. Többek között ennek veszélyeiről gondolkodtat el két, nemrég bemutatott film, nézőjét a másfél évszázaddal ezelőtt berobbant tudományos-technikai forradalom hőskorába repítve.

Olvasd tovább →

0

Röviden: A Fire Saga története / Artemis Fowl / Force Of Nature / You Should Have Left / Éjjeli ragadozó

Publikálta Minime

írta Minime

Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története (Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga) – Lars Erickssong (Will Ferrell) gyerekkori álma, hogy megnyerje az Eurovíziós dalfesztivált, oldalán Sigrit Ericksdottir-ral (Rachel McAdams), akivel közösen alkotják a Fire Saga elnevezésű formációt. Husavik izlandi kisvárosának parkolóőre és általános iskolai tanítónője tehát nagy álmokat szövöget. Van bennük akarat, némi tehetség és társul melléjük számos balszerencsés esemény, mitikus és kevésbé folklóros balszerencse. Erick szkeptikus apja, Erick (Pierce Brosnan) sem könnyíti meg a dolgukat, hiszen fiát és álmát semmibe sem nézi. Sigrit pedig, mint a kisváros legszemrevalóbb teremtése, kissé furán mutat a mamlasz, de eltökélt Lars oldalán. Kettejük története ez a film, ami megidézi az Eurovíziós dalfesztiválok giccstől és ripacskodástól fuldokló világának minden sarkalatos aspektusát, és azért a néző eszébe juttatja, hogy néhány igazán kiváló előadó és sláger is hírnevet szerzett magának, ezen az igazából komolyan soha nem vett eseményen. Ferrell, mint társíró gondoskodik a rá jellemző és a nézők számára egyre inkább terhet jelentő bugyuta humorának jelenlétéről, míg McAdams a naiva-komika mezsgyén letolja a vászonról behemót, ám éneklésben abszolút nem tehetségtelen színésztársát. A filmet a Netflix készítette el, David Dobkin rendezésében, akinek volt már ennél jobb munkája is. Egy igazi klasszikus vígjáték is lehetett volna, ha kevésbé PC, és mer bátrabb lenni, de azért annyira így sem rossz. A film legnagyobb értékeként mindenképpen ki kell emelni Molly „My Marianne” Sandén svéd énekesnőt, aki McAdams karakterének hangját prezentálja, valami elképesztően igényes és gyönyörű énekléssel, különösképpen a Hometown című dal tekintetében. Azonban a film ezzel együtt sem felejthetetlen élmény. Értékelés: 50 %

Olvasd tovább →

0

A Willoughby testvérek (The Willoughbys)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Anyuka, apuka és gyerekek élnek felhőtlen boldogságban egy nagy, zegzugos kastélyban, ahol minden nap ezer kaland várja őket, este pedig a szülők ölelő-ringató szeretete… nos, ezek azok a közhelyek, amiket Lois Lowry kedvelt gyerekregénye elkerül. Jó messziről… A négy Willoughby testvér ugyanis súlyos szeretethiányban szenved: szüleik kizárólag egymással vannak elfoglalva, s ügyet sem vetnek utódaikra. S mi a megoldás? Válogatott veszélyekkel teli utazásra kell őket küldeni, miközben a porontyok megpróbálnak maguk boldogulni. A gyerekfantázia persze kevéssé gondolkodik okokban és következményekben, így a fabula még mulatságosabb lesz… pláne ha azt közben a házimacska meséli nekünk, ironikus kiszólásokkal.

A Netflix első egészestés animációs vállalkozása derűs vagánysággal robog szembe a mindannyiunk által ismert gyerekmese-toposzokkal, s miközben a lurkók dőlnek a nevetésről, mi, felnőtt nézők itt-ott elmorzsolunk egy könnycseppet. Bizony, hiszen a film a merészen kanyargó történet egy-egy pontján megrendítő erővel szól gyerekkori magányról, az érzelmi biztonság hiányáról, kínzó árvaságról és sötét múltbéli traumák feldolgozatlanságáról. A Willoughby testvérek lassan megtanulják értékelni mindazt, ami adatott nekik: a türelmet, a kreativitást, az együttműködést – de legfőképpen egymást és családjukat, legyen az bármilyen tökéletlen. A film reflektál az Amerikában súlyos gondokat okozó gyerekárvaság társadalmi problémájára, és frappáns kritikával illeti az életüket páros önzésben, habzsoló fogyasztás jegyében eltöltő párokat is. Ám ami a legfontosabb: megtanít a hálára – annak megköszönésére, ami természetesnek tűnik, pedig tudjuk, ajándékba kaptuk.

(Megjelent: A Szív, 2020. június)

Olvasd tovább →

0

Röviden: Ábel a rengetegben (1994)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Ma este 22.20-tól a Duna TV-n!

Ábel (Ilyés Levente) tizennégy évessé cseperedik. Itt az ideje a felnőtté válásnak: elszegődik hát fafelvigyázónak a Hargita hegyei közé. Édesapjától (Héjja Sándor) kap egy kutyát és egy kecskét, édesanyjától (Széles Anna) pogácsát és búcsúkönnyeket – így veszi útját a magányos fakunyhó felé, ami az elkövetkező esztendőben otthona lesz. Beletanul a munkába, és megtapasztalja a nélkülözést, a becsületet, a ragaszkodást, a halált – magát az életet. Tamási Áron bűbájos regényének veretes nyelvezetét nem könnyű nagyvászonra átültetni, Mihályfy Sándor pedig becsülettel megküzd a feladattal – filmje ezért minden értékével együtt főhajtás, s egyúttal meghívás arra, hogy újra felfedezzük természet és ember harmóniáját – szakadozó-halványuló összetartozásunkat.

(Megjelent: Új Ember, 2020. június)

Olvasd tovább →

1

Romlott oktatás / Colectiv (2019)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

A Romlott oktatásról itt is írtunk.

Kevés nehezebb, s egyúttal letaglózóbb filmes műfaj létezik a politikai thrillernél. Legyen bármilyen szövevényes a történet vagy kimódolt az allegória, elképzelt fantázialények helyett mégiscsak élő-lélegző emberekkel érzünk együtt – szívünk pedig velük dobban az igazságért. A hamis hírek és álelméletek korában viszont megroppan a zsáner valóságreferenciája; tán ezért is üdvözölhető utolsó mohikánként az HBO két, idén tavasztól itthon is elérhető filmje. A Romlott oktatás fikciós, a Colectiv dokumentumfilmes keretek között tesz hitet az igazság létezése mellett – és rendre utána ered, nyugtalanítóan aktuális áthallásokkal.

Olvasd tovább →