Andrew Lazar úgy 20 évvel ezelőtt a DreamWorks-nál próbálkozott megvalósítani Arthur Herzog 1978-ban megjelent regényét. Később az Őrület – I.Q. 83 jogai a Paramounthoz kerültek és a producer továbbra is erősen kitartott a tervezet mellett. A stúdiónál Charlie Kaufmant kérték meg, hogy lásson hozzá a forgatókönyv átírásához. Habár Herzog műve a sci-fi kategóriába sorolható, az elgondolás az, hogy inkább a Dr. Strangelove klasszikushoz hasonló szatirikus hangvételű film szülessen. Tehát eléggé jó választás volt az Adaptáció (Adaptation) és az Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind) alkotójára rábízni a szkriptet. A főszerepet, Dr. James Healey megformálását Steve Carell vállalta be, bár nem tartom kizártnak, hogy távozik, ha pár éven belül nem jutnak egyről a kettőre.
Amerikai vezető tudósok kormányprogram keretében génkísérleteket folytatnak. Az a céljuk, hogy a szellemileg visszamaradott gyermekeken segítsenek. De rejtélyes baleset történik. A kísérletek egyik vezéregyénisége különös vírusfertőzést kap. Intelligenciája elenyészik, iszonyú sebességű a folyamat, amelynek végén a zseniből mongol-idiótáknál szánalmasabb roncs válik.
És a vírus terjed. Amerika lakossága megtébolyodik, tombol az erőszak, a rombolás, a szexuális anarchia. A Föld vezető nagyhatalmának intézményeit, a televíziót és a rádiót, de az ország fegyverzetét is bolondok veszik a kezükbe…