0

Superman: Red Son

írta Nikodémus

Nagyjából egy évvel ezelőtt szemléztem Superman aktuális kalandjait a Warner/DC animáció felhozatalából, és bár a duplafilm akkor nem nyűgözött le, tisztes megfilmesítését láttam egy olyan képregénynek, ami mérföldkő a szuperhős történetében. Klasszikusokat ritkán terem a jelenkor, a kevés kivételek egyike Mark Millar 2003-as képregénye, mely eljátszik a gondolattal: mi lenne, ha mindenki kedvenc kriptonija Kansas a Szovjetunió területén ért volna Földet? Sam Liu rendező és csapata ezúttal ezt a sztorit vette célba, és nagyjából ki is használták az adódó  lehetőségeket.

Az eredeti képregény épp megfelelő terjedelmű ahhoz, hogy egy 70+ perces rajzfilm készüljön belőle; ez az utóbbi évek harmonika-tendenciáit figyelembe véve (hol nyújtják, hogy vagdossák az alapanyagot…) szerencsés választás. Essünk is túl gyorsan a nyitányon: fiatal főszereplőnket épp kigúnyolják a szocreálra vészesen emlékeztető ukrán búzamezőkön, majd lánypajtijának egy traktor felemelésével megmutatja, hogy ő azért nem olyan gyenge ám. Snitt, a felnőtt Superman (Jason Isaacs – neki volt alkalma gyakorolni az orosz akcentust itt is) épp egy gigantikus gát ünnepélyes átadására készül Sztálin (William Salyers) oldalán, majd egy interkontinentális incidens és egy Lois Lane-nel (Amy Acker) való zavaros beszélgetés után felfedezi, mi is a szörnyű ára a dicsőséges szocialista forradalomnak. A Generalisszimusz gyorsan ki is kerül a képből, és immár hősünk veszi át az irányítást, erősen fogadkozva, hogy ezúttal tényleg igazságos világot épít fel a kommunista alapeszmékre. Ha közép-európaiként most fészkelődsz helyeden, nem csoda: a felütés szinte bornírt együgyűséggel sorolja el mindazt, amit egy nyugati világbeli tudhat a létező szocializmusról, Lois és köpenyesünk szóváltása pedig kínos: mintha nem is emberek, hanem ideologikus pamfletek vitatkoznának egymással.

Szerencsére érezték ezt az alkotók is, így a cselekmény további része izgalmasabb irányokba fordul, pl. Wonder Woman (Vanessa Marshall) felbukkanásával, no és Batman (Roger Craig Smith) sem hiányozhat. Az ő, valamint Lex Luthor (Diedrich Bader) szerepe meglehetősen szokatlan elsőre, Millar Brainiac (Paul Williams) figurájával együtt nagyon ügyesen forgatja meg őket, jellemük azonban szinte mindvégig konzisztens marad. Az árnyaltabb kép érdekében azért Amerika is kap egy jó adag kapitalizmus-kritikát (és egészen érdekes kommentárt láthatunk napjaink terrorfenyegetettségére), a központi hős azonban a teljes játékidőn át Superman marad, aki teszi amit kell (többek között megküzd ármánykodással, lázadással, és úgy fél kézzel elintézi a koreai háborút), ám belül lassan szétmarja a kétség.

Liu jól súlyozza a sztorit, itt-ott kicsipkézi (pl. Wonder Woman nagyobb szerepet kap), a fináléra azonban elfogy az ereje: a gyors ütemben egymást követő fordulatok agyonvágják a mondanivalót, a végső akció pedig közhelyes és fárasztó. A Superman: Red Son végső soron mégsem tagadhatja meg amerikaiságát: a liberális demokrácia kritikátlan ünneplésével zárulnak a képsorok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *