0

Röviden: Romlott oktatás (Bad Education, 2019)

írta Minime

Nahát, nahát, milyen kis gyöngyszemekre bukkanhat az ember, ha néha belenéz a mainstream kínálaton kívüli alkotások némelyikébe. Cory Finley rendező Mike Makowsky forgatókönyvéből készült alkotásában az Amerikai Egyesült Államok történetének legnagyobb máig felderített sikkasztási botrányáról tudósít. A filmet ugyan már tavaly bemutatták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), de a szélesebb közönség elé csak idén juthatott el az HBO jóvoltából.

2002-ben járunk, Dr. Frank Tassone (Hugh Jackman) tankerületi felügyelő, a Boslyn Gimnázium kimagaslóan tehetséges, hiú és nem mellesleg meleg munkatársa igyekszik iskoláját az egyetemi felvételi rangsorok élére tornázni. Ebben segíti megnyerő modora, mindenki felé kinyújtott segítő keze és munkatársa, Pam Gluckin (Allison Janney), akivel évtizedes barátságot ápolnak, és közösen fejik ki a közpénzt a tankerület kasszájából olyan banális dolgokra, amikre általában csak a sznobok képesek. Minden tökéletesen működik, egészen addig, amíg figyelmetlenségből, talán lekezelésből egy elsőéves hallgató, Rachel Bhargava (Geraldine Viswanathan) iskolai újságba szánt cikkének kutatásához túlzottan szabad kezet nem adnak a lánynak, aki akarva-akaratlanul fényt derít a kétes ügyletekre. Időközben pedig Pam nem túl okos családtagjai is gondoskodnak arról, hogy még inkább szoruljon a saját nyakukon a hurok.

A filmben nyújtott alakításokért mindenképpen dicséret illeti Jackman és Janney kiváló alakításait, ami talán nem meglepő, hiszen tudjuk róluk, hogy kiválóak a mesterségükben. Ami Jackman új arcát illeti, azt kell mondanunk, bármennyire is sok időt fordít a film, a mesterkélt piperkőcségének bemutatására, egészen jól azonosult a szerepével és ismét bizonyítja, hogy műfajoktól függetlenül is kiváló karakterszínész, Allison Janney pedig ismét az Én, Tonyában nyújtott alakításának szintjére ér, persze kevésbé nyers karakterének bőrében.

Az élet a legjobb forgatókönyvíró, számtalanszor elpuffantottam már ezt a közhelyet, de most ismét meg kell tennem, egy teljesen más apropóból. A film egy átlagos sikkasztási esetet dolgoz fel Amerikában, és annak következményeit adja a nézői tudtára, annak viszont nincs tudatában, hogy gyakorlatilag ezzel a 18 évvel későbbi Magyarország működési mechanizmusait szinte egy az egyben adja a hazai nézők tudtára. Ettől a párhuzamtól lesz zseniális a film, ami önmagában is megér egy jó film jelzőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *