írta Nikodémus
Ha Aronofsky Forrását untad vagy érthetetlennek találtad, ne próbálkozz William Eubank Love című filmjével – tiszta időpocsékolás. A baj az, hogy a megkavart narratívájú tudatfilmeket kedvelőknek se nagyon tudok mást mondani. A fiatal rendező ugyanis túl sokat akart markolni, ám a nagy igyekezetben stílus- és ritmusérzéke is elhagyta (ha ugyan volt neki).
írta Nikodémus
Szerencsére nem áldozott le még végleg a lassú, ráérős történetmesélésnek, ám most nem a hollywoodi produkciók grandiózusságot tolakodóan sejtető építkezésére gondolok, teóriámat két friss európai film igazolja. A Bikanyak és a Revans egyaránt a sebzettség gyilkos erejéről mesél, egyaránt szikár és kíméletlen, és egyaránt másnak indul, mint amivé végül válik. Duplakritika.
írta Nikodémus
Régóta készültem megnézni az Ismeretlen földet, mert amit hallottam róla, az sokat ígérő volt. A “filmben film” játék izgalmas reflexiókra ad lehetőséget, kár, hogy az alkotók nem tudtak igazán felnőni saját, egyébként zseniális ötletükhöz.
írta Nikodémus
(A plakát innen való.)
Hogy senkinek ne legyen szemernyi kétsége sem, Bruce Willis beszól: „ha elkezdenénk az időutazáson agyalni, akár itt ülhetnénk egész nap grafikonokat rajzolgatva.” Nem csak gyorséttermi beszélgetőpartnerét (aki – talán nem spoiler – fiatalkori önmaga) teszi helyre ezzel a mondattal, hanem az időutazás paradoxonjainak újabb kivesézésére filmes alkalmat kereső geekeket is. A Looper ugyanis nem időutazós film (noha van benne az is). És nem gengszerfilm (noha van benne keresztapa, megbízás és leszámolás), sem sci-fi (noha a jövőben játszódik), sem noir (noha a hangulat erősen arra emlékeztet). Rian Johnson harmadik filmje elsősorban azért zavarbaejtő, mert virtuózan szembemegy elvárásainkkal, s nem akkor üt igazán, amikor megnézi az ember, hanem ha napok múlva belegondol.
írta Nikodémus
Bő két hónappal ezelőtt valahol ott hagytuk abba, hogy hősünk ugyan fellélegezhet, rendezője azonban a film végén eszkalációt ígért. Christopher Nolan három év múlva olyat tett a franchise-zal, amire tényleg kevesen számítottak. A sötét lovagot látva az az érzésünk, hogy az addig lesajnált képregényfilm műfaja ezzel a darabbal végleg túlnőtt saját korlátain. Milyen ironikus: a magasan az elvárások fölé növő, műfaji határait széttörő film épp arról szól, címszereplője hogyan szorul bele (szó szerint és szimbolikusan is) abba a denevérgúnyába, melyből egyre kétségbeesettebben szabadulni akar.
írta Nikodémus
A hazai filmforgalmazók különös stratégiáinak eredménye, hogy az általam leginkább várt, Oscar-várományos alkotásokat jóval a bemutató és a díjazás után láthatom. Igen, a külföldi filmek versengésére gondolok, ahol bizony gyakran megesik, hogy több kincset találni, mint az összes többi kategóriában. A Lazhar tanár úr bő egy év után landolt itthon, és bár a cím a nemrég divatba jött iskolafilm műfajának újabb darabjára utal, a látszat csal.
írta Nikodémus
Tudjuk le gyorsan az előzményeket: a denevérember újkori mozis pályafutása Tim Burton biztató duplázása után meglehetősen gyorsan ért kényszerű véget. A művész(i hajzatú) direktor ugyan erős látványt és még erősebb hangulatot teremtett, hőse lelkébe azonban nem nagyon tudott beletekinteni, noha a blockbusternek ígérkező első résznél a stúdió még szorosan tartotta a gyeplőt. Batman két gótikus kalandjába egyaránt kész karakterként lép be, nem véletlen, hogy a Batman és a három évvel későbbi Batman visszatér cselekménye tulajdonképpen időben felcserélhető. Hogy Joel Schumacher mit művelt a franchise-zal, azt pedig ne is firtassuk. Az ezredforduló környékén komor csend honolt tehát Batman háza táján, és égető szükség volt egy olyan rendezőre, aki a groteszk és a csiricsáré hangvétel kudarca után radikálisan másképp tudja ábrázolni ezt a temérdek pénzzel megáldott, valamint egy szörnyű traumával és egy mocskos szülővárossal megvert hőst.
írta Nikodémus
„Nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik.”
(Szent Ágoston)
Noha nem tudok róla, hogy Xavier Beauvois filmrendező vallásos lenne, legújabb alkotása, a tavaly Cannes-i fődíjjal kitüntetett Emberek és istenek azonban megdöbbentő könnyedséggel jut el egy olyan tartományba, aminek eléréséről a legtöbb, deklaráltan hívőkhöz szóló mozi még csak nem is álmodhat.
írta Nikodémus
Üres szépelgés – jutott eszembe, miután megnéztem Szabó István legújabb filmjét, mely Szabó Magda Az ajtó című regényéből készült. Sajnálom, mert Szabó István nem is oly rég még tudott filmet rendezni, ám ezúttal láthatóan elveszett a részletekben: a miliőben, a bútorokban, a képekben és a párbeszédekben.
írta Nikodémus
A főszereplő neve bizakodásra, a rendező személye aggodalomra adott okot az eddigi első és egyetlen női brit miniszterelnök, Margaret Thatcher életét bemutató A Vaslady kapcsán. Mindkét előérzetünk beigazolódott, a film ugyanis nézhető – egyszer mindenképpen.
írta Nikodémus
(A poszter a Deviantartról van)
Nekem, aki tudatos életének túlnyomó részét valószínűleg már a rendszerváltozás után éli le, ellentmondásos érzéseim vannak, mikor az elmúlt rendszer diktatórikus viszonyait bemutató filmet látok. Idegenkedéssel vegyes ámulattal csodálkozom rá a kétpólusú világrendszer kollektív paranoiájára, miközben tudom, hogy azokat, akik benne éltek, inkább szánnom kéne, semmint elítélnem. Csak hát az a fránya történelmi közelség…
írta Nikodémus
Hölgyeim és Uraim, azért gyűltünk itt össze e mai napon, hogy eldöntsük: az előttünk felsorakozott szépreményű ifjak közül ki alkalmas arra, hogy a nagybetűs élet zord viharaiban és embert próbáló akadályversenyében helyt álljon. No de minek is szaporítom itt a szót, húzzanak tételt. Ki lesz az első? Á, ön, tessék, tessék. Mit is húzott?… hm, érdekes tétel. Nos, felkészült? Akkor kezdje.
FilmDROID