1

Vezeklünk mind – Húzós éjszaka az El Royale-ban

írta Nikodémus

A filmről röviden Minime is írt.

Hollywood egén mostanság – csaknem egy évtizede már – a képregényhősök vették át az uralmat; ne tévesszen meg minket, hogy a legbecsvágyóbb filmstúdiónál (Disney/Marvel) épp a karakterek megtizedelése van soron, ez csak az igények újraformálására szolgáló trükk. A brand-vezérelt filmfolyamok, folytatások, újraforgatások tengerében érdemes tehát megbecsülni minden egyéni ötletet. Drew Goddard annyi sikerfilm (Cloverfield, Ház az erdő mélyén, Z világháború, Mentőexpedíció) forgatókönyvének megírása után vett egy mély levegőt, és saját filmtervével kopogtatta végig a produceri ajtókat. Az októberben itthon is bemutatott Húzós éjszaka az El Royale-ban arról tanúskodik, hogy az író-rendezőt még mindig izgatják olyasféle „divatjamúlt” kérdések, mint bűn, vezeklés, megbocsátás.

Olvasd tovább

2

Isteni műszak (2013)

írta Nikodémus

2014-03-isteni-muszak-1

Bodzsár Márknak majdnem sikerült. Andy Wajna Nagy Magyar Filmszanálás című műveletéről jókat lehetne vitatkozni, de az kétségtelen, hogy az új rendszer első fecskéit kiemelt figyelemmel követte mindenki, akit egy kicsit is érdekel a magyar film ügye. Az Isteni műszak ennek áldozata, pedig jól indul. Piszkosul jól.

Olvasd tovább

10

Becstelen brigantyk előzményei és a szereplőkről

00

Itt jelent meg, alább olvasható. Itt-ott beleszerkesztettek, de akkor is az én irományom.

Quentin Tarantino már több, mint 10 éve hozzálátott a Becstelen brigantyk forgatókönyvének. „Egy évtizede benn volt az irodámban és részleteket olvasott fel a szkriptből, én pedig eldobtam tőle az agyam” – idézte fel a kezdeteket Lawrence Bender producer. Sokáig készültek, hogy aztán a valós munka egy egyéves hajrába sűrűsödjön.

Az író-rendező terve az évtized alatt folyamatosan változott. Először így nyilatkozott róla: „Ez lesz az én én Piszkos tizenkettő vagy Kémek a sasfészekben vagy Navarrone ágyúi filmem.” Később bejelentette, hogy a Jó, a Rossz és a Csúf második világháborús verzióját láthatjuk majd a vásznon, ami a nácik által megszállt Franciaországban játszódik.

Volt, hogy a sztori két amerikai egységről szólt, akik Németországban skalpolják a nácikat, és volt, hogy egy csapat katonára fókuszált, akik a kivégzésük előtt szöktek meg és a szövetségesekhez akartak csatlakozni, ebből lett a zsidó katonákból álló amerikai egység, ami németekre vadászik. A forgatókönyv nemcsak változott, gyarapodott: Tarantino egy időben már azon gondolkodott, hogy minisorozatot készít belőle, regény formájában adja ki, vagy két filmmé választja, ahogy később a Kill Billnél tette. De volt, hogy három mozifilmnyi terjedelmet is elérte.

Olvasd tovább