14

Cabin in the Woods – SPOILERES kritika

01cabin1

Rögös út vezetett ahhoz, hogy ez a film mozikba kerüljön, ami gyakran jelenti, hogy nem bíznak a produkcióban és utólag próbálják menteni a menthetőt, majd becsempészik a mozikba egy olyan időpontban, amikor remélik, senki nem veszi észre. A Cabin in the Woods-al kicsit más a helyzet, eredetileg a stúdió konvertálni akarta 3D-be, végül az MGM csődbemenetelének is áldozatul esett, és három évet ült a polcon, mire elrendeződtek a jogi viták és új terjesztőhöz került. Mindeközben hihetetlen várakozás övezte a filmet, én három éve kerültem az összes előzetest, képet, jelenetet, kritikát, amíg tegnap este végre meg tudtam nézni a filmet. Szerencsére idejekorán figyelmeztettek, hogy még az előzetes is spoileres – nagyon -, és a film akkor élvezhető leginkább, ha  nem tudunk róla annál többet, minthogy nem egy szokványos tini horror. Én is csak ezt tudom ajánlani mindenkinek, ha lehet teljesen érintetlenül nézze meg a filmet, sokkal jobban fogja élvezni! Igyekszem felfedni csak annyit, amennyi az előzetesből kiderül, ezt nehéz is elkerülni a film szerkezetéből adódóan, de ajánlom, csak az olvassa el az írást, aki már látta a filmet vagy ez nem zavarja.

A set up eleve egy hatalmas horror klisé: öt szexi tini – a sportoló (Chris Hemsworth pre-Thor), a szexi szőke, a szűz, a fekete srác és a füves – egy eldugott erdei házban tölti a hétvégét. Minden szigorúan horrorfilm sablon szerint történik: nincs térerő, pipa, hátborzongató helybeli, pipa, ház belül nagyobb mint kívül, pipa, bizarr cuccok a pincében, pipa. Olyan tökéletesen passzol minden, mintha direkt így rendezte volna valaki. Nem alaptalanul: ugyanis a fiatalok minden lépését monitorokon figyeli két közpkorú irányító, Sitterson (Richard Jenkins) és Hadley (Bradley Whitford) egy névtelen corporate főhadiszállásról, és a környezet változtatásával igyekeznek befolyásolni a döntéseiket. Tehát a klasszikus horror a filmnek csak az egyik fele, amire a másik fele reflektál. Ez eddig A kocka találkozik a Truman Show-val, és a film plakátja is erre emlékeztet, csak vicces. Mindez az előzetesből is kiderül, és gondolom azért árultak el ennyit, mert az igazi revealnek a harmadik felvonást szánják, amikor kiderül, hogy mi ennek az egésznek a célja.

cabin-in-the-woods-movie-image.jpg

Könnyű úgy gondolni a Cabin in the Woods-ra, mint egy Joss Whedon filmre, holott Whedon csak az egyik forgatóköny író, a másik író és a film rendezője Drew Goddard. Ez az első rendezői munkája, de íróként dolgozott a Buffy és az Angel TV sorozatokon is, tehát a Cabin nagyon is szerves része az egész Whedonverse-nek. Aki ismeri ezeket a korábbi munkákat, annak nem lesz nehéz már fél óra elteltével magától kitalálnia, hogy merre tart az egész történet. Így a film befejező felvonása nem csak felesleges, de úgy néz ki, mintha egy teljesen másik filmmel varrták volna össze, az addig humoros és szatirikus hangvétel átvált teljesen egyenes történetmesélésbe, ami már sokkal kevésbé hihető. És sajnos agyonnyom néhány korábbi poént, mert megmutat olyan dolgokat, amik sokkal viccesebbek lettek volna, ha csak hallunk róluk – mint Culombo felesége, csak akkor működik, ha sohasem látjuk.

Az első két harmad azonban zseniális, még a Sikoly filmeknél is magasabb szintre emeli a meta-horrort: nem csak azt tudjuk meg, hogy a horror bejáratott szabályokat követ, hanem hogy miért fontos betartani ezeket a szabályokat, miért törvényszerű például, hogy az áldozatok fiatalok és szexik legyenek? A horror rajongók imádni fogják a rengeteg utalást, amellett hogy a történet minden nagy horror fordulat paródiája, a díszlet is tele van vizuális utalásokkal és gegekkel, így biztos több újranézést is elvisel, mert mindig fel lehet még benne fedezni új dolgokat. Érte olyan kritika a filmet, hogy nem elég ijesztő, de ez vérmérséklet kérdése: a horror tényleg nem egzisztenciális, de elég sok benne a valami előugrik „Bú!” típusú ijesztgetés, én például egyszer szemen böktem  magam, olyan gyorsan akartam elbújni a kezem mögött. Rémálmokat nem fog okozni, az biztos. Viccesnek viszont tényleg nagyon vicces, a legjobb elemeket emelte át a Buffy és az Angel hagyományából: szellemes párbeszédek és jól megírt kórusdarab. A fiatalok annak ellenére szerethetőek, hogy direkt sablonoknak vannak beállítva, és a kivételes módon nem azért drukkolunk, hogy végre kipurcanjanak az üresfejű kis hormon zacskók, hamár olyan hülyék, hogy egy elhagyott szanatóriumban akarnak kufircolni, hanem hogy életben maradjanak, még a füves srác is, aki bizarr módon a legértelmesebb figura. A film sztárjai számomra azonban Whitford és Jenkins, az irányítók szerepében – akik Goddard bevallása szerint a két írót jelképezik – ők kapták a legjobb szövegeket, és a legviccesebb pillanatok, amikor az erdei ház eseményeiből vágunk Whitford és Jenkins, vagy az egész irányítószoba reakciójára. Jenkins örökké lógó arca pedig már magában is fenomenális.

3043218833.jpg

A Cabin in the Woods egy intelligens és remekül megírt zsáner paródia, ami még okosabb lett volna, ha a egy fejezettel korábban befejezik, és többet hagynak a nézők képzeletére.

IMDb: 7,7

RT: 90%

 

01cabin2

14 komment

  1. csak úgy.

    délelőtt átnéztem a Filmbuzira és ott volt ennek a filmnek a kritikája.
    gondoltam milyen jó lenne erről egy “hazai” kritikát is olvasni, erre tessék 😀

  2. tetszett az újfajta megközelítés, és a legjobb az egészben, hogy egy egész sor klisé tini horrort is megszépíthet ha ezek után ennek a filmnek a nézőpontjával szemléljük azokat is 🙂
    a végén a cameo hab volt a tortán 🙂

  3. Érdekes film volt az szent, de a befejezésnél már kissé úgy éreztem, mintha a készítők nem is igazán tudták, hogy mit is akarnak itt összehozni, mintha leültek volna egy asztalhoz egy rakás forgatókönyvíróval és mindenki belerakhatott egy akármilyen ötletet a filmbe. Humorosnak tényleg humoros volt, meg volt benne nem kevés ötletes megoldás, jelenet, mozzanat is, szóval mindenképp érdemes megnézni, első 2 harmadban remekül kiparodizálják a tini-horrorokat és pluszban egyszer még sikerült is úgy-ahogy megijeszteniük. Csak a befejezés sántít nekem, meg
    SPOILER
    az hogy pont ilyen nyomorék zombikat tettek bele, itt azért mutathattak volna valami faszát is.

  4. oké, nem akarok álszentnek, vagy ilyesminek tűnni, de hol látta ez a sok ember ezt a filmet? 😛
    magyar moziban még nem volt tudtommal, és… hát… más forrásból sem tudtam még eddig beszerezni… vagy csak rossz helyen keresem? 🙂

  5. @verhold: rossz helyen keresed.:) azert lehet mar latni, mert a szeptemberi kiadas elott elkuldik a dvd-ket preview-ra a magazinokhoz, akik nem nagyon torodnek azzal, mi tortenik a dvd-vel miutan vegeztek vele. Londonban olyan kornyeken laktunk, ahok nagyon sok videojatek magazinnak volt kiadoja, es a hasznalt elektronikai cuccok boltjaban elobb lehetett megvenni masodkezbol jatekokat, mint ahogy megjelentek a boltban.:)

  6. Egykaptafára készülnek a horrorok és van, aki ezt próbálja kifigurázni. Már a Trancsírák is hatalmas volt és a Sikolyban a szabályokat próbálták magyarázni.
    Goddard egészen élvezetes “átlaghorrort” prezentál egy órán keresztül, de folyamatosan erősödött bennem a kíváncsiság, hogy mégis mire megy ki a “játék”. Aztán jön az utolsó fél óra, ami őrületesen jól sikerült. 85 %-ot megérdemel.

  7. Erős Spolier következik !!!
    Elképesztő jelenet volt, amikor a szűt lány mégsem az és mondja Weaver kisasszony, hogy dolgozunk abból amink van 😀

    Más : Valamiért nekem az jött le, hogy a drogokkal ki lehet lépni a társadalom szövetéből, de akkor kampec. Gondolom nem ez volt a forgatókönyv írók fejében, de én ezen agyaltam a vége felé.

  8. Ha úgy fogod fel a filmet, mint másfél óra szórakozás, akkor szuper. Ha úgy, mint egy szépen kibontott metafora a befogadó közönség igényeinek elkorcsosulására valamint a mai horror filmes rendezők/stáb mindennapi életére és klisés gondolkodásmódjukra, akkor zseniális 🙂

    (Goddard stábja pedig, pont hogy nem volt klisés… ez a mi szerencsénk 😉 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *