Jeremy Reins afféle üvegkoporsóban tér magához, fogalma sincs hogyan került ebbe a helyzetbe, nem tudja, hogy mit akarhatnak tőle. Hamarosan kiderül, hogy terroristák fogságába esett, kulcsfontosságú szerepet tölt be gondosan kivitelezett tervükben, ugyanis csak ő tudja, hogy az Elnököt mely helyre viszik támadás esetén. Reins nem hajlandó választ adni, mentális és fizikai gyötrelmeknek vetik alá, egy CB rádió segítségével rájön, hogy rajta kívül mást is fogva tartanak. Szeme előtt egy óra folyamatosan visszaszámol, majd az idő leteltével újabb percek pörögnek vissza és az ügynök nem tudhatja, hogy mi történik, ha a számláló a 0-hoz ér.
Month: július 2012
Jon Chu rendezhetné a He-Mant
Még 1987-ben Dolph Lundgren emelhette magasra He-Man kardját, ám a fantasy csúnyán elhasalt a kasszáknál és a folytatásra vonatkozó terveket kukázták. Néhány évvel ezelőtt Warner berkein próbáltak új életet lehelni a Mattal termékébe. De nem jutottak egyről a kettőre, a Mattel és a Warner is máshogy képzelte el a produkciót. Jelenleg a jogok a Sony-nál pihennek, ahol végre minél hamarabb szeretnék megvalósítani a filmet.
A forgatókönyv legutóbbi verzióját Alex Litvak és Mike Finch, a Ragadozók (Predators) írói szállították. Jon M. Chu-t kérték fel a rendezői teendők ellátására, ami azt jelenti, hogy csak cseszhette el a G.I. Joe folytatását, hiszen akkor nem akarnák leszerződtetni egy újabb nagyobb költségvetésű tervezetre.
11 promó kép a Hajnalhasadás 2-höz
Utoljára még visszatér az Alkonyat, amelyben azért izgulhatunk, hogy vajon Bella képes-e megbirkózni vámpír létével és hogy képesek-e a Volturival szembeszállni.
Az Elrabolva 2 következő előzetese
Az első részben az albánok alaposan megszívták, hogy elrabolták Bryan Mills lányát. Remélhetőleg Luc Besson producert nem éri támadás amiatt, hogy ezt a népet hülyének állítja be, hiszen az Elrabolva folytatásában az albánok ismét megpróbálják bebizonyítani, hogy velük nem lehet így elbánni.. Bosszút akarnak állni, amiért Mills leabálta a rokonaikat. Isztambulban ütnek rajta a vakációzó családon, az ex-ügynöknek kezdetben még szüksége lesz a lánya segítségére, de aztán megint megmutatja, hogy vele nem lehet packázni. A harmadik részben mi lesz? Letarolja Albániát?
Neeson és Wahlberg a Neurománcban?
Több éve jelentették be, hogy William Gibson kultikus regénye, a Neurománc (Neuromancer) a vásznakra költözik. Joseph Kahn, a Vas (Torque) alkotója álldogált a rendezői poszton, a főszerepre pedig Hayden Christensent nézték ki. Mit mondjak, valószínűleg nem ez volt a regény kedvelőinek az álma. Teltek múltak a hónapok és az évek, majd Kahnt Vincenzo Natali, a Cypher és A kocka (Cube) direktora váltotta, ezt követően csend honolt a projekt környékén.
A Moviehole újabb információhoz jutott, Christensen már rég elhagyta a tervezet környékét, de nem kell aggódni, Liam Neeson és Mark Wahlberg asztalán landolt egy-egy ajánlat. Ha a színészek rábólintanak, akkor Wahlberg formálhatná meg Case-t, Neeson pedig Armitage-t játszhatná. A produceri teendőket Lorenzo di Bonaventura látja el.
A könyv tartalma: “Case, a konzolcowboy, az adatmezők magányos vándora magára haragította megbízóit, s ezért a hibáért képességei legjavával kellett fizetnie. Azóta üzletel, a fennmaradásáért küzd a XXI. századi Japán alvilágában, ahol a pénz szava törvény, a könnyelműség büntetése pedig gyors, kíméletlen halál…
Armitage, a kékszemű démon azonban nem az üzletkötés szándékával keresi fel Case-t. Neki az aranykezű számítógépvirtuózra van szüksége. Társnője az acélkarmú, harcra drótozott izomzatú Molly indítékai még különösebbek…
Megbízójuk a világ legzseniálisabb komputere svájci állampolgár. Szabadparton, ebben a fura, égi Las Vegasban él, egy arisztokrata dinasztiát szolgál. Úgy határozott, kivívja szabadságát. Bármi áron…”
Mads Mikkelsen a hétvégén Magyarországon forgatott
Mads Mikkelsen a hétvégén Magyarországon forgatott – magyar jelentkezők is részt vehettek a Move On című film esküvői jelenetében
Kétnapos forgatás után a Pest megyei Sóskúton befejeződött a Telekom Move On című road movie-jának magyarországi forgatása. A projektben részt vevő 11 európai országból, köztük Magyarországról számos izgalmas, kreatív javaslat érkezett az első igazán interaktív film feladataira. Néhány magyar ötlet is bekerült a filmbe, több szerencsés jelentkező pedig – köztük egy fehér macska – statisztaszerepet kapott.
Most újabb lehetőség nyílik a részvételre: egy berlini éjszakai buliba még lehet jelentkezni statisztaszerepekre!
Harmadik Hobbit film: Megerősítve
Peter Jackson néhány napja megpendítette, hogy szívesen maradna még Középfölde díszletei között, mert szerinte el tudna regélni még egy filmre valót. Nos, ma megerősítette, hogy lesz harmadik felvonás.
“Csak a forgatás végén van esélyed arra, hogy végre leülhess, hogy megnézd milyen filmet forgattál. Fran, Phil és én éppen most néztük meg, hogy miképp is vágtuk össze elsőre az legelső részt és még a másodikból is szemrevételeztünk egy nagyobb adagot. Felettébb meg vagyunk elégedve, ahogy a történet összeáll egy kerek egésszé, a karakterek is uralják a vásznat és ahogy a színészek megformálták őket. Mindezek összessége egy igen egyszerű kérdést von maga után: megvan-e az esélyünk arra, hogy még többet tudjuk elmesélni? Erre mind filmkészítői, mind rajongói szemszögből nézve csakis egy határozott igennel tudunk válaszolni.
Mi tudjuk csak igazán, hogy Bilbo Baggins, Gandalf, Erabor törpjei, a Necromancer és Dol Guldur-i csata történetének elmesélése során milyen fontos momentumok maradnának ki, ha nem élnénk a lehetőséggel. A Hobbit cselekményének részletessége és a Gyűrűk urához kapcsolódó függelékek lehetőséget teremtenek számunkra, hogy elregéljük Bilbo Baggins teljes kalandját és bemutassuk, hogy milyen veszélyes és felettébb érdekes szerepet töltött be Középfölde történelmében.
Szóval minden további nélkül a New Line, a Warner Bros Pictures, a Metro Goldwin Mayer, a Wingnut Films és a teljes stáb nevében bejelenthetem, hogy most már nem két, hanem három rész várható.
Így ez már valóban egy váratlan utazás lesz és Tolkien professzor szavaival élve a történeted úgy formálódik, ahogy egyre többet mesélsz belőle.
Üdvözlettel
Peter J.”
Elkezdődött a Fast & Furious 6 forgatása
A legutóbbi Halálos iramban rész minden eddiginél többet termelt, nem is volt kétség, hogy Vin Diesel és Paul Walker ismét tövig nyomhatja a pedált. Justin Lin a twitterén erősítette meg, hogy elkezdődött a forgatás.
“Hajnali két óra van és felvirradt az FF6 forgatásának első napja. Mindig is szerettem szétnézni a csendes és nyugodt díszletek között, mielőtt hozzálátunk a munkálatokhoz. Na gyerünk és csináljunk egy odabaszós filmet.”
Dwayne Johnson megint sokat izzadhat (az előző felvonásban is úgy verejtékezett, mint a ló), jelen lesz még Jordana Brewster, Tyrese Gibson és Michelle Rodriguez is. Betették a filmbe az MMA harcoslányt, Gina Caranot is, Luke Evans és Joe Taslim pedig gonoszkodhat.
Paranormal Activity 4 trailer teaser
Szerdán dobják ki a Paranormal Activity negyedik részének az előzetest, ennek láthatjátok az beharangozóját. Henry Joost és Ariel Schulman, a harmadik felvonás alkotói dirigálták le az újabb részt
Mozinet-Művész Filmnapok 2012. augusztus 3-6.
A tavalyi sikerre való tekintettel idén is a legnagyobb nemzetközi fesztiválok nyerteseiből szervez filmnapokat a Mozinet. A négynaposra duzzadt esemény helyszíne idén a Művész mozi (1066 Budapest, Teréz krt. 30.), a korábbi sikerek mellett a kínálatban angol felirattal ellátott magyar művészfilmek és egy premier előtt látható francia romantikus vígjáték is szerepel.
A Mozinet forgalmazó tavaly először rendezett minifesztivált, amelyen a mozikban már nem látható művészfilmek szerepeltek. A 10 alkotás legtöbbje Cannes-ban, Berlinben, Locarnóban vagy Velencében nyert díjat és volt, amelyiket a legjobb külföldi film Oscar-díjára jelöltek. A hosszú hétvége alatt több vetítésre már előre elkeltek a jegyek, az átlagos kihasználtság 60%-os volt, ami kiemelkedően jó eredménynek számít.
A Machete Kills forgatásáról
Az Extra műsorvezetője bebocsájtást nyert a Machete Kills munkálataira, ahol a film főgonoszával, Mel Gibsonnal és a rendezővel, Robert Rodriguezzel beszélhettek. Gibson csupán egy hetet tölt a forgatáson, de ez nem jelenti azt, hogy csak pár jelenetben lesz látható, hiszen Rodriguez gyorsan dolgozik.
Nekem ma bent sem kellene lennem! III. – írta doggfather
A cikksorozat harmadik, befejező része a Shop Stop: The Animation Series-ről szól. Rövidebb lesz, mint az eddigiek, de mivel kapcsolódik szorosan egyik filmhez sem nem akartam csak úgy „hozzácsapni” valamelyik poszthoz.
A sorozat 6 részt ért meg, Dante, Randal, és Jay és Néma Bob a szereplők benne, hangjukat az eredeti színészek adták. 2000-ben készült/adták le az ABC-n az első két részt, aztán törölték, 2002-ben pedig a Comedy Central-on adták le egészben. (fenn van a youtube-on, bárki rákereshet.) Eredetileg lett volna folytatása, illetve volt még ötlet további részekre, de azok nem készültek el. Amolyan átmenet, folytatás az első rész és a második rész között. Az embernek az-az érzése, hogy Smith-nek volt egy-két őrült párbeszédre ötlete és ezekből lett 6 animációs rész. Amolyan vázlatok, tervek a folyamatosan készülő Clerks 2-höz. Az animációs sorozatban majd minden rész azzal kezdődik, hogy Dante otthon alszik, felveszi a telefont, és siránkozik, hogy neki ma be se kellene lennie, de aztán csak elindul dolgozni. Ott aztán a legváltozatosabb dolgok történnek velük. Részletesebben nem akarok írni róluk, mert annyira spoiler lenne akármi, hogy megölné a sorozat élvezhetőségét.