Így a hétvége előtt bemutatnék egy filmet amolyan kedvcsinálónak, még 1995-ből a Friday, magyarul Végre Pénteket.
Kezdjük egy legendával, állítólag ezt a filmet lopták el az amcsi tékákból a legtöbbször. És hogy miért? A főszereplője, és írója is egyben Ice Cube (az első részt még DJ Pooh-val közösen írta), a rapperből lett színész, akinek eddigre már komoly sikerei voltak a fekete filmek világában nagyon jól elkapta a fekete fiatalok egy napját, az ő gondjaikat, napjukat. Rendezője pedig F Gary Gray akinek a Törvénytisztelő polgárt is köszönhetjük később, de ez volt az egyik első filmje. A film akkora sikert aratott, hogy két folytatást is megért (Péntek esti gáz, és Már megint Péntek címmel, illetve egy animációs sorozat is lett belőle jelenleg tervezik a negyedik Utolsó Péntek című részt.) Egy sorozatban 4 egymást követő pénteken mutatom be a filmeket, ez az első.