1

Grabbers előzetes – Csak akkor éled túl, ha részeg maradsz

grabbers.jpg

Az ír partoknál, Erin Island-en általában minden rendben szokott menni. De aztán néhány halász eltűnik, majd néhány bálnatetemet sodor partra a víz, ezt követően néhány falusinak is nyoma vész. A helyzet fokozódik. Két balfék zsaru – az egyik kissé alkoholista, a nő pedig afféle merev, szabályokhoz ragaszkodó – próbál rájönni, hogy mi állhat a háttérben, kiderül, hogy űrlények garázdálkodnak a környéken. Mit lehet tenni ellenük? A megoldás: a pia. Részegnek kell maradni. Ezzel aztán semmi problémájuk az íreknek.

A filmet Joe Wright, a Tormented rendezője készítette. A főbb szerepekre Richard Coyle, Ruth Bradley és Russell Tovey szerződött le.

1

Röviden: Lazacfogás Jemenben

0ljHa egy politikus feje fölött már-már összecsapnak a hullámok, megbízható tanácsadói mindig megpróbálják a figyelmet más irányba terelni. Teljesen mindegy, hogy hirtelen mit találnak ki, a lényeg, hogy az emberek vetődjenek rá az eléjük dobott csontra, így a botrány hullámai szépen csendben elvonulnak. Történik, hogy a brit haderők csúnyán mellétrafálnak, a porrá rombolt afgán mecset előtt a bősz lakosság angol zászlókat éget. Tehát elő kell rukkolni egy igazán remek ötlettel, a lényeg, hogy a Közel-Kelet álljon a középpontba és az elnök ne veszítsen szavazókat. Egyetlen, elsőre kissé blődnek hangzó elképzelés születik: egy jemeni sejk lazacokat telepítene országába és segíteni kellene neki. Lasse Hallström ügyesen egyensúlyoz a komolyan vehető alkotás, a szórakoztató film és a paródia határán. Szerethető, kedvelhető, csöppet mókás karakterek vonulnak fel előttünk. Ewan McGregor a lazacos projektet kiröhögő, horgász-szakmában szakembernek nevezhető kissé merev úriembert játssza, aki már régen elhidegült nejétől és csak a szendvicseiért jár haza. Olyan fickó, aki órákig tud beszélni a halakról és szokásairól, talán még egy sokat megélt horgász is megunná. Egyszóval unalmas, ennek ellenére mégis érdekes tud maradni. Emily Blunt formálja meg a titkárnő-asszisztenst, aki mindig elvégzi a házimunkát és az összes felvethető kérdnek utánajár. Kristin Scott Thomas alakítja az elnök mindig pörgő, ötletelő lendületes tanácsadót, karaktere afféle karikatúra, akárcsak az ország első embere. Nem sok hiányzik, hogy a mulatságból átlendüljön a ló túloldalára, azaz röhejes legyen, de Thomas nagy tapasztattal rendelkező színésznő, Hallström pedig jó rendező. A sejk afféle haladó gondolkodású, horgászni felettébb szerető alak, aki végső soron a népén akarna segíteni, de szándékával nem mindenki ért egyet, az Amr Waked által játszott karakter is afféle karikatúra-paródia lenne. Szatírának induló, de némi idő elteltével romantikus vígjátékba hajló film született, ahol a szereplők nagy, ábrándozó szemekkel merednek a lazacokra és egymásra. Nem forgattam kezeim között a regényt, amely alapján készült a produkció, de úgy tűnik, hogy az író nem merte bevállalni, hogy belemenjen a rendszer, a Közel-Kelet és az emberi kapcsolatok kifigurázásába. Szolidan és szelíden, szinte észrevétlenül más irányba terel, mint maguk a politikusok és fenemód ügyesen teszi. Négy kiváló főszereplő, kidolgozott karakterek, és egy abszurd történet, amiből csak nem tudták kihagyni a giccset. 80 %

0

Davis, Hader, Huppert és Hurt a The Disappearance of Eleanor Rigbyben

Február magasságában jelentették be a The Disappearance of Eleanor Rigby film két felvonását, akkor még úgy volt, hogy Joel Edgerton lesz a főszereplő, de nem tudta bevállalni, ezért James McAvoy lépett a helyére. Jessica Chastain is elkötelezte magát a produkció mellett, lényegében e miatt nem tudott időt szakítani a Vasember 3-ra. Ma kiderült, hogy Viola Davis, Bill Hader, William Hurt, Isabelle Huppert, Ciaran Hinds és Jess Weixler is játszani fog a filmben.

A produkció két ember történetét követheti nyomon méghozzá két különálló filmben.  A középpontban egy new york-i páros áll, a férfi egy éttermet üzemeltet, az asszony pedig visszamegy az egyetemre tanulni. Ned Benson rendező két filmet forgathat le, az egyik címe The Disappearance of Eleanor Rigby: His lesz, a másik pedig a The Disappearance of Eleanor Rigby: Hers címen fog futni. Az elsőben a férfivel, a következőben pedig a nővel megesett történéseket láthatjuk, azaz nem folytatások lesznek.

0

Will Ferrell új filmje ősszel a mozikban

Will Ferrell amerikai komikus és filmsztár  – akit már most Hollywood vezető komikusai közé sorolnak – ma, július 16-án ünnepli negyvenötödik születésnapját. A sztár – mint oly sokan az amerikai szórakoztatóiparban – a Saturday Night Live-ban kezdte karrierjét, majd olyan filmekben vállalt főszerepet, mint A híres Ron Burgundy legendája, a Felforgatókönyv, az Ünneprontók ünnepe vagy a Jégi dicsőségünk. Legújabb filmjét, melyet leginkább a Machete és egy Tarantino-film házasságaként aposztrofálnak, és melynek az eredeti címe “Casa de mi Padre” idén az őszi szezonban mutatja be mozikban a PARLUX Entertainment. A filmben a ma születésnapját ünneplő filmcsillag egy kissé bugyuta vadnyugati fickót alakít, aki a dél-amerikai szappanoperák stílusában ment meg házat, hazát és az ő imádott szenyoritáját. A “Casa de mi Padre” (magyar címe még nincs) 2012 hatodik legnagyobb bevételű független filmje lett az Egyesült Államokban, várhatóan itthon is nagy érdeklődés mellett vetítik majd.
Az ünnepelt 2000-ben vette feleségül a Viveca Paulin svéd színésznőt, akivel (és három közös gyermekükkel) hollywoodi sztárhoz képest unalmas házaséletet élnek Kaliforniában.

7

Néhány érdekesség a Comic Conról

0reuw

Resident Evil – Underworld crossover? A rendezvényen Paul W.S. Anderson és Len Wiseman, a két franchise szülőatyja egészen jó ötletnek tartaná, ha megvalósulhatna a dolog.

Ugyan véget ért a forgatás, de Peter Jackson azon van, hogy kibővítse néhány jelenettel a Hobbit második részét. Ehhez Tolkien 125 oldalas jegyzetét is felhasználnák. Egyelőre a stúdiót győzködik, aztán meglátják, hogy visszatérhetnek-e a munkálatok helyszínére pár hétre.

Quentin Tarantino elmondta, hogy a Django elszabadul westernt akár a Shaft előzményének is felfoghatjuk. Hisz Kerry Washington karakterét úgy hívják, hogy Brunhidle von Shaft, azaz az ő agyában John Shaft őse.

Matt Damon az Elysium miatt jelent meg az eseményen, de azért a Bourne-ről is kérdezték. A színész azt mondta, hogy Tony Gilroy nagyszerű író és jó rendező, biztos benne, hogy a Bourne hagyaték is remek. Nem zárkózik el attól, hogy esetleg később visszatérhessen a franchise-ba, de csak akkor, ha kiváló forgatókönyvet kap kézhez.

John Noble szerint esélyes, hogy lesz Fringe mozifilm.

Scott Waugh, az Act of Valor rendezője dirigálhatja le a Hawken játék filmváltozatát. A játékból képregény és websorozat is született már. A sztori egy posztapokaliptikus bolygón játszódik, ahol háború dúl a létfenntartáshoz szükséges készletek megszerzéséért.

Guillermo Del Toro beszélt Az őrület hegyein filmváltozatáról, mint kiderült gyakorlatilag a költségvetésen kívül minden megvolt, megvolt a lények kinézete, a forgatókönyv, keresték a megfelelő forgatási helyszínt. Eléggé megrázó volt, amikor a stúdió végül úgy döntött, hogy mégsem akarja a filmet. Még mindig szeretné megcsinálni, de először látni szeretné a Prometheust, ha az hasonló lesz, mint amit ő is elképzelt, akkor végképp jegeli a tervezetet.

Olvasd tovább