0

The Dark Knight Rises: Ultimate Trilogy Trailer

Christopher Nolan egyáltalán nem kedveli a 3D-t és nem hajlandó behódolni ennek az őrületnek. Így A sötét lovag: Felemelkedés sem lett 3D-s. Ha megdobták volna egy plusz dimenzióval, talán legyűrte volna a Bosszúállókat. Mert ugye már nem az a kérdés, hogy jó lesz-e a film, hiszen aki kedvelte az előző részeket annak a trilógia befejező része is tetszeni fog. Inkább a bevételekre figyel mindenki. A Warner egy viszonylag “szerény” 170 millióra lőtte be elvárásait, az elemzők úgy vélik, hogy valahol 185 és 195 millió dollár között teljesít Batman és Bane csatája. Szóval elvileg könnyen maga mögé utasítja a Harry Potter utolsó felvonásának 169 milliós nyitó hétvégéjét.

Mindenesetre itt van egy újabb előzetes, ami már tényleg csak hab a tortán.

1

Schreiber a Marson

A Mars az a bolygó, amire a nézők egyáltalán nem kíváncsiak. Sebaj,  miután Ruairi Robinson elhagyta az Akira projekt fedélzetét beleült a The Last Day on Mars sci-fi rendezői székébe. A történet természetesen a vörös bolygón játszódik, néhány asztronauta már csak pár órát töltene itt, majd a Föld felé vennék az irányt. Kőzeteket gyűjtenek, egyiken bakteriális élet nyomaira bukkannak. Ketten visszamennek a lelőhelyre, de egyikük baleset következtében meghal és az idegen létforma átveszi teste felett az irányítást. A képen Liev Schreiber tekint maga elé.

last dayonmars.jpg

1

Égszakadás DB5 videóblog

Az Aston Martin valószínűleg súlyos dollármilliókkal gazdagította a következő James Bond film készítőinek a zsebét, így a 007-es egy Aston Martin DB5-ös verdával furikázhat. A járgány a Goldfingerben is benne volt és most az Égszakadásban szintén vezethetik.

6

Stb… 21 Jump Street folytatás, Men in Black 4, Jumanji-reboot

21jumpstreet.jpgDoug Belgrad, a Sony fejese a THR-nek beszélt néhány tervről, szóba került a szép sikert aratott 21 Jump Street – A kopasz osztag folytatása, visszatérnek a Sötét zsaruk és jön a Jumanji remake.

“A terv az, hogy ősszel hozzálátunk a 21 Jump Street második részéhez” – Az 80-as években futott sikersorozat alapján készült akció-vígjáték közel 200 millió kaszált a mozikban és a 42 millió dolláros költségek mellett ez bizony elég szépnek mondható. Belgrad valószínűleg nem tudja, hogy a film sztárja, Channing Tatum mostanság túl elfoglalt. Augusztusban indul a White House Down akciófilm forgatása, amiben egy ügynököt alakít és az Elnököt kell megvédenie a Fehér Házat elfoglaló terroristáktól. Ráadásul a Wachowskiék nagyban tervezgetik a Jupiter Ascending sci-fijüket és ők is számítanak Tatum jelenlétére és még ott van a Magic Mike következő felvonása is. “Csak kevés színész képes arra, hogy romantikus filmben, akcióban és vígjátékban és helyt tudjon állni. Még jó, hogy nekünk ott van Channing Tatum és Will Smith.” – tette hozzá Belgrad.

A Men in Black harmadik felvonása elég szépen kezdett, megmutatva, hogy van még erő Will Smithben és a Sötét Zsarukban. Azonban Amerikában elég hamar kifulladt, ezzel szemben a nemzetközi vizekről több, mint 400 millió folyt be. “Meg vagyunk elégedve a produkció bevételével és továbbra is hiszünk ebben a franchise-ban. Biztos, hogy lesz még egy rész, de egyelőre még nincs semmi letisztázva és arról sem beszéltünk, hogy miképp hozzuk össze.”

A Jumanji is megérett egy új változatára, legalábbis a Sonynál így vélekednek. Egyelőre nem ismertek a konkrétumok, csak annyi, hogy betervezték a remake-et. Az 1995-ös filmben Robin Williams játszotta a főszerepet és kalandja 260 millió dollárt hozott.

Marc Webb nem fogja megcsinálni A csodálatos pókember folytatását, mivel egy szerződés éppen a Foxhoz köti. Belgrad azt állítja, hogy szeretnék, ha rá tudnák bízni a következő felvonást, de ez nem fog menni. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy volt egy kis probléma, hiszen Webb túl tapasztalatlan volt az effektek terén, a Gyík jeleneteivel is meggyűlt a baja.

3

És megint a három mellű nő

Korábban láthattatok egy képet Az emlékmás három mellű nőjéről, most érkezett még néhány fotó a hölgyeményről. Kaitlyn Leeb domboríthatott a szerepben és a Comic Conon, őt a Harcosok börtöne (Locked Down) és A halálos kitérő 4 (Wrong Turn 4) bukkant fel. Érdekesség, hogy majdnem Kate Beckinsale-re ragaszthatták fel a plusz mellet. Úgy volt, hogy Len Wiseman neje nem tudja bevállalni Lori szerepét, de azért egy cameora be tudott volna ugrani.

Olvasd tovább

1

Breathless előzetes

A Breathless thriller felvonultat néhány színészt, akiknek ígéretesen indult a karrierje, majd egy bizonyos ponton sikeresen elindultak a mélypont felé. Gina Gershon próbált szexszimbólum lenni, de a Fülledtség és a ShowGirls elbukott a kasszáknál, a későbbiek folyamán pedig egy-két mellékszerep jutott számára néhány emlékezetes filmben. Val Kilmer is a DVD-re szánt alkotások között kötött ki és Ray Liottának is voltak szebb pillanatai.

Kilmer egy texasi bűnözőt alakít, de nem csak a zsaruknak gyűlik meg a baja vele, hanem a nejének. Lornának is, hiszen otthon sem túl népszerű. Lorna áthívja barátnőjét, Tiny-t (Kelli Giddish), hogy megvitassák mit lehetne tenni a férfival, azonban a helyzet eldurvul. A bizonyítékok eltüntetésére kieszelnek egy tervet.

Jesse Baget, a Cellmates rendezője készítette az egy helyen játszódó pár szereplős thrillert, amelyben kissé ütődött karakterek mászkálnak. Amerikában augusztusban adják ki DVD-n és Blu-rayen. Az előzetes megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

Olvasd tovább

5

Képek a Dreddből

Karl Urban hamarosan igazságot fog osztani Mega City One-ban. A színész játssza Dredd bírót, aki próbálja betartatni a törvényt, egy nap új drog kerül az utcákra. A Jog Bajnoka kideríti, hogy ki állhat a szer terjesztése mögött és megpróbálja kézre keríteni a veszedelmes nőszemélyt. Lena Headey formálja meg a Ma-Ma-t, a bíró fő ellenfelét, Dredd oldalán Olivia Thirbly szórhatja az ólmot fegyveréből.

dredd10.jpg

Olvasd tovább

5

Simon West megerősíti az Expendables R besorolását

Korábban felmerült, hogy a The Expendables folytatása PG-13-as lesz, ugyanis többen azt szeretnék, ha a fiatalabb korosztály is beülhetne a filmre. Majd jött egy-két cáfolat, de még mindig nem nyugodhattunk meg igazán. A Joblo egyik szerkesztője felhívta a rendezőt, Simon Westet, aki megerősítette, hogy nem tiniorientált mozira van kilátás.

“A film kőkeményen benne van az R kategóriában. Biztos vagyok benne, hogy néhány pénzügyi szempontoka előtérben tartó ember keze volt a PG-13-as híresztelések mögött. Folyamatosan azon törik a fejüket, hogy miképp tudnának nagyobb bevételre szert tenni, hogyan tudnának több embert beültetni a termekbe, de erre most nem volt lehetőségük. De elég, ha csak szemügyre vesszük ezeket a srácokat a forgatáson, akik képtelen egy sort kimondani úgy, hogy ne legyen benne egy F-betűs szó, majd a felvételek alatt felkaptak egy fegyvert és lerobbantottak néhány testrészt. Eleve teljes képtelenség, hogy egyáltalán felmerült, hogy ne R kategóriás legyen és szerintem az a közönség, aki kedvelte az első felvonás teljesen kikelt volna magából, ha másképp alakul. Annyira semmilyen és olyan furcsa lett volna. Fogalmam sincs, hogy ebből miképp lehetett volna PG-13-as besorolású film. Akadt néhány pletyka és még némi nyomás is volt rajtunk, valaki úgy gondolta, hogy ebből össze lehetne hozni egy jó kis családi filmet.”

0

Kline leszerződött a Last Vegas vígjátékra

kline.jpegKevin Kline is csatlakozott a Last Vegas vígjátékhoz, a színész Robert De Niro, Michael Douglas és Morgan Freeman oldalán szórhatja a poénokat. A történet Las Vegasban játszódik, ahova négy öreg jó barát érkezik egy legénybúcsúra. Douglas karaktere végre beadja a derekét és eljegyzett egy hölgyet, ennek örömére legurítanának néhány felest. Elvileg nem csak isznak, hanem lesz itt némi veszekedés és sértődés, főleg, hogy De Niro karaktere  eléggé megkedveli az ifjú arát.

A rendezői poszton Jon Turteltaub tevékenykedhet, ősszel hozzá is láthat a forgatáshoz. Dan Fogelman, az Őrült, dilis, szerelem (Crazy Stuid Love) írója szállította le a forgatókönyvet. Bemutató valamikor jövőre.

1

Scary Smash

Volt már rá példa, hogy egy film közben úgy érezted, hogy a forgatókönyvet valószínűleg egy öt éves gyerek írta? A Scary Smash rövidfilmben egy srác találja ki a sztorit, miközben ketten hallgatják és kérdéseket tesznek fel. Szóval van egy hatalmas vörös, egy szemű szörny, ami felbukkanása elején kinyír egy tejesembert. Jön a S.Q.U.A.T. csapat, élén Joss Whedonnal. Hét napig tart a küzdelem, a különítményből csak Whedon marad meg, így kénytelen újabb tagokat toborozni.

0

The Master poszter

Paul Thomas Anderson új filmje nem hivatalosan a szcientológiát állítja pellengére, de már a kezdet kezdetén arról suttogtak, hogy a címszereplőt L Ron Hubbardról mintázták. Joaquin Phoenix játssza az iszákos csavargót, aki Philip Seymour Hoffman követője lesz. A karizmatikus vezéregyéniség megbabonázza szónoklataival, ám némi idő elteltével kételkedni kezd a tanokban. R kategóriás alkotás várható. A pletykák szerint Tom Cruise-nak nem tetszett a film.

themaster.jpg