67

A csodálatos pókember (The Amazing Spider-Man)

pokemberposzter.jpg

Mindenki kedvenc és barátságos hálószövőjét az olcsó és körülrajongott horrorokon edződött Sam Raimi hozta el a mozikba 2002-ben, a minőségről és a szórakoztatófaktor szintjéről ugyan megoszlottak a vélemények, de tény, hogy a produkció több száz millió dollárt termelt. A közönséget leginkább megosztó harmadik felvonás után megpróbáltak belevágni egy negyedik felvonásba, ahol Felicia Hardy nem Fekete Macska lett volna, hanem Vulturess, a Keselyű lánya. Egy szó, mint száz a forgatókönyv hol Raiminek, hol a stúdiónak nem tetszett, a forgatás kezdete tolódott, majd a fejesek az egész tervezetet jégre tetté, így az legalább nem kavart be az elképzelésekbe. Mint kiderült a stúdió már jó előre betervezett egy rebootot, azaz a 2011-es Pókember 4 után már meg is kezdődtek volna a 2012-re belőtt új változat munkálatai.

Mi értelme van egy rebootnak? A Pókember filmek szépen hoztak a konyhára, azt se lehetne mondani, hogy a rajongók teljes mértékben elpártoltak volna a franchise-től. Persze hivatalos magyarázatok mindig is születtek, de nyilvánvaló, hogy csak akkor érdemes újrakezdeni valamit, ha a készítők egyszerűen nem bírnak magukkal az eszükbe ötlő temérdek ötlettől. A változást kell szem előtt tartani, méghozzá úgy, hogy ne haragítsák magukra a képregény kedvelőit és azt mondhassuk, hogy van létjogosultsága az új átiratnak.

Olvasd tovább

20

Lesz Hellboy 3

nagypukk.jpgA Hellboy harmadik részét gyakorlatilag a képregényhős kedvelőinek a többsége epedve várja, a bibi az, hogy az első két rész nem hozott valami fényesen, így a stúdió sem erőlteti igazán. Guillermo Del Toro ugyan szerette volna megcsinálni, de voltak egyéb teendői is, de bizakodásra adhat okot, hogy a rendező San Diegoban elárulta, hogy meg fogja csinálni a következő felvonást.

“Hivatalosan is elmondhatom, hogy újra összeállt a csapat és próbáljuk megvalósítani a Hellboy 3” – mondta Del Toro.

“Az első két résszel kifejezetten a harmadiknak alapoztunk meg. Kőbe van vésve, hogy Hellboynak mi dolga van a Földön. Szégyellném is magam, ha nem csinálnánk meg, de elmondhatom, hogy dereng már a fény az alagút végén, Guillermo éppen azon dolgozik, hogy miképp tudná összehozni a filmet. ” – mondta Ron Perlman, aki szintén ott volt San Diegoban. (Levetítettek egy Megtorló rajongói kisfilmet, ebben benne volt ő is, a főszereplőt Thomas Jane játszotta).

A Hellboy 3 egyelőre nem kapott zöld utat, sajnos előbb meg kell győzni a stúdiót. “Beleadunk apait-anyait, hogy összejöjjön a film, remélem sikerül.” – tette hozzá Del Toro.

Szóba került az is, hogy Perlman nemrég egy beteg gyerek kedvéért újra alávetette magát a hosszadalmas procedúrának, hogy ismét Vörösként tündököljön. A színész elárulta, hogy a Make a Wish Alapítvány először a sminkest kereste meg. “A kölyök a kezelése alatt a Hellboyt nézte, a sminkes meg azt mondta nekem, hogy a srác szeretne találkozni vele. Mondtam is neki, hogy  nem probléma. Mikor? Erre ő azt válaszolta, valószínűleg nem értettem meg elsőre. Nem Ronnal akar találkozni.” A rendező hozzátette, hogy sok gyerkőccel találkozott, akik szintén a Hellboy rajongói, de az adott neki igazán nagy lökést a harmadik rész elkészítéséhez, amikor meghallotta, hogy sok beteg srác kezelése alatt folyton ezeket a filmeket lesi.

12

A sötét lovag: Felemelkedés adatok és érdekességek

0tdkr

JELMEZEK

Batman

● Batman A sötét lovag – Felemelkedés-ben viselt felszerelése nem változott az előző rész óta.

● A ruha 110 különálló részből áll.

● A félig rugalmas uretán-gyantából formázott részeket poliészter hálóra rögzítették. Ezt a 3D rendezőhálót többnyire a katonaságnál, kórházakban és high-tech sportokhoz használják – kiváló légáteresztő képessége miatt a neoprént váltják ki vele. Csomózással és nem szövéssel készítik.

● Az uretán alapú alkatrészek közül jó néhány (lábvért, mellvért és hasvédő lemez) belsejét erős, könnyű és különösen ütésálló karbonszálas anyaggal bélelték.

● A jelmezesek összesen 50 köpenyt készítettek: ezek a különféle helyzeteknek megfelelően különböznek egymástól. A járás, futás, közelharc és eszközhasználat igényeinek megfelelően változik a hosszuk, az alakjuk és a méretük.

● A köpeny anyagát az Egyesült Királyság honvédelmi minisztériuma által kidolgozott eljárással elektrosztatikusan pelyhesítették – a hadsereg ezt a technikát olyan anyagok készítéséhez használja, amelyeket éjszaka szinte teljesen észrevehetetlenné próbálnak tenni.

● A speciális effektus-részleg megépített egy újfajta, néma, szűksugarú szélgépet, hogy a köpeny úgy hullámozzon, ahogy az a legendássá vált képregényekben szokott.

● Batman teljes védőruházata sisakkal és köpennyel együtt 13,5 kg.

Olvasd tovább

0

Box Office: Jégkorszak

Észak-Amerikai box office:
jegkorszak4.jpegA Jégkorszak első része azzal a kifejezett céllal született, hogy a Fox jól odaverjen a Disney-nek. Sikerült. A lajhár, a kardfogó tigris és a mamut kalandjai, illetve a motkány szerencsétlenségei sokakat elszórakoztatott. A jenki közönség ugyan szép számmal képviseltette magát a vetítéseken, de a franchise leginkább Amerikán kívül futott be igazán, részről-részre egyre többet és többet hozott, a legutóbbi felvonás 886 milliónál állt meg, amiből „csak” 196 származott hazai földről. Az újabb felvonás 3D-vel megtámogatva érkezett a mozikba, 46 millió dollárt gyűjtött össze az első három napján. Pont ennyit kasszírozott az első felvonás is, de annak fényében, hogy azóta eltelt 10 év és jött egy újabb dimenzió kisebb, akár csalódás is lehetne. Azonban ne felejtsük el, hogy az elmúlt hetek két 200 milliós sikerű animációs filmet is kitermeltek, ráadásul a Jégkorszak 4 nem került olyan sokba, mint társai, 100 millióból valósították meg. A stúdió is örvend, hiszen elvárásait ennél kevesebbre lőtte be. Hozzátenném, hogy a nemzetközi vizeken 339 milliót már összeszedett.

Olvasd tovább

0

Nyerj jegyet a Harmadnaposok vetítésére

Július 19-én kerül a mozikba a Harmadnaposok vígjáték (előzetes és poszter erre), de lehetőséged nyílik arra, hogy egy nappal korábban, este 19.00 órakor barátoddal/barátnőddel/rokonnal megnézhesd a filmet. 10 páros belépő vár gazdára, ahhoz, hogy megnyerd nincs más dolgod, mint az alábbi két kérdésre beküldeni a helyes választ. A játék július 15 éjfélig tart, ezt követően értesítem a nyerteseket, az e-mailben a vetítés pontos helyszínét is megtudjátok.

1:) Olivia Newton-John, a film egyik főszereplője melyik alkotásban énekelhetett együtt John Travoltával?

2:) Stephan Elliott melyik filmjéért érdemelt ki egy BAFTA – jelölést?

Olvasd tovább

10

Jön a Mortal Kombat: Legacy második évada

Kevin Tancharoen a Mortal Kombat megszállottja. Először csak úgy a saját szakállára leforgatott egy kisfilmet, ami a Warner fejeseinek is bejött, majd megcsinálhatta az MK: Legacy websorozatot. Mivel elég szép nézőközönséget vonzott a széria a rendező hivatalosan is bejelentette, hogy hozzálát a következő évadhoz. Azt nem mondta el, hogy mennyi epizód várható, de tisztában van vele, hogy a nézők minél több harcot és bunyót akarnak látni. Állítása szerint ebben nem lesz hiány, mivel a történések az MK versenyen fog zajlani. És hogy kik fogják egymást gyepálni? Az alábbi, viccesre sikeredett videóból kiderül. Annyit tennék még hozzá, hogy mortááál kombeeet.

7

Jelenet a Silent Hill: Revelation 3D-ből

Rögtön a Silent Hill mozifilm után Christophe Gans rendező bejelentette, hogy biztosan el fog készülni a második rész. Ám nem sokra rá lelépett, mondván, hogy más megvalósítandó tervei vannak. Roger Avary sem tudott a forgatókönyvvel foglalatoskodni, végül Michael J. Bassett, a Solomon Kane alkotója vetette papírra a történetet, majd ledirigálta a produkciót. A 3D-s horrort nálunk november 1-jén mutatják be, íme egy jelenet a filmből.

0

Vámpírok vs. zombik

last blood.jpgRick Benattar, a Vasököl (Real Steel) producere és a nemrég alapított Cascade FilmWorks összeszedte a szükséges költségvetést a Last Blood webképregény filmverziójához. 2006-ban került ki a világhálóra az első szám, amely azóta elég sok rajongót szerzett, világszerte 20 millióan olvasták. A forgatás novemberben veszi kezdetét, hamarosan kiderül, hogy kik lesznek a főszereplők. A rendezői székben Simon Hunter, a Mutáns krónikák (Mutant Chronicles) alkotója csücsül. A történések a jövőben zajlanak, az élőholtak teljesen ellepték a földet, rengeteg embert kinyírtak. A vámpírok úgy döntenek, hogy felveszik a harcot a zombik ellen, nem nézhetik tovább tétlenül, hogy a kajaforrásuk kiapadjon. Ha nincs ember, nincs vér és ez bizony nekik egyáltalán nem jó.

7

Godzilla poszter

A Legendary ma két nagy költségvetésű szörnyfilmről ad sajtótájékoztatót San Diegoban, az egyik a Pacific Rim, a másik a betervezett Godzilla remake. Gareth Edwards, a Monsters rendezője készítheti el a filmet. Bár a forgatás még nem kezdődött el és a poszteren sem látható bemutató dátum, a stúdió azért leadott egy teasert, amely bizakodásra adhat okot, hogy esetleg 2014-re elkészült a produkció. Edwards annyit elmondott, hogy ő nem egy durrbelebumm sci-fit,  inkább egy realisztikus alkotást szeretne letenni az asztalra.

godzilla_1.jpg

4

Guardians of the Galaxy logó és concept art

2014 augusztus első napján mutatják be a Guardians of the Galaxy animációs filmet, amihez már van egy logó és egy vázlatot is megtekinthettek. 1969-ben indult útjára a képregény, de Disney/Marvel nem tököl azzal, hogy az eredeti csapatot mutassa be, inkább a 2008-ban létrejött új különítményt hozza el a mozikba. A 31. században járunk egy alternatív valóságban. 5 űrlény – mindegyik fajtájának utolsó élő tagja – egyesíti az erejét, hogy minden eszközzel megvédje a Földet. Eleddig se írója, se rendezője nincs a projektnek.

Olvasd tovább

14

Superman: Man of Steel poszter

Jövőre repkedhet a vásznakon Zack Snyder Supermanje, a Warner közzétett egy újabb posztert és következő Batman film előtt leadja a teasert is. A Comic Conon megkérdezték  a rendezőtől, hogy az Acélember benne lesz-e az Igazság Ligája filmben, de erre még Snyder sem tudott választ adni.

8

Amerika Kapitány 2 és Thor 2 logó, Vasember 3 páncél

Dübörög a Comic Con, még szép, hogy a Marvel is képviselteti magát, Kevin Feige ugyan nem árult el túl sok részletet a közelgő alkotásokról, de hozott magával egy videót, amely bejelentette a Második fázist. Kiderült, hogy mi lesz a címe a Thor és az Amerika kapitány folytatásának. A főgonosz kilétét nem kotyogta ki és arról sem esett szó, hogy ki vehetné át a Mads Mikkelsen által lepasszolt szerepet. Viszont az Amerika Kapitány esetében legalább a Winter Soldier sokat elmondhat a rajongóknak. Felbukkant Edgar Wright is, aki bemutatta a Hangyához forgatott tesztvideót, amely valamikor talán a netre is felkerül.

Nézzük ezt a sárgás páncélt, valószínűleg nem hiába pakolták ki középre, Tony Stark ebben fog akciózni a Vasember 3-ban. Shane Black végre közzétette, hogy Mandarin is benne lesz a produkcióban, Ben Kingsley alakítja.

Olvasd tovább