5

Rémálom az Elm utcában érdekességek

nightmareonA héten lett 32 éves a Rémálom az Elm utcában. Wes Craven elég sok klasszikus slasherrel bővítette a műfajt, de talán mind közül ez az egyik legismertebb. Rengeteg alkalommal hivatkoztak rá, egyes művekre épp azzal próbálták felhívni a figyelmet, hogy az 1984-es filmmel állították párhuzamba, egyúttal Freddy Krueger nevét és alakja mindenki számára ismerős. Az évforduló alkalmából olvasható alább némi érdekesség. Olvasd tovább

3

Vissza a jövőbe trivia – Érdekességek a klasszikusról

visszaajovobeA Vissza a jövőbe időtálló klasszikus, nemrég lett 30 éves a film. Persze az elején még más gondolatok cikáztak az alkotók fejében és a forgatás során is problémákba ütköztek. De lássuk miképp született meg.

Az egész valahol úgy indult, hogy a Bob Gale a Tragacsparádé bemutatója után meglátogatta szüleit. Az alagsorban keresgélve talált rá apja gimis évkönyvére, mint kiderült, ő volt a végzős osztály elnöke. Eltűnődött azon, hogy milyen lett volna, ha vissza tudott volna utazni a múltba és az apjával jártak volna egy suliba, akkor barátok lettek volna-e. Megkereste Robert Zemeckist, közösen folytatták az ötletelést, majd a Columbia stúdió keresték fel, ahol 1980 szeptemberében megtörtént az egyezség és elkezdhették a forgatókönyvvel bíbelődni. Olvasd tovább

2

Nagymenők trivia

nagymenok

25 éves a Nagymenők, minden idők egyik legjobb gengszterfilmje. És ráadásul most mutattak be Amerikában egy újabb ígéretesnek tűnő, valós eseményeken alapuló maffiafilmet. Tökéletes időpont lenne egy cikkszerűségre, ami a legjobb, létező bűnözőket bemutató produkciókról szólna. Ám szintén remek alkalomnak tűnt, hogy Martin Scorsese klasszikusáról összehozzak egy triviát.

A klasszikus Nicholas Pileggi riporter regényéből, a Wiseguy-ból készült. Az 1986-ban napvilágot látott könyv Henry Hill vérrel, verésekkel, gyilkosságokkal és erőszakkal telített életét mutatja be. Scorsese nem akart újabb maffiózós filmet forgatni, de A pénz színe forgatásán látott egy kritikát a könyvről, és természetesen Pileggi művét is elolvasta. Mire a végére ért, úgy érezte, hogy ebből mindenképpen filmet kellene készíteni.

Pileggi így emlékszik vissza Scorsese telefonhívására: „Erre a könyvre vártam egész életemben.” – Erre a szerző úgy felelt, hogy „Én pedig erre a telefonhívásra vártam életem során.” Olvasd tovább

0

Mad Max: A harag útja trivia

madmaxbanner1

George Miller a Táncoló talpak előtt akarta elkészíteni a folytatást. „2001-ben vágtunk volna bele, de 9/11 után az amerikai dollár gyakorlatilag összeomlott és a büdzsé durván megnőtt. Inkább a Táncoló talpak mellett tettük le voksunkat, mert pont rendelkezésünkre áll digitális létesítmény. Majd újra esély nyílt rá, hogy elkezdjük a forgatást, de akkor meg az ausztrál sivatagban elkezdett esni és ahol vörös sivatagnak kellett volna lennie, ott virágok nyíltak. Vártunk egy évet, hogy visszanyerje a hely az eredeti kinézetét, de nem így történt. Így hát elmentünk Namíbiába, ahol soha nem esik.” – mondta Miller. Olvasd tovább

2

Nagy zűr Kis-Kínában trivia

bigtroubleJohn Carpenter letett jó néhány filmet az asztalra, viszont a Nagy zűr Kis-Kínában őrületét bármikor elő lehet venni, még most is eléggé szórakoztató. És ha már eszembe jutott íme néhány érdekesség róla.

Eredetileg western lett volna a film, a forgatókönyvben Jack Burtonnek nem kamionja, hanem lova lett volna és a pacit lopták volna el. Carpenter viszont úgy érezte, hogy sokkal jobb lenne a cselekményt a modern időbe helyezni.

Carpenternek ez volt az utolsó stúdiófilmje a 80-as évek végén, mivel a Lawrence Gordon vezette stúdiónál elég rossz tapasztalatokat szerzett. Gordon mindenbe beleszólt a munkálatok alatt és a bemutatóig folyamatosan a rendező nyakán lógott. A sötétség hercege és az Ők! már független produkciók voltak. Olvasd tovább

2

Vadon trivia

wild1

Cheryl Strayed 5 hónappal a megjelenés előtt, 2011 októberében küldte el könyvvázlatát a színésznőnek, mert úgy gondolta, ha megvalósulna a film, akkor Witherspoon lenne a legtökéletesebb a szerepre. A színésznő gyorsan beszerezte a jogokat, remek lehetőséget látott, hogy produkciós cégénél készülhessen el az alkotás.

Witherspoon a Holtodiglan után szerette volna elkészíteni a drámát, végül úgy döntött, hogy David Fincher filmjéből inkább producerként veszi ki a részét. Ekkor lendült be a igazán a Vadon szekere.

A Mielőtt meghaltam utómunkálatainál járt Jean-Marc Valle, amikor felkínálták neki a rendezést. Bruna Papandrea megnézte a dráma első vágott változatát, majd elégedettségében ajánlatot tett.

Olvasd tovább

5

Kingsman – A titkos szolgálat trivia

kingsman

Matthew Vaughn és Mark Millar egy kocsmában iszogattak és felvetették, hogy manapság mennyire komolyan veszik magukat a kémfilmek. Jó lenne valami viccesebb és lazább. Millar másnap emlékezett a beszélgetésre, megírta a képregényt, Vaughn pedig filmet forgatott belőle.

A James Bond ellenfelek jó részének valamiféle baja. Samuel L. Jackson karaktere eredetileg nem selypített volna, viszont a színész az első felvételén pöszén beszélt és a rendező eldöntötte, hogy maradjon így végig.

A képregényben Gazelle mesterséges lábakkal rendelkező férfi. A filmben viszont nőt faragtak belőle, aki akrobatikus táncos mesterséges lábakkal.

Olvasd tovább

0

Trivia: A Collateral eredeti forgatókönyve piszok rossz volt

collateralMichael Mann rendező a THR-nek adott interjút, a beszélgetés során árult el egy-két érdekességet a Collateral – A halál záloga thrillerről. Tom Cruise játszotta a bérgyilkost, akit a Jamie Foxx által megformált taxis kénytele ide-oda fuvarozni. Kezdetben viszont úgy nézett ki, hogy Adam Sandler és Russell Crowe állnak a középpontban. Crowe hívta fel Mann figyelmét a projektre, de idővel mindkét színész lelépett.

„A történet New Yorkban zajlott volna és Foxx karaktere egy igazán rosszul megírt zsidó taxisofőr volt. Olyan sztereotípiákkal bírt, amit csak olyasvalaki tudott papírra vetni, aki külföldön él, nem amerikai és nem is lakik New Yorkban. Egy Woody Allen-szerű figura volt. Abszolút nem kedveltem a szkriptet, utáltam a dialógusokat és ahogy meg volt fogalmazva. De ha fogod a forgatókönyvet és beteszed egy MRI vagy egy röntgengép alá ,észreveszed, hogy milyen szépségek rejlenek benne, megszemlélheted azt a csodálatos vázat, amire ráhúzták. És ez volt az egyik legjobban összerakott sztori, amibe valaha is belefutottam. „- mondta Mann, aki fogta magát és átírta az anyagot.

A szkript átalakítása során jött a fedélzetre Tom Cruise, a sofőrt szerepét kapta meg, a bérgyilkos pedig egy nő lett volna. Azt is tudta, hogy kit szeretne felkérni a feladatra, de sajnos nem árulta el, hogy kiről van szó. Mindenesetre úgy határozott, hogy Jamie Foxx legyen a taxis, korábban az Alin dolgoztak együtt és igazán jól megértik egymást. Cruise nem sokat akadékoskodott, bevállalta a bérgyilkost. Jó döntés volt, a kritikusok elégedettek voltak vele és a mozikban 265 millió dollárt kasszírozott a thriller.

0

Csillagainkban a hiba trivia

thefaultinourstarsEléggé szép eredményekre számíthat a Csillagainkban a hiba, legalábbis a Fandango jegyeladó statisztikái szerint a love storyra az elmúlt 14 éves időszakot figyelembe véve is hatalmas az érdeklődés. Nálunk csütörtökön, Amerikában pénteken mutatják be a produkciót. Nézzük a triviákat.

A cím a William Shakespeare által írt Julius Caesar darabjának egyik idézetére utal:
„Nem csillagainkban, Brutus, a hiba,
Hanem magunkban, kik megbókolunk.”

Shailene Woodley és Ansel Elgort A beavatottban testvéreket játszottak, ebben a drámában pedig karaktereik összejönnek.

Olvasd tovább

12

A sötét lovag: Felemelkedés adatok és érdekességek

0tdkr

JELMEZEK

Batman

● Batman A sötét lovag – Felemelkedés-ben viselt felszerelése nem változott az előző rész óta.

● A ruha 110 különálló részből áll.

● A félig rugalmas uretán-gyantából formázott részeket poliészter hálóra rögzítették. Ezt a 3D rendezőhálót többnyire a katonaságnál, kórházakban és high-tech sportokhoz használják – kiváló légáteresztő képessége miatt a neoprént váltják ki vele. Csomózással és nem szövéssel készítik.

● Az uretán alapú alkatrészek közül jó néhány (lábvért, mellvért és hasvédő lemez) belsejét erős, könnyű és különösen ütésálló karbonszálas anyaggal bélelték.

● A jelmezesek összesen 50 köpenyt készítettek: ezek a különféle helyzeteknek megfelelően különböznek egymástól. A járás, futás, közelharc és eszközhasználat igényeinek megfelelően változik a hosszuk, az alakjuk és a méretük.

● A köpeny anyagát az Egyesült Királyság honvédelmi minisztériuma által kidolgozott eljárással elektrosztatikusan pelyhesítették – a hadsereg ezt a technikát olyan anyagok készítéséhez használja, amelyeket éjszaka szinte teljesen észrevehetetlenné próbálnak tenni.

● A speciális effektus-részleg megépített egy újfajta, néma, szűksugarú szélgépet, hogy a köpeny úgy hullámozzon, ahogy az a legendássá vált képregényekben szokott.

● Batman teljes védőruházata sisakkal és köpennyel együtt 13,5 kg.

Olvasd tovább

2

Men in Black – Sötét zsaruk 3 trivia

0mib32

Az időutazásos sztorival Will Smith állt elő még a második rész forgatása alatt, mondván, hogy így legalább többet is megtudhatnánk K-ról.

2010 májusában Smith úgy döntött, hogy bevállalja a Men in Black harmadik részét, pedig úgy volt, hogy a The City That Sailed lesz a következő filmje. Így Andrew Niccol kénytelen volt jegelni a projektet.

Sharlto Copley-ra akarták bízni a jövőbe látó űrlény szerepét.

A forgatókönyv nem volt kész a forgatás megkezdése előtt és a munkálatok alatt sem tudták gatyába rázni. Ezért a novemberben elkezdett forgatást karácsonykor félbeszakították. Akkor úgy gondolták, hogy februárba pöröghetnek fel ismét az események, de csak áprilisra készült el teljesen a szkript.

Olvasd tovább

9

Prometheus apróságok

Ridley Scott leforgatta a Prometheust, jelenleg az utómunkálatokat végzik rajta és talán hamarosan előrukkolnak egy teaserrel is. A film Facebook oldalán a Fox az alábbiakat tette közzé: (spoilerzóna)

“Ridley Scott a Nyolcadik utas: a Halál és a Szárnyas fejvadász után visszatér ahhoz a műfajhoz, amelynek útját régen kikövezte, a Prometheusszal pedig újra megújítja azt. Ebben egy csapat felfedezőt követhetünk, akik az emberiség eredetét kutatják, az izgalmas út során a nyomokat követve  az univerzum legsötétebb szegletébe jutnak el, ahol borzalmas csatát kell vívniuk az emberi faj fennmaradásának érdekében.”

Damon Lindelof forgatókönyvíró elárulta, hogy az egyik főszereplő, Michael Fassbender egy robotot fog alakítani. Már a Szárnyas fejvadász is felvetette azt a kérdést, hogy milyen lehet egy film, amiben egy robot szemszögén keresztül követhetjük az eseményeket, ezért ő is ebből indult ki, mellesleg ha egy olyan fickót szerződtetnek le, mint Fassbender csak nem lehet egy klisés robotkaraktert rábízni, ennél sokkal több lesz a figurában. Charlize Theron játssza Meredith Vickerst, aki amolyan céges alkalmazott, az Alien filmekben láthattunk már hasonló személyt. Lindelof azt mondta, hogy nem olyan lesz, mint Paul Reiser karaktere a Bolygó neve: Halálban, nem az a nagy dumás, megbízhatatlan fazon.

Lindelof szót ejtett a hajó legénységéről is, megemlítette, hogy az első filmben Ripley az elején még csak a háttérben volt, senki nem gondolta volna, hogy ő lesz a főszereplő. Először úgy tűnt, hogy Dallas kapitány válhat hőssé, aztán hopp, elhalálozik, majd úgy látszott, hogy a mérnök lehet a túlélő, azonban őt is elkapja a lény, hirtelenjében már csak Ripley marad az egyetlen élő személy. Az író úgy véli, hogy elég fontos, hogy a közönség ne üljön nyugodtan abban a hitben, hogy ez vagy az a karakter biztosan túléli az eseményeket.

Olvasd tovább