4

Kingsman: Az aranykör (Kingsman: The Golden Circle)

kingsmanposter

Az első részről itt esett szó.

„A modor mutatja, mit érsz.” – mondja nyugodt hangon Harry Hart (Colin Firth) az első részben a pubban, majd szépen bezárja az ajtót és Töki (Taron Egerton) nagy meglepetésére könnyedén leveri az akadékoskodó bagázst. A Kingsman 2-ben Firth szájából szintén elhangzik a mondat egy amerikai vendéglátó egységben és bejárati ajtót lezárjása után indításként nekivágná ernyőjével az egyik korsót a kötekedő figurák egyikéhez. Ám csúnyán elhibázza és bizony úgy néz ki, hogy csúnya verés elé néz, még szerencse, hogy közbelép a Statesman-es kolléga. Miközben zajlik a bunyó, az asztalnál Töki, Merlin és Harry komoly megbeszélést tart. Olvasd tovább

0

Matthew Vaughn még mindig próbálkozik a Flash Gordonnal

flashgordonA Fox úgy 2015 tavaszán nyerte meg Matthew Vaughn-t, a Kingsman rendezőjét a Flash Gordon filmhez. Azóta sok víz lefolyt a Mississippin, ám a produkció felől kevés hír érkezett. Vaughn a Collidernek adott nem is oly rég egy interjút, kiderült, hogy még mindig a fedélzeten tartózkodik. „Dolgozunk rajta, csak az a gond, hogy A galaxis őrzői is ugyanúgy készült, ahogy én elképzeltem a filmemet. Ott van a Star Wars, ott vannak az Őrzők, szóval ki kell találnom a saját űroperámat, méghozzá úgy, hogy helyt tudjon állni eme két remek franchise mellett.”

0

Újabb előzetes a Kingsman 2-nek

kingsman2kepEléggé remek volt a Kingsman első felvonása, Matthew Vaughn humoros és akciódús filmet tett le az asztalra. Itt a folytatás, amelyben Töki Amerika felé veszi az irányt és az ottani ügynökséggel karöltve próbálja elkapni a rosszakat. Channing Tatum cowboy cuccban teszi hidegre az ellent és Jeff Bridges is elszórhat néhány humorbombát.  Szeptember 28-tól vetítik itthon, Amerikában egy héttel korábban már be lehet rá ülni.  Olvasd tovább

4

Elvileg Zemeckis, Raimi és Vaughn között dől el, hogy ki lesz a Villám rendezője

flash2018. márciusában suhanna be a mozikba a DC szuperhőse, Villám (Flash). Szóval nagyjából már a forgatás küszöbén kellene állni a filmmel, de egyelőre még rendezője sincs. Továbbra sincs változás a képregényes projekt környékén, de pár órával ezelőtt több név is felmerült. A The Wrap úgy tudja,  hogy a Warner  Robert Zemeckis kezébe adná a gyeplőt. Zemeckisre ráférne már egy ütős siker, hiszen a Szövetségesek (Allied) háborús drámája eléggé gyenge lett, a Kötéltánc (The Walk) pedig alig érdekelt valakit.

A Variety mindezt kiegészítette  Matthew Vaughn nevével, a THR pedig még hozzáfűzte, hogy a listán Sam Raimi is rajta van. Vaughn a tapasztaltabb a képregényfilmek terén, hiszen neki köszönhető a Kick/Ass, az X-Men: Az elsők (X-Men: First Class) és a Kingsman is. Raimi viszont letett az asztalra egy Pókember (Spider-Man) trilógiát.

Eleinte Seth Grahame-Smith ült a rendezői székben, majd kreatív nézetkülönbségek miatt átadta a stafétabotot Rick Famuyiwának, ám ő is hasonló indokkal dobta be a törülközőt.

 

 

2

Kingsman: The Golden Circle előzetes

kingsmankepMielőtt kijött volna a Kingsman: A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service), Mark Millar és Matthew Vaughn megemlítették, ha a film sikeres lesz, esélyes, hogy megcsinálják a folytatást. Eléggé tetszetős számokat produkált, a Fox áprilisban hivatalosan bejelentette, hogy hozzálátnak a következő részhez. Úgy tűnt, hogy Vaughnnak és Taron Egertonnak is akad más elfoglaltsága, így a forgatás tolódni fog, de sikerült megoldani a problémát.

Julianne Moore vállalta be Poppy, a zseniális bűnöző megformálását, aki a titkos Új Világrend társaságnak a tagja, őt Vinnie Jones fogja védelmezni. Halle Berry szerződött le a CIA egyik fejese szerepére. Jeff Bridges, Channing Tatum, Pedro Pascal és Elton John is részese az akció-vígjátéknak. Illetve számíthatunk Colin Firth visszatérésére.

Egerton, Mark Strong és Sophie Cookson az Államokba utazik, miután főhadiszállásukat megsemmisíti Poppy. Itt a Kingsman amerikai társszervezetének segítségével számolnának le az új ellenféllel. Olvasd tovább

0

Matthew Vaughn rendezhetné Az acélember 2-t

manofsteelAz acélember (Man of Steel) a Warner a közvetlen folytatás helyett inkább a további DC karakterek bemutatásával foglalkozott. Egy ideig úgy tűnt, hogy Superman nem kap egy ideig különálló kalandot, ám 2016 augusztusában a stúdió hozzálátott a következő rész tervezgetéséhez, amit Henry Cavill menedzsere is megerősített. Azt hiszem egyáltalán nem lett volna nagy meglepetés, ha bejelentik, hogy Zack Snyder irányíthatja ezt a forgatást is. Azonban a Collider oldal úgy tudja, hogy Matthew Vaughn-t szeretnék leszerződtetni. Ha nem sikerülne közös nevezőre jutni vagy valami más dolog szólna közbe, a Warner boldogan felajánlana egy másik szuperhősfilmet a direktornak.

Vaughn szakértőnek mondhatja magát a képregényes világban. Egészen kiváló munkát végzett az X-Men: Az elsőkkel (X-Men: First Class), a Kick-Ass vagy Kingsman is abszolút szórakoztató darabok. Vizuális látásmódja tetszetős.

A rendező egyébként még 2010-ben Mark Millarral közösen bekopogott a Warnerhez, előadták elgondolásukat egy újabb Superman projekttel kapcsolatban. De ugye e helyett inkább David S. Goyer és Christopher Nolan verzióját támogatták a fejesek.

 

1

Eddie the Eagle előzetes

eddieeagle1Matthew Vaughn producerként áll az Eddie the Eagle film mögött, amelyben Taron Egerton alakítja Eddie Edwards síugrót. Nem ő a világ legismertebb alakja a sportágnak, de ő volt az első angol síugró. 1988-ban indult a Téli Olimpián, Chuck Berghorn (Hugh Jackman) segítségével készült fel. A Sas a 70 m-es és 90 m-es számban is az utolsó helyen végzett.

Update: Megjött az előzetes. Olvasd tovább

1

Matthew Vaughn-ra bíznák az Ascension sci-fit

vaughnEléggé szép summát fizetett ki Shannon Triplettnek a Fox az Ascension sci-fi forgatókönyvért. A stúdió Matthew Vaughn-t győzködi, hogy vállalja be a rendezői teendőket. A forgatás kezdete nincs kitűzve, de valószínű, hogy minél előbb szeretnék, hogy elstartoljanak a munkálatok, ha már nagy összeget csengettek ki a szkriptért.

A sztori szerint a gravitáció hirtelen eltűnik a Földön és egy tudósra hárul a feladat, hogy megmentse a bolygót.

Triplett volt a Godzilla társproducere, illetve a Csatahajó (Battleship), a Halálos iram: Ötödik sebesség (Fast Five) és az utolsó két Harry Potter filmeken működött közre az effekteknél.

0

Matthew Vaughn rendezi az I Am Pilgrim thrillert

matthewvaughnMatthew Vaughn visszatér a kémfilmekhez, ugyanis az MGM-nél elkészítheti az I Am Pilgrim ügynökthrillert. Terry Hayes írhatja a forgatókönyvet saját regényéből, a történet szerint vagyonos család adoptált fiáról szól, aki egykoron a hírszerzés titkos egységénél ügyködött. Habár visszavonult, de szakértelmére szükség van egy újabb ügynél és végül meg kell akadályoznia, hogy a terroristák végrehajtsák tervüket.

A stúdió természetesen egy franchise nyitó darabjának szánja a filmet, Hayes már dolgozik a következő regényen. A forgatás kezdete még nincs kijelölve.

8

Matthew Vaughn szeretne Hit Girl és Kick Ass 3 filmet

hitgirlHabár a Kick-Ass képregényfilm nem termelt rosszul és a nézők többsége kedvelte a kosztümbe öltözött önjelölt igazságosztót,  a stúdiót mégis nehezen lehetett rávenni a folytatásra.  Az újabb rész még kevesebbet hozott és több negatív kritikát gyűjtött be, így hiába várunk a harmadik felvonásra és Chloe Moretz megemlítette korábban, hogy a Hit Girl spin off sem valósul meg.

Matthew Vaughn a Yahoo-nak adott interjút, ő még nem adta fel a reményt. „Éppen egy előzményfilm sztoriján dolgozunk, amelyben kiderülne, hogy Hit Girl és Big Daddy miképp vált Hit Girl-é és Big Daddy-vé. Van egy nagyon vicces ötletünk. És ha megcsinálhatjuk remélhetőleg azok is meg lennének elégedve, akik a második részt nem kedvelték. Ezt követően leforgathatnánk a Kick-Ass 3-at. Szerintem mindenképpen meg kell csinálnunk az előzményt, hogy visszaállítsuk azt a rajongást, ami az első részt övezte.” – Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy Jeff Wadlow rendezése hagyott némi kívánnivalót maga után.

Mark Millar a Slashfilmnek így nyilatkozott. „Hivatalosan nem történt eddig semmi. Matthew beszélt a Hit Girl film történetéről beszélgetéseink során, de a Kick Ass 3-ról szó sem esett. Egyelőre a Superiort próbáljuk megvalósítani és Matthew a Kingsman folytatását írja, a Hit Girl és Kick Ass egyáltalán nincs a radaron.”

1

Stb…

0lhf

A Támadás a Fehér Ház folytatása, a London Has Fallen kikerült a 2015-ös bemutatók közül. 2016 január 22-én kerül az amerikai mozikba.

Chiwetel Ejiofor alakíthatja Mordo bárót a Dr. Strange filmben.

Michelle MacLarennel egyeztet a Disney és a Lucasfilm a második Star Wars spin off megrendezése kapcsán.

Matthew Vaughn írja a Kingsman 2-t.

Bryan Singer az X-Men forgatásáról jelentkezett be, egy klassz titkos felvételt vesznek fel.

A HBO leállította a David Fincher nevével fémjelzett Videosynchrazy 80-as évek klipvilágában játszódó sorozatot. Megnézték az első részeket, nem voltak igazán elégedettek, szóval most folynak a megbeszélések. Olvasd tovább

6

Kingsman – A titkos szolgálat (Kingsman – The Secret Service)

kingsman

Kémfilm, ahol az ügynökök elegáns öltönyben járkálnak és küldetésük során ruházatuk makulátlanul tiszta marad? Talán egyesek azonnal elnyomnak egy ásítást, hiszen végső soron mi újat tudna mondani egy efféle alkotás? Talán lesz benne egy-két látványos akciójelenet és néhány vicces beszólás. Tét: a világ sorsa. Hűha Ráadásképpen képregényfilmmel van dolgunk. Máris kávéra van szükséged? Ám Jane Goldman nem vette fél vállról a forgatókönyvet és egy abszolút élvezhető, többször önironikus történetet prezentált, amelyben a régi kémfilmekről is szó esik. Olvasd tovább