Kingsman: Az aranykör (Kingsman: The Golden Circle)

Az első részről itt esett szó.

„A modor mutatja, mit érsz.” – mondja nyugodt hangon Harry Hart (Colin Firth) az első részben a pubban, majd szépen bezárja az ajtót és Töki (Taron Egerton) nagy meglepetésére könnyedén leveri az akadékoskodó bagázst. A Kingsman 2-ben Firth szájából szintén elhangzik a mondat egy amerikai vendéglátó egységben és bejárati ajtót lezárjása után indításként nekivágná ernyőjével az egyik korsót a kötekedő figurák egyikéhez. Ám csúnyán elhibázza és bizony úgy néz ki, hogy csúnya verés elé néz, még szerencse, hogy közbelép a Statesman-es kolléga. Miközben zajlik a bunyó, az asztalnál Töki, Merlin és Harry komoly megbeszélést tart.

A folytatások többsége próbál hasonlítani az előző felvonásra, az alkotók valamennyire próbálják elkerülni, hogy majmolják a nagy elődöt és egyúttal szeretnének újat mutatni. Az első bekezdésben taglaltakból is érezhető, hogy Matthew Vaughn ugyan előhoz ismerős pillanatokat, de azokat mégis máshogy mutatja meg vagy fejezi be.

Vaughn nem váratja a nézőt, rögtön az elején felpörgeti az eseményeket. Töki a 2015-ös filmből ismerős figurával kerül szembe, szépen ki is osztanak egy robogó Kingsman-verda hátsó ülésén néhány kemény maflást, ráadásképp még üldözők is akadnak. Látványos, felettébb ötletesen kivitelezett a nyitány, megadja az alaphangot. Ezt követően pedig valaki eltörli az angol kémszervezetet. Csak Töki és Merlin marad, életbe lép a Végítélet protokoll, amelynek nyomán eljutnak az amerikai testvércégükhöz.

Az Aranykör szeretne megállni a saját lábán, ugyanakkor annyi ötletet és elképzelést passzíroztak bele, hogy a 140 perces játékidő indokoltnak tűnjön, azonban mégis olykor felszínes marad. Abszolút érdekes lehetett volna a Statesman, csak hát a tájszólásos Jeff Bridges nem sok vizet zavar és többi figurát pedig érezhetően a harmadik filmre tartogatják. Lehetett volna sokkal humorosabban kiélezni az angol és a jenki stílust, munkamódszert és minden mást, de nagyjából csak Whiskey ügynök bizonyíthat Tökiék oldalán.

Julianne Moore Poppyja mosolygós és kedves hölgy, aki a dzsungelben felhúzott szép színes szórakoztató parkra emlékeztető helyen éldegél, sajátos módon készít hamburgert, érdekesen toboroz munkaerőt. És van két robokutyája meg jó néhány fegyveres embere. Ó és nála van Elton John is. Nem mellesleg kicsit pszichopata és őrült terve is akad. Ezek alapján akár lehetne remek főgonosz is, de Moore eléggé halovány, Samuel L. Jackson sokkal jobb gonosz volt. A robotkarú fickó pedig nyomában sincs a halálos lábú Sofia Boutellának.

Már A titkos szolgálat is kicsit odaszúrt a Bond filmeknek, kifigurázta azokat. Szerencsére most sincs másképp, akad egy-két érdekes kütyü, használatukhoz pedig Vaughn remek vizuális érzéke és humora is társul. Különös módon oldják meg például a nyomkövető elhelyezését a robokezű barátnőjén, valószínűleg ily módon még soha nem élesítettek egyetlen cuccot sem.

Az előzetesben ellőtték Firth visszatérését, kissé meglepő, hogy a karaktere újra él, hiszen kapott egy csinos fejlövést. De nem szabad elfeledkezni, hogy végső soron képregény alapján készült és a realitást nem kellett számon kérni rajta. Hogy nélküle is működött volna a történet? Az biztos, hogy vele volt némi időhúzás, de legalább benne volt néhány igen jó jelenetben, nem csupán az említett kocsmai helyzetben. Nem kell aggódni, részese volt pár akciónak. Vaughn különösen otthon érzi magát az akciókoreográfia terén. Sajnos ezúttal nincs a templomi mészárláshoz hasonló, a kreativitást azonban nem hagyta otthon és élvezetes minden egyes bunyó, üldözés vagy lövöldözés

Habár az első rész szintjét nem üti meg, elmaszatolták néhány dolgot, de Aranykörben továbbra is megvan a coolság, a vidámság és ismét sikerült elfogadhatóan tálalni a marhaságnak hangzó jeleneteket is. És úgy meginnék egy whiskey-t.

imdb: 7.4

Büdzsé: 104 millió dollár