Az utolsó mohikán – 25 éves Michael Mann műve

Az utolsó mohikán népszerű regénynek számít, több mozis-és tévés adaptáció készült, de született rádiójáték is a könyv alapján. Valószínűleg az olvasók többsége Michael Mann 1992-es verziójára emlékszik, amely éppen a héten lett 25 éves. Mann egyébként gyerekként odavolt az 1936-ban kiadott produkcióért, három vagy négy évesen látta először George B. Seitz rendezését és elhatározta, ha lehetősége nyílik rá, akkor ő is leforgat egy alkotást.

Mann a film 20. évfordulóján Hollywoodban az Egyptian Theatre-ben tartott vetítésen azt mondta, hogy nem túl nagy rajongója James Fenimore Cooper regényének, nem tartja igazán jónak a könyvet, valahogy nem tudta foglalkoztatni, hogy az író alakított a történelmen. Louis Antoine de Bougainville kapitány ott volt William Henry erőd ostrománál és folyamatosan naplót vezetett, ami ironikus, vicces, szarkasztikus és fantasztikus. És kiderül, hogy mi történt 1757 augusztusában. A naplót pedig Mann is olvasta.

A színészek

Daniel Day-Lewis már akkor is elég komolyan vette a munkát, sok időt töltött a felkészüléssel. Ahhoz, hogy a leghitelesebben meg tudja formálni Sólyomszemet, hónapokon keresztül a vadonban élt, vadászott, kenut készített és próbálta minél gyorsabban megtölteni a puskát. Dale Dye, az amerikai hadsereg kapitánya képezte ki közelharcra, és elsajátította, hogyan kell lőne. Dye A szakasz és a Ryan közlegény megmentése színészeit edzette.

Andie MacDowell és Kim Raver neve is szóba került Cora lehetséges megformálójaként, végül Madeleine Stowe írhatta alá a szerződést. Ő egyébként először azt hitte, hogy egy akciófilmről van szó, és kissé vonakodott bevállalni a szerepet, ám amikor rájött, hogy romantika is akad benne bőven. Egyébként Day-Lewis nem maradt a szerepben a forgatás alatt, és rendszeresen szívatták egymást és kajacsatákat vívtak.

Jodhi May és Eric Schweig – Alice Munro és Uncas – között lett volna egy jobban kibontott szerelmi szál, a pletykák szerint Mann leforgatott egy szexjelenetet is, ám ezt May édesanyja követelésére kivágták. Bár Schweig elmondása szerint nem kell túl nagy feneket keríteni a kivágott pillanatoknak, mivel sokkal inkább volt ez afféle „kölyökszerelem” és nem volt olyan, amilyen a híre. Mann inkább a háttérbe szorította, hogy Sólyomszem és Cora love story kedvéért.

Russell Means 52 évesen volt először látható a nagyvásznon, Csingacsgukot alakíthatta. De már előtte is híres volt, mivel az Amerikai Indián Mozgalom vezetője volt. Wes Studi szintén aktivista volt, mielőtt a színjátszásra adta a fejét, Mann Magua megformálását bízta rá. Maguát csodálatosan összetett karakternek tartja a direktor, ő az egyetlen, aki próbálja a politikát elemezni. Mindketten részt vettek az 1973-as Wounded Knee-i kegyeleti akcióban. 18 évvel később ismét találkoztak, de ezúttal nem egymás oldalán harcoltak.

Túllépett költségvetés

7 millió dolláros költségvetésből gazdálkodhatott volna, de hát ugye ezt kissé túllépte, és valahol úgy 33 milliónál állt meg. James Acheson jelmeztervező a munkálatok alatt bedobta a törülközőt, nem értett egyet Mann-nel, és Elsa Zamparelli lépett a helyére.

A William Henry-erődöt szépen fel is húzták, 6 millió dollárt öltek bele, hogy minél valósághűbbnek látszódjon és nagyjából 900 indián statisztát alkalmaztak a forgatás során. De egyúttal a fegyverekre is sok figyelmet fordítottak. Daniel Winkler fegyvermestertől származnak a tomahawk-ok, Randall King gyártotta a késeket, Wayne Watsont bízták meg Sólyomszem Killdeer puskájának a megalkotásával. Csingacsguk fegyverének puskatusán Jim Yellow Eagle ügyködött. Magua tomahawk-ját pedig Fred A. Mithcell készítette.

Hosszadalmas munka

Mannra jellemző volt, hogy hosszú órákat is elszöszölt egy-egy felvétellel. Általában húsz alkalommal is rögzített egy jelenetet. A stúdió éppen ezért a nyakára küldte az egyik asszisztensüket, akinek csak annyi volt a dolga, hogy kicsit megsürgesse a direktort és kérte, hogy lépjen tovább.

Sokszor akár hajnalig is eltartott a munka, főleg az ostromnál. Mann fáradhatatlannak tűnt és csak nem akarta elküldeni a stábot pihenni, mindig volt valami kifogása. Egy alkalommal előfordult, hogy ingerülten megkérdezte, hogy mi ez a narancssárga fény? Mire közöltek vele, hogy ez bizony a Nap.

Mann első nekifutásra három órásra vágta a filmet. Ebből nyesegetett még, végül 112 perces lett. A 2010-es Blu-ray kiadványára plusz 5 perc anyag került, amit rendezői változatnak neveznek.

Zene

Mann elektronikus muzsikát akart először a filmhez és Trevor Jones-t bízta meg a feladattal. De ahogy múlt az idő, a rendező egyre inkább úgy vélte, hogy az ilyen történelmi műhöz teljesen más zene illik. Jones-nak lóhalában kellett kitalálnia valamit, ráadásul mivel többször is átszabták a filmet, ami egyet jelentett azzal, hogy azt is át kellett dolgozni, ami már elkészült. Végül Randy Edelman is besegített.

2000-ben újra felvették Jones és Edelman anyagát, majd ismét kiadták. Kiküszöböltek néhány hibát, sőt, az egyes számokat immáron a filmbéli kronológia sorrendjébe tették. Az eredeti albumon a két zeneszerző munkáit különválasztották. Viszont erről már lemaradt az I Will Find You dal.

A Promontory zenét a 2007-es Nike reklámban is hallani lehetett, Shawne Merriman és Steven Jackson volt látható a promócióban és pont Mann dirigálta.

Box Office

1992. szeptember 25-én nyitott, a hétvégén 10.9 millió dollárt gyűjtött be 1491 moziból. Ezzel megszerezte az első helyet a bevételi listán, mögött a Komputerkémek és a Ron kapitány tartózkodott. A következő víkenden is első lett, pedig ott volt a Kerge kacsák és a Mr. Baseball. De egy hét múlva lenyomta az Úszó erőd. Nálunk 1993. március 26-án mutatták be.