Nem is olyan régen (Még a Taxisofőrös írásnál) említettétek, hogy olvasnátok egy Alien-kritikát. Nos, itt van.
A második részről itt, harmadikról itt, a negyedikről pedig itt esett szó.
Végtelen és csendes világűr, hidegen ragyogó csillagok. Lassan egy hatalmas űrhajó halad el előttünk. Mielőtt valaki George Lucas klasszikusára a Csillagok háborújára gondolna, szögezzük le ez a Nostromo kereskedelmi űrhajó fedélzetén 7 fős legénységével.
Don O’Bannon sci-fi regényének filmfeldolgozása művészi magasságokba emelte a szorongást, szinte önálló műfajt teremtett. Ridley Scott második nagyjátékfilmje mára klasszikussá érett. Pedig eleinte nagyon nehezen akart megvalósulni. Eredetileg egyik filmvállalat se akarta ezt a filmet elkészíteni. A 20. Century Fox is tovább passzolta az ötletet. Különféle okokat hozott fel indokul, többek közt azt, hogy túl véres lett volna, elcsépelt ötlet a földönkívüli rémisztget embereket elképzelés. Csak egy producer látott a kezdetekben fantáziát benne, ez pedig Roger Corman volt, majd megjelent a fedélzeten Walter Hill, aki végül meggyőzte a Foxot, és zöld utat kapott a project. Viszont kikötötték, hogy az erőszakon enyhítsenek, és kevésbé véres legyen.
Az Alien elképesztő látványtervezése, fényképezése és a fémesen sötét, nyomasztó díszletei mind-mind hozzájárultak sikeréhez. Már a mozi előzetes merő borzongást váltott ki a közönségből, néma csend, feketeség majd gyorsvágású képsorok és utoljára Barbara Gips szövegíró azóta legendássá vált mondat tűnt fel: “Az űrben senki sem hallja a kiáltásodat.” A film egyik legnagyobb erénye a hibátlan struktúrája. Fokozatosan építi a cselekményt, lassan indul, majd teljesen kiéleződik. A Nostromo legénysége hazafelé tart a Földre, amikor a központi computer vészjelzéseket fog egy közeli bolygórendszerből és felébreszti a legénység tagjait a hibernációs kamrából. A hajó legénysége – miután elemezték a kialakult helyzetet – leszáll az elhagyatott LV-426 nevű kopár bolygóra. Az idegen bolygó és az ott talált űrhajó hibátlanul van megcsinálva. Vadregényes, gyönyörűen megrajzolt tájakon vágnak át az ismeretlen bolygón. Az űrhajóban egy idegen lényt találnak. Mellkasán egy lyuk tátong, mintha valami kirobbant volna a belsejéből. Innentől kezdve a kísérteties hangulat fokozatosan ránk telepszik és végig uralkodik a filmen. Furcsa tojásszerű valamiket találnak, melyek látszólag élettelenek azonban az egyikből egy parazita lény rátapad Kane arcára. Nem tudják leszedni az arcáról ám a lény később magától elengedi. Látszólag senkinek semmi baja nem esett így folytatják útjukat a Föld felé nem is sejtve mi szabadul el hamarosan. Az a jelenet amelyben Kane mellkasából kirobban a lény a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa! A nagyobb hatás kedvéért a mellkas robbantó jelenet előtt John Hurt – Kane – kivételével senkinek nem magyarázták el pontosan, mi fog történni. Veronica Cartwright – Lambert – például nem tudta, hogy másodperceken belül vér fog ráspriccelni.
A csapat tagjai elindulnak a folyosók labirintusában, végigkutatják az egész hajót, mígnem szembetalálják magukat a félelmetes dupla fogsorú szörnnyel. Egymás után irtja ki a lény a legénységet, mígnem csak ketten maradnak Ripleyvel. A végkifejlet pedig a filmtörténelem egyik legizgalmasabb 20 perce. Szinte nulla zene, folyamatos visszaszámlálás a megsemmisítésig, gőz, sötétség, villogó sárga fények és paranoia, rettegés. Minden tökéletesen adagolva jó vágással és fényképezéssel.
Az egyetlen negatívum, amit meg tudok említeni a filmmel kapcsolatban az a színészi játék. Ian Holm, John Hurt, Tom Skerritt remek színészek, de itt valahogy nem azt nyújtják amit elvárnánk tőlük. Veronica Cartwright és Yaphet Kotto pedig egyenesen idegesítőek. Szinte már vártam hogy a lény cafatokra tépje őket. Sigourney Weaver viszont telitalálat. Alakításával elérte hogy azt mondhassuk nélküle nincs ALIEN film! (Úgy tűnik mégis csak lesz hiszen Scott hozzálátott az előzményfilm elkészítéséhez.)
Ezenkívül pedig elmondhatjuk hogy ez volt az első olyan alkotás a filmtörténetben, amelyben nő játszotta az akcióhőst. Nekem nagyon hiányzott Sigourney Weaver mellől néhány igazán jó alakítást nyújtó mellékszereplő. Mint Michael Biehn vagy Lance Henriksen az Aliensben.
Szerencsére ebben a filmben nem a színészi játék a lényeg. Itt a hangulaton és a történeten van a hangsúly. Lebilincselő az összhatás. Egyedül a világűrben egy vérszomjas idegen lénnyel: Ez utánozhatatlan érzést kölcsönöz.
Igazi művészfilmé teszik a bolygón készült felvételek a tájról, az űrhajó, a szobák, a kosztümök és persze mindenek előtt a LÉNY.
Róla mindenképpen külön is meg kell emlékeznem. H. R. Giger képzőművész alkotása egyszerűen gyönyörű. Mozgását a maszáj-táncos Bolaji Babejo keltette életre bámulatos kecsességgel. Több mint 30 év telt el a film bemutatása óta de azóta sem sikerült undorítóbb és félelmetesebb szörnyet kreálni! Hihetetlenül jól néz ki!
Tökéletes felépítés páratlan vérszomjjal párosítva. Nem zavarja meg sem tudat sem lelkiismeret És persze a félelmetes viselkedése: teljesen nyugodt, csendben támad, sosem ad ki hangot és a legváratlanabb helyekről bújik elő. Scott fokozatosan mutatja be, soha nem látjuk teljes egészében csak egy darabját pár másodpercig. Ettől még ijesztőbb lesz. Végül persze mielőtt elpusztulna megcsodálhatjuk teljes valójában.
Az Entertainment Weekly minden idők harmadik legfélelmetesebb filmjének szavazta meg a Nyolcadik utast. Ridley Scott elhozta a horrort és egy fantasztikus filmet álmodott vászonra mely még ma is ugyanúgy megállja a helyét, mint régen.
- Zero Dark Thirty – A bin Láden hajsza - 2013. január 29.
- TOP 10 westernfilmek - 2013. január 19.
- TOP 10 – 2012 legjobb filmjei - 2012. december 31.
- TOP 10 – 2012 legrosszabb filmjei - 2012. december 30.
- Pi élete (Life of Pi) - 2012. december 22.
- A hobbit: Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey) - 2012. december 15.
- Rendezőportrék: Lars von Trier - 2012. november 02.
- 007 – Skyfall - 2012. október 30.
- Hazai Box Office: Az Elrabolva továbbra is első - 2012. október 26.
- Django elszabadul szinkronos előzetes - 2012. október 26.
http://www.youtube.com/watch?v=XU1MAokrrUk
Az X-men elemzésed kapcsán akartam javasolni, hogy készíts egyet az Alien sorozatról is, hiszen azoknak az elkészítése körül is voltak problémák. Az is megfordult a fejemben, hogy magam írom meg, de most már nem kell. 🙂 Remélem, a többi részről is lesz kritika, és ha igen, remélem, ott jobban belemész a készítésükbe, mert főleg a Végső megoldásnál lenne érdemes végigvenni, hogyan lett a fából készült bolygón ténykedő szerzetesekből szigorított börtönbolygón raboskodó elítéltek. 😛
Hogy a kritikához is hozzászóljak, nagyon jó lett, mint szokott. Annyit tennék hozzá, illetve helyesbítenék, hogy Ripley itt még nem akcióhős(nő), csak egy közönséges másodtiszt, aki sodródik az árral és próbál túlélni. Csak a második részben, Cameron keze nyomán érik akcióhőssé – legalábbis szerintem.
Számomra 9/10, egyetértek a kritikával, a színészi játékok a film gyenge pontja, de minden más tökéletes. A rendezői változat az új jeleneteknek hála egy hajszállal jobb lett, de sajnos Scott több jelenetet is kivágott ami a mozis változatban még bent volt. Nekem pedig ezek nagyon hiányoztak még ha nem is annyira fontosak. Amúgy egy kérdés: az Alienek megeszik az áldozatukat? Mert így valójában saját szaporodásukat veszélyeztetik!
A film a maga nemében undorító, de éppen ettől zseniális, ijesztő, és horrorisztikus. Nem akarom lelőni a poént, szóval spoiler! spolier spolier!
Amikor a végén elalszik Ripley, és mutatják a világűrt, az valami elképesztően üt. Valaki nem látta a kivágott jeleneteket a youtubon? Amiket kivágtak a mozi verzióból, mert ’79 ben rosszul lettek tőle az emberek. (ahogy az elien megeszi az embereket, meg begubózza vagy micsinálja őket).
Spoiler vége!
Egyébként meg zseniális film, ott van a legnagyobb filmek között, Ez volt maga a terror, a horror, Cameroné pedig maga volt az akció (ebből is látszik hogy Cameron szar horrorban, izgalmasnak izgalmas volt, de nem volt elég ijesztő). a 3 nekem nagyon nem tetszett ,a 4-nek meg kurvajó a látványvilága, más nem. Egyébként örülök hogy újabb kritikát olvashatok tőled! Nagyon jó lett ez is szerintem!
@Tipca: Az X-Men megvalósulásáról koimbra írt. Én még nagyon kezdő vagyok itt az írások terén. (Ez volt a 4.-ik kritikám)
De azért köszönöm a dicséretet. A többi részről már volt kritika. A 4. és a 2. részről szólót fentebb találod az “Ajánlott bejegyzések”-nél a Végső megoldásról pedig itt olvashatsz: filmdroid.blog.hu/2008/11/21/vegso_megoldas_halal_alien_3
Nagyon tudom ajánlani!! koimbra hosszan értekezik az elkészítésének körülményéről szóval biztosan tetszeni fog. 🙂
@COLT: Régebben láttam a 2003-as rendezői változatot abban sok ilyen jelenet megvolt. A kedvencem az amikor Ripley rábukkan az idegen fészkére, ahol megtalálja Brett és Dallas testét. Dallas a halálért könyörög, Ripley pedig mindent feléget lángszórójával. Hatalmas!! Sajnos youtubon nem találtam…
Köszönöm a dicséretet. Majd ha időm engedi írok még. 🙂
Majdnem mindig a saga első része a legjobb, akkor még minden jó és nincs elrontva hülyeségekkel 😛 Keresgettem vissza de nem találtam, de azért óvatosan kérdem, Vissza a jövőbe kritika esetleg?:)
“Ezenkívül pedig elmondhatjuk hogy ez volt az első olyan alkotás a filmtörténetben, amelyben nő játszotta az akcióhőst”ez nem teljesen fedi a valóságot, max abban az esetben ha Hollywoodot tekintjük a film történetének(ami számomra nem olyan zavaró persze :-)) de ha jól tudom a kínai kung-fu/wuxia filmekben a 60′-as években már felfedezték a kardozó/verekedő női akcióhőst, sőt, a koncepció direkt ez volt, s csak az évtized végére illetve a 70′ évektől érkezett el a férfi akciósztárok ideje Kínában.A kritika nem rossz, sőt, várom a következő irományodat.:-)
@BeniMan: Mit tippelsz, milyen táéjokon keressem azt a rendezői változatot? Nincs meg neked esetleg? Mert akkor ha benne vagy leboltolhatnánk valahogy hogy az én polcomra is felkerüljön :). Egyébként jobb a rendezői változat mint a sima?
Számomra a második rész a legjobb Alien film. Mondjuk nem is nagyon hasonlít a Scott féle filmhez.:) Scott egy nyomasztó pár szereplős űrthriller-horrort csinált, Cameron meg egy hadsereg vs alienek akciót, ami izgalmas tudott lett.
@COLT: Majdnem olyan hosszú mint az eredeti sőt egy perccel rövidebb is lett. Annyira szerintem nem nagy szám de azért érdemes megnézni. Kicsit véresebb és van bent pár extra jelenet. Többször mutatják a szörnyet és ugye ott van az a jelenet amit már írtam, na az nekem pl. nagyon bejött!
Kerestem de már nincs meg nekem. Az eredetit tartottam csak meg.
Utána érdeklődtem itt le tudod tölteni bár blu-ray es és 41 giga de minden extra jelenet megvan rajta:
cinemastore.hu/movie-film-Alien_1__blu__ray_mozis_es_rendezoi_valtozat_egyben_-19472.html
@koimbra: Zseniális film ott minden a helyén van szerintem is jobb az elsőnél. A színészi játékok sokkal kifinomultabbak és a karakterek is jobban kidolgozottak. Bár hozzá kell tennem annak ellenére hogy a 3-at sokan szapulják nekem az a kedvencem…
Talán azért mert a 3. részt láttam először az Alien filmek közül de nálam az a legjobb. 🙂
Arról itt esett szó:) filmdroid.blog.hu/2009/12/16/a_bolygo_neve_halal_aliens
A harmadik rész visszatért az első részhez, az is szűk helyen játszódott, csak nem 7, hanem több tucat börtöntöltelék volt jelen. Fincher annak ellenére, hogy sokat vitázott a stúdióval jó filmet készített. A negyediken valahogy érzőik már az erőltetettség, de voltak benne igen jó karakterek, Ron Perlman pl:)
@COLT: Neked is ajanlom a 2003-as Alien Quadrilogy box setet, amit mar £1 alatt meg lehet venni az ebayen, vagy £20-ert a BR valtozatot. 9 lemez, mindegyik film mozis es rendezoi verzioja es egy millio oranyi extra az osszes film kesziteserol. Ez volt az elso dolog, amit megneztunk, maikor vettunk egy vetitot.:D
Borzasztó unalmas film, az utolsó 25 percbe bele kellett tekernem, hogy ne aludjak el.
@koimbra: Már olvastam. Sőt az írás utolsó mondatát (“Scott elhozta a horrort”) úgymond tőled “nyúltam”. 😀 😀
@Sparrow: Akkor tulajdonképpen nem is láttad a filmet.
Pont pár napja néztem újra ezt a filmtörténeti klasszikust. Igazi mestermű, ami még ma is megállja a helyét.
@desmondwallace: A folytatások már jobban tetszettek.
Amúgy elírtam, csak az utolsó 25 percet tekertem el. Annyira nem történt benne semmi, hogy mondom, van ennél jobb dolgom is.
na basszus megint elírtam: szóval az utolsó 15 percet tekertem el.
@koimbra: huh, ez megnyugtató, azt hittem hogy csak nekem tetszett jobban a második, és szerintem is az a legjobb 🙂
@FayeFaye: @BeniMan: Kösu, azért ekkora fan nem vagoyk, ellenben ezt letölötm, szerintem, a 79 es mozi verzió viszont király lehet. Remélem hogy lesz még egy igazi ALien film, ami az első két rész hangulatát idézi, imax 3d-ben. Az elég fasza lenne.
köszönöm BeniMan-nek, hogy pótolta ezt a kritika hiányosságot 🙂
egy kis építőjellegű hozzászólás:
az LV-426 akkor még felderítetlen bolygónak számított. később kapott besorolást (az első és második rész közötti időben). ezt az aliens-ben is hangoztatják.
imádom ezt a filmet és soha nem tudom megunni.
még pár érdekesség ami az eredeti forgatókönyv és az alien könyv szerint:
-a főhős férfi lett volna
-a tojásokat egy piramis alatt találták volna meg ahova a space-jokey hajóján található jelek alapján találtak volna el.
-az idegent még jóval a teljes legénység pusztulása előtt ki tudták volna engedni az egyik légzsilipen át, de ash megvédte a lényt
-az idegen betört a hajó élelmiszer raktárába, ahol szinte mindent felfalt (ez igazság szerint a filmben zavart is egy picit, hogy mitől “gyarapodott”, de ez valamelyest választ ad erre a kérdésre)
végül itt egy plusz jelent a rendezői változatból, amikor ripley megtalálja dallast: http://www.youtube.com/watch?v=dS5MtzrW1vU
@jikininki:
ja és még egy:
-van egy jelenet, ahol ripley és lambert gyanúsnak találják ash-t amiért egyikük felé sem közeledett “úgy” ahogy a többi férfi.
amúgy meg érdemes a youtube-on szétnézni az “alien deleted scene” keresés találatai között