John Carpenter letett jó néhány filmet az asztalra, viszont a Nagy zűr Kis-Kínában őrületét bármikor elő lehet venni, még most is eléggé szórakoztató. És ha már eszembe jutott íme néhány érdekesség róla.
Eredetileg western lett volna a film, a forgatókönyvben Jack Burtonnek nem kamionja, hanem lova lett volna és a pacit lopták volna el. Carpenter viszont úgy érezte, hogy sokkal jobb lenne a cselekményt a modern időbe helyezni.
Carpenternek ez volt az utolsó stúdiófilmje a 80-as évek végén, mivel a Lawrence Gordon vezette stúdiónál elég rossz tapasztalatokat szerzett. Gordon mindenbe beleszólt a munkálatok alatt és a bemutatóig folyamatosan a rendező nyakán lógott. A sötétség hercege és az Ők! már független produkciók voltak.
Abban a jelenetben, ahol Russell bemegy a bordélyba ugyanazt a göncöt viseli, mint a Tragacsparádéban.
A tesztvetítés meglepően pozitív volt, így a rendező és a főszereplő is azt hitte, hogy hatalmas siker lesz. De a Fox nem hitt benne és nem erőltette meg magát a marketinggel. Sőt, gyakorlatilag lövésük sem volt, hogy egy ilyen filmet hogyan kellene promótálni.
Russell influenzás volt a forgatás egy része alatt, szóval az izzadság valódi.
A stúdió Jack Nicholsont vagy Clint Eastwoodot akarta a főszerepre, Carpenter viszont mindvégig kitartott Russell mellet. Mivel Nicholson és Eastwood sem ért rá, így belementek, hogy leszerződtessék Russellt
Lo Pao-nak az egyik jelenetben meg kell szórnia Miao Ying, James Hondnak véletlenül sikerült valóban beledöfnie Suzee Paiba, a színésznő arcán a fájdalom valódi.
Carpenter Jackie Chant szerette volna megnyerni Wang Chi megformálására, ám ekkor a távol-keleti színésznek nagyon gyenge volt az angolja és Gordon nem támogatta az ötletet. De legalább cameozhatott Chang Sings és Wing Kong Tong küzdelme alatt.
A villámló figura halála után néhány villám apró kínai szimbólumokat formáz. Ezek jelentése: carpenter.
A Fox ragaszkodott, hogy a film az ügyvédi irodában látható Egg Shennel indítson, méghozzá azért, hogy Russell karaktere sokkal hősiesebbnek tűnjön.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Nagy kedvenc és valójában érthetetlen a mozis bukta..illetve most már annyiban igen, hogy nem volt megfelelő marketing
Nagyon állat egy film! Anno az Amerikai Ninjával karöltve néztem. Russel kib@szott vagány benne! Több ilyen filmben kellett volna játszania.