Day: 2015. március 05.
Jön a The Expendables sorozat
Jelenleg kérdéses, hogy lesz-e The Expendables 4, hiszen a harmadik csúnyán elhasalt hazai földön és csak a nemzetközi eredmények szépítettek. Elképzelhető, hogy elkészül, a Lionsgate eddig még nem cáfolta és nem erősített és egyúttal a The Expendabelles, azaz a csajos verzió is a tervezőasztalon pihen.
Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a The Expendables sorozat mindenképpen elkészül, Avi Lerner és Shane Brennan lesznek a showrunnerek. Itt is az a terv, mint a filmverzió esetében, azaz a tévében bizonyított akcióhősként ismert, öregebb színészeket akarnak összeverbuválni. A középpontban egy sokat látott kommandóscsapat áll, akik veszélyes terroristákra vadásznak.
Neveket még nem említettek, de van bőven választék. Mit szólnátok, ha Chuck Norris, Tom Selleck, Sullivan Stapleton, Kevin Sorbo , Michael Chiklis, Mr T. Kiefer Sutherlanddel kiegészülve leszerződnének?
No Escape előzetes
Owen Wilson amerikai üzletembert alakít, aki családjával egy Dél-Kelet Ázsiai országba költözik. Azonban hirtelen kitör egy felkelés és nincs egy biztonságos hely, ahol meghúzhatnánk magukat. Wilson nejét Lake Bell (eredetileg Michelle Monaghan alakította volna, de terhessége miatt visszamondta) formálja meg és Pierce Brosnan fog segíteni nekik.
John Erick és Drew Dowdle írták a forgatókönyvet, amely a kezdetekkor még a The Coup elnevezésre hallgatott, majd a fivérek közül John Erick beállt a kamera mögé.
Az imdb azt írja, hogy itthon március 5-én, azaz ma kellett volna a mozikba kerülnie. Mindenesetre itt az előzetes, akárki is vágta össze valószínűleg nem foglalkozott vele vagy a stúdió is magasról tett rá, mivel az egész történetet elmesélik 2 percben. Olvasd tovább
Új előzetes a The Connectionnek
Az akció krimi Amerikába is megérkezik, remélhetőleg hozzánk is gyorsan megérkezik a Jean Dujardin főszereplésével készült alkotás. A 70-es években játszódó The Connectionben Dujardin formálja meg Pierre Michel rendőrbírót, aki Marseilles-ben próbálja felszámolni a drogkereskedelmet. Félelmet nem ismerve veti bele magát a munkába és mindenáron fel akarja számolni a Francia kapcsolat elnevezésű bűnszövetkezetet.
Az 1971-es Williamm Friedkin rendezésében készült Francia kapcsolat szintén erről a rendkívül jól megszervezett herioncsempészetet mutatt be.
Dark Places előzetes
A Holtodiglan (Gone Girl) nem csak Ben Affleck karrierjének tett jót, hanem egyúttal Gillian Flynnre is felfigyeltek a producerek. Komor és izgalmas regényeket adott ki kezei közül és ha a Dark Places adaptáció szintén nagyot szakít, Hollywood gyorsan lecsap az összes parlagon heverő Flynnhez köthető sztorik jogaira.
Libby Day családját kislányként megölték, bátyját bűnösnek találták és elítélték. Évekkel később Libby-t megkeresi a Kill Club régebbi bűnesetekben vizsgálódó csapat és arra kérik a nőt, hogy idézze fel mi történt egykor.
Amy Adams játszhatta volna a főszerepet, de kiderült, hogy más elfoglaltsága van a forgatás kezdetekor, így Charlize Theron vehette át a stafétabotot. Nicholas Hoult, Chloe Moretz, Tye Sheridan és Christina Hendricks emelik a thriller izgalmait. Gilles Paquet-Brenner, a Búcsúdal (Les jolies choses) rendezője vezényelte le a filmet. Olvasd tovább
Heti bemutatók
Chappie: Chappie-t a születésekor elrabolják. Idegen emberek közé kerül, és egy különleges, össze-vissza, teljesen működésképtelen családban nevelkedik. Lassacskán kiderül róla, hogy különleges tehetség, természetfeletti érzékek birtokosa. Olvasd tovább
Dan Stevens lesz a Szörnyeteg
Jó ideje tervezgetik Hollywoodban a Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) élőszereplős verzióját. A Disney-nek mostanság eléggé bejött a klasszikus mesehősök filmváltozatai, éppen ezért adott zöld utat ennek a projektnek is. Emma Watson szerződött le többek legnagyobb örömére Belle szerepére, nemrég pedig Dan Stevens vállalta be az elátkozott herceg megformálására. Stevens a The Guestben alakított nagyot és tavaly még az Éjszaka a múzeumban (Night at the Museum) folytatásában is látható volt. A rendezői teendőket Bill Condon fogja ellátni.
Diablo Cody írja a Barbie filmet
A Sony úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne egy élőszereplős Barbie film. Mindez még tavaly áprilisban fogalmazódott meg bennük és gyorsan szóltak Jenny Bicks-nek, hogy lásson hozzá a forgatókönyvnek. A hölgy leadta a munkáját, Walter F. Parkes és Laurie MacDonald producerek pedig odaadták a szkriptet a Junoért Oscart kapó Diablo Codynak, hogy írja át.
“Nagyszerű ötletei vannak, de döntésünkben fontos szerepet játszott, hogy Diablo igazán odavan Barbie-ért”- mondta Parkes.
Sztori? Egyelőre nem tudni, hogy miről fog szólni a film. De egy játékbabáról milyen produkció születhet? Barbie-t, Kent és barátaikat fiatal színészek játszhatják, a mellékkarakterek megformálására pedig sztárokat szeretnének megnyerni.
Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts Film előzetes
A Fox stúdió néhány Peanuts animációs film poszterrel jelentkezett. Lesz még sok, hiszen novemberben debütál a 3D-s produkció.