2

A cipőbűvölő (The Cobbler)

cobblerposter

A legjobb munka az, amit szeretsz csinálni, szép fizetést kapsz érte, a belefektetett energia megtérül, ráadásul haverok vesznek körül. Adam Sandler évek óta így dolgozhat, már ha lehet tevékenységét így nevezni, plusz a színész egyszer célzott rá, hogy inkább nyaralás a forgatás. Azonban néha félreteszi szokásos humorát és egy időre kiszáll a baráti bulizgatásokból, megmutatja komolyabb oldalát. Mert Sandlernek van ilyen is, bármily meglepő. Többek között bizonyított a Kótyagos szerelemben és az Üres városban.

Thomas McCarthy Az állomásfőnökkel robbant be a köztudatba, A látogatóval és a Win Winnel gondoskodott róla, hogy neve ne merüljön feledésbe. Nem áll túl gyakran kamera mögé, éppen ezért gondolhattuk, hogy A cipőbűvölő jobb lesz az átlagnál és Sandlerből is kihozza a maximumot. Hiszen a történet eléggé jól hangzott. Olvasd tovább

0

SPL 2 előzetes

splDe régen volt! Mikor is? 2005-ben debütált az SPL: A bosszúhadjárat (SPL) Hong Kong-i akció-thriller. A folytatás – vagyis inkább előzmény – kissé soká készült el, de remélhetőleg lesz olyan jó, mint a tíz évvel ezelőtti film.

Wu Jing kínai harcművész és Tony Jaa, a thai fenegyerek oszthat ki néhány kemény maflást, de jelen lesz még Sammo Hung, Andy On és Simon Yam is. Olvasd tovább

3

Film lesz a The Leviathanból

leviathanA múlt heti internetes szenzáció a Ruairi Robinson által készített The Leviathan concept trailere volt. Nem titkolt szándéka az volt, hogy ebből filmet készítsen és ugye fel szerette volna hívni Hollywood figyelmét a tervre. Sikerült.

Simon Kinberg és Neill Blomkamp ugrott be a projekt mögé producerként, ráadásul előbbinek úgynevezett first look egyezsége van a Fox-szal. Azaz ha a stúdiónak tetszetős az elgondolás, akkor segít a megvalósításban. Ha még passzolná vannak még más cégek, amelyek bizonyára látnak potenciált benne.

A történet a 22. században játszódik, az emberiség rengeteg bolygóra tette be lábát. Képesek a fénynél gyorsabban utazni, de ehhez gigantikus állatok tojásait kell begyűjteni, ami csöppet sem veszélytelen. Olvasd tovább

0

Film készül Palahniuk Altatójából

altatoEddig csupán két film született Chuck Palahniuk könyveiből. A Harcosok klubja (Fight Club) klasszikus lett, a Fulladás (Choke) pedig szép csendben jött és ment. Akadtak ugyan próbálkozások, de egyik esetében sem jutottak el a forgatás kezdetéig.

Talán az Altatóból (Lullaby) lesz valami? Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy megvalósulhat a film. Andy Mingo dirigálhatna a munkálatok alatt, elviekben a jövő él elejétől foroghatna a kamera. A direktor és a szerző közeli barátok, együtt vetik papírra a forgatókönyvet. Korábban a Romance rövidfilmen dolgoztak közösen.

A könyv tartalma: Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat. A díszes társaság egyre hajmeresztőbb kalandokba keveredik, ahogy keresztül-kasul száguldozik Amerikán. Vajon sikerül-e megmenteniük a világot? Vagy éppen ők maguk jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre?

0

Close és Arterton a She Who Brings Gifts adaptációban

glenncloseMR Carey saját disztópikus regényéből írt forgatókönyvet még tavaly, amelyből Colm McCarthy sorozatrendező készíthet filmet. Gemma Arteron, Paddy Considine és Glenn Close írhatott alá a produkcióra.

Egy teljesen átlagosnak látszó, kifejezetten intelligens kislány hozzá hasonló korú gyerekekkel él egy föld alatti katonai bunkerben. Mindannyian egy kísérlet részesei, tudósok egy bizonyos gombaspóra ellenanyagát szeretnék megtalálni, amely megfertőzte a bolygót.

Többek között dolgozott a Peaky Blinders, a Sherlock és a Ripper Street szériákon, ez lesz az első mozis műve és májusban bele is vághat a forgatásba. De ismerős a képregények világában, hiszen a DC Vertigonál a Lucifer, a DC-nél a Hellblazer, a Marvelnél pedig az X-Men: Legacy és Fantastic Four: The Girl With All The Gifts projekteken ügyködött.