0

Michelle Rodriguez a Widows krimiben

rodriguezMichelle Rodriguez is leszerződött Viola Davis és Cynthia Erivo mellé az Özvegyek (Widows) krimire. A film az azonos című 1983-as minisorozat alapján készül Steve McQueen irányítása alatt.

A szériában három férfit rablás közben kinyírnak. Özvegyeik összefognak, bosszút akarnak állni és közösen viszik végbe azt, amit elhunyt férjeiknek nem sikerült. 2002-ben megszületett az amerikai verzió is, azonban a sztori jelentős átalakításon esett át.

Gillian Flynn dolgozik a forgatókönyvön McQueennel közösen.

0

Röviden: Sötét helyek (Dark Places)

darkplacesHa valaki szó szerint berobban valamivel a filmiparba, a következő nevével összefüggésbe hozható produkció kapcsán gyakran szóba kerül az előző alkotás. Gillian Flynn-t a krimiolvasók régóta ismerhetik, David Fincher pedig további rajongókat szerzett az írónőnek. A Holtodiglan joggal vált a 2014-es év egyik legjobbjává, illetve megérdemelten lett nyereséges. A Sötét helyek forgatásába nem Fincher filmje után vágtak bele, hanem gyakorlatilag egy időben zajlottak a két film munkálatai. Pedig ha a producerek és a produkciós cégek megvárták volna a Holtodiglan bemutatóját, talán végrehajtottak volna jó néhány változtatást Gilles Paquet-Brenner forgatókönyvén és elképzelésein.

Libby Day kislánykorában híres lett. Családját lemészárolták, bátyját gyanúsították meg a szörnyű tettel és el is ítélték. Libby gyakorlatilag ebből az esetből él, hiszen egy pár éves gyerek szomorú története és könnyes arca sokak számára megindító volt és könnyen megnyíltak a pénztárcák. Felnővén már nem tud ilyen egyszerűen nagyobb összeghez jutni, ezért fogadja el egy régi ügyekkel foglalkozó „klub” meghívását a gyűlésükre. Itt el kell mesélnie az egykori szörnyű pillanatokat.

Sejthető, hogy a megesett történések nem úgy zajlottak, ahogy eddig mindenki hitte. Várható a fordulat is, azonban Paquet-Brenner képtelen izgalmasan és érdekfeszítően elmesélni a cselekményt. Charlize Theron, Nicholas Hoult és Chloe Moretz is felsorakozott előtte, azonban tehetségük kiaknázatlan marad. Az író-rendező abszolút unalmasan tálalja a sztorit, a motivációk bemutatásával sem foglalkozik igazán. Igazi silány munka.

Olvasd tovább

0

Fincher és Mara az Utopia sorozaton dolgozhat együtt

tetovaltlanyDavid Fincher éppen az HBO-nál tevékenykedik, bár a Videosyncrazy 80-as évek klipvilágában játszódó szériát a forgatás közben leállították és jelenleg is próbálják helyes irányba terelni. Mindazonáltal a csatornánál formálódik az Utopia, amelyben Fincher a Holtodiglan (Gone Girl) szerzőjével, Gillian Flynn-nel dolgozhat. Most kiderült, hogy a rendező a fedélzetre hozta Rooney Marát is, a színésznővel A tetovált lány (The Girl With The Dragon Tattoo) adaptációban működött közre. Arról nincs információ, hogy milyen szerepet szánnak Marának, de az biztos, hogy Fincher rendezi az első évad összes részét. A szériában az Utopia képregény megjósolt jó néhány katasztrófát. Néhányan ennek segítségével próbálnak utánajárni, hogy a jövő mit tartogathat, azonban egy titkos társaság a nyomukba ered és levadássza őket.

0

Új előzetes a Dark Places-nek

darkplacesCharlize Theron és Nicholas Hoult a Mad Max után újra együtt játszhatnak. Gillian Flynn, a Holtodiglan (Gone Girl) szerzőjének bestelleréből készült a Dark Places thriller. Theron játssza Libby-t, aki gyerekként tanúvallomást tett testvére ellen. 25 évvel később a Hoult által megformált bűnesetekkel foglalkozó Lyle keresi fel Libby-t, arra kéri, hogy meséljen arról az estéről, amikor családját az akkor 16 éves bátyja megölte. Mivel a nőnek pénzre van szüksége és Lyle felajánl számára némi összeget, így belemegy a dologba. Újraéli a tragikus éjszakát, majd önmaga is megkérdőjelezi, hogy mit láthatott valójában. Olvasd tovább

0

A Szégyentelen rendezője készíti a Widows thrillert

stevemcqueenA Holtodiglan (Gone Girl) szerzője, Gillian Flynn a 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave) rendezőjével, Steve McQueennel dolgozhat. Közösen írnak egy jelenleg cím nélküli thriller forgatókönyvet. Annyi bizonyos, a 2002-es angol Widows minisorozaton alapszik a sztori, ebben egy férfiakból álló rablók egy csoportját egyik munkájuk alatt megölik. Özvegyeik elhatározzák, hogy befejezik, amit férjeik elkezdtek.

Iain Canning és Emile Sherman lesznek a producerei a filmnek, ők álltak a Szégyentelen (Shame) mögött és a Codes of Conduct HBO dráma útját is egyengették.

1

Dark Places előzetes

darkplacesA Holtodiglan (Gone Girl) nem csak Ben Affleck karrierjének tett jót, hanem egyúttal Gillian Flynnre is felfigyeltek a producerek. Komor és izgalmas regényeket adott ki kezei közül és ha a Dark Places adaptáció szintén nagyot szakít, Hollywood gyorsan lecsap az összes parlagon heverő Flynnhez köthető sztorik jogaira.

Libby Day családját kislányként megölték, bátyját bűnösnek találták és elítélték. Évekkel később Libby-t megkeresi a Kill Club régebbi bűnesetekben vizsgálódó csapat és arra kérik a nőt, hogy idézze fel mi történt egykor.

Amy Adams játszhatta volna a főszerepet, de kiderült, hogy más elfoglaltsága van a forgatás kezdetekor, így Charlize Theron vehette át a stafétabotot. Nicholas Hoult, Chloe Moretz, Tye Sheridan és Christina Hendricks emelik a thriller izgalmait. Gilles Paquet-Brenner, a Búcsúdal (Les jolies choses) rendezője vezényelte le a filmet. Olvasd tovább

0

Dark Places poszter

Gillian Flynn nevét a Holtodiglan (Gone Girl) kapcsán véstük be emlékezetünkbe és bízzunk benne, hogy nem a Dark Places után fogjuk kitörölni onnan. Charlize Theron alakítja azt a nőt, aki 30 évvel ezelőtt tanúskodott bátyja ellen, miszerint kinyírta az egész családot. De egy bizonyos Kill Club elnevezésű, régi bűnügyekre szakosodott társaság arra kéri Theront, hogy idézze fel a régi esetet. Franciaországban hó végén mutatják be a thrillert, tehát valószínű, hogy hamarosan jön az előzetes is.

darkplaces

0

Fincher, Affleck és Flynn remake-en dolgoznak

gonegirl12Gillian Flynn írónő nem tartja kizártnak, hogy lesz majd folytatása a Holtodiglannak (Gone Girl). De ha meg is valósulna a film mindenképpen David Finchernek kellene rendeznie és Ben Afflecknek is benne kellene lennie. Mindenesetre a direktor és a színész újra együtt dolgozhat, Alfred Hitchcock 1951-es klasszikusából, az Idegenek a vonaton (Strangers on the Train) krimiből készítik el a remake-et. A szimplán csak Strangers címen futó projekt forgatókönyvét maga Flynn fogja írni.

A történet nem vonaton, hanem repülőn fog játszódni. Affleck egy Oscar esélyest alakít, akinek magánrepülője lerobban, így kénytelen egy rejtélyes és láthatóan vagyonos idegennel utazni.

A film a Warnernél formálódik, a stúdiónál remélik, hogy a produkciót be lehet szorítani az Affleck dirigálásában készülő Live by Night és az Igazság Ligája (Justice League) közé.

Az eredeti filmben két idegen férfi ismerkedik össze egy vonaton. Bruno és Guy megtalálják a közös hangot, majd megegyeznek abban, ha Bruno megöli Guy nejét, akkor Guy megöli Bruno apját.

5

Holtodiglan (Gone Girl)

Holtodiglanposz

Boldog párkapcsolatban élsz? Úgy gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben? Nos, könnyen előfordulhat, hogy David Fincher lehoz a rózsaszín felhők közül és gyanakvó pillantásokat vetsz szerelmed felé. Felteszel magadban néhány kérdést és ha esetleg párod a film után gonosz mosollyal az arcán lépdel melletted, biztos, hogy bizalmatlanságod csak növekedni fog.

Nick Dunne (Ben Affleck) látszólag gondtalan életet él, az 5. házassági évfordulóján a közeli, saját vendéglátó egységében ikerhúgával beszélget és kiérződik, hogy túlzottan nincs oda ezért a napért. Hazaérve Amy-t (Rosamund Pike), a feleségét nem leli, a helyi nyomozónő szemében a férfi gyorsan gyanússá válik, idővel pedig a szenzációhajhász média is megpróbálja besározni, mondhatni sikerrel. Tagadja, hogy köze lenne az eltűnéshez, azonban az események forgatagában egyre kevesebben hisznek ártatlanságában. Sokasodnak az árulkodó jelek, lassacskán csak testvére hisz abban, hogy nem tette el láb alól az asszonyt. Kellene egy jó ügyvéd? Olvasd tovább

1

Gone Girl előzetes

gone Gillian Flynn nem adta meg a lehetőséget, hogy regényét valaki más adaptálja, inkább ő maga vette kezelésbe a Gone Girl forgatókönyvét Leslie Dixon producer 2011-ben megkörnyékezte Reese Witherspoon-t, aki nagy lehetőséget látott a tervezetben, viszont ő is csak producerként állt be a David Fincher rendező kezei alatt formálódó film mögé.

Ben Affleck és Rosamund Pike éppen ötödik házassági évfordulójukat ünnepelnék meg, ám a nőnek nyoma vész. A férfi hazugságokba keveredik, ami miatt gyanússá válik, így nejének ikertestvérével együtt próbálja kideríteni, hogy hova tűnhetett szeretett felesége

Fincher a film zenéjét Trent Reznorra és Atticus Rossra bízta, a duóval együtt dolgozott A közösségi hálón (The Social Network), illetve A tetovált lány (The Girls With the Dragon Tattoo) remake-jén. Olvasd tovább