Holtodiglan (Gone Girl)

Boldog párkapcsolatban élsz? Úgy gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben? Nos, könnyen előfordulhat, hogy David Fincher lehoz a rózsaszín felhők közül és gyanakvó pillantásokat vetsz szerelmed felé. Felteszel magadban néhány kérdést és ha esetleg párod a film után gonosz mosollyal az arcán lépdel melletted, biztos, hogy bizalmatlanságod csak növekedni fog.

Nick Dunne (Ben Affleck) látszólag gondtalan életet él, az 5. házassági évfordulóján a közeli, saját vendéglátó egységében ikerhúgával beszélget és kiérződik, hogy túlzottan nincs oda ezért a napért. Hazaérve Amy-t (Rosamund Pike), a feleségét nem leli, a helyi nyomozónő szemében a férfi gyorsan gyanússá válik, idővel pedig a szenzációhajhász média is megpróbálja besározni, mondhatni sikerrel. Tagadja, hogy köze lenne az eltűnéshez, azonban az események forgatagában egyre kevesebben hisznek ártatlanságában. Sokasodnak az árulkodó jelek, lassacskán csak testvére hisz abban, hogy nem tette el láb alól az asszonyt. Kellene egy jó ügyvéd?

Átlagos thrillerként indul, amibe még szokványosabb romantikát adagoltak. A a játékidőbe beékelt néhány flashback során megismerjük hogyan is találkozott egymással Nick és Amy. Mondhatni a kialakuló szerelem nem több és nem kevesebb, mint egy átlagos romantikus film esetében, ám a kötelezően előtörő nehézségeket és drámát gyorsan letudják. Minek is húznák az időt, hiszen ebből úgyis eleget kapunk majd a soron következő Nicholas Sparks adaptációban, másrészt Finchernek az eltűnéssel járó izgalmakat kell boncolgatni. Nem kell megijedni, a középszerűnek tűnő kezdetek után gyorsan kiderül, hogy csak altatják a nézőt, hogy aztán az álla a padlón csattanjon a megdöbbenéstől.

Gillian Flynn maga önthette forgatókönyv formába közkedvelt és sikeres regényét, amivel mindenki abszolút elégedett volt. De egy remek alapanyaghoz kell egy tehetséges rendező is. És bizony Fincher sokszor megmutatta, hogy thrillerben nagyon is otthon van, tudja fokozni a feszültséget, csűrni-csavarni a sztorit és még a fordulat láttán is leesik az állunk. A direktor mesterien, szinte gúnyosan mutat be a megszokott romkomoknak és vázolja a kapcsolatok működését. Még hogy jól ismerik egymást a házaspárok… Ugyan. És Fincher boldogan hántja le a cukormázat róluk.

De nem elégszik meg ennyivel. Alaposan megkapja magáét a média is, amely éhes hiénaként köröz a kiszemelt préda felett, esetleg olykor hangosan a képébe röhög, hogy a bosszantó jelenléte mellé még a ráhozza a frászt. A nézettség érdekében bármit! Ha esetleg nem tudnak érdemi információval szolgálni, akkor maguk találnak ki valami érdekességet. Nem kell hozzá más, csak egy jó fotó, ami mellé bármilyen elképzelést hozzá lehet szőni. Számukra mindegy, ha kell beszállnak bármilyen játszmába, amíg az érdekes.

A kapcsolatok és a médiacirkusz mellett Fincher képes volt arra, hogy a szokványosan induló thrillert magasabb fordulatszámra kapcsolja. Megfejthetetlen, hogy mi fog történni és hogy melyik pillanatban érkezik a következő meglepetés. Erre még képes rádobni több lapáttal. Régen volt már olyan film, az adrenalin emelkedése mellé ennyire cinikus és „szemét” humor társuljon. Mindehhez jó színészek is kellettek, Ben Affleck kifejezetten jól játszik, Rosamund Pike pályafutása legjobbját nyújtja, sokáig emlékezetes marad teljesítménye. Fincher odafigyelve, precízen építi fel a jellemeket, még a mellékszereplőkre is odafigyelt, egyik sem nevezhető szürke háttérembernek.

Van oka annak, hogy nem készülnek ilyen filmek. Hollywood valószínűleg tudatosan nyomja el a próbálkozásokat, egyszerűbb futószalagon gyártott produkciókat gyártani, mint sokat agyalni a történet csavaros kibontásán. A Holtodiglan fény az éjszakában, kiemelkedik a felhozatalból, 90 %.

imdb:  8,7

rottentomatoes:  87 %