1

Elkészült az Interkozmosz

interkozmosz2012-ben vágtak bele az Interkozmosz magyar sci-fi rövidfilmbe, amely mostanra dobozba került.  A Szőke András főszereplésével készült történet egy használaton kívüli űrtávközlési állomás karbantartójáról szól, aki éjszakánként egyetlen, földönkívüli barátjával beszélget.

Egyelőre nem ismeretes, hogy mikor nézhetjük meg a produkciót. Banhegyi Béla rendező a következőt írta:  “A forgalmazásról és vetítésekről még korai lenne beszélni, mindenesetre nyitottak vagyunk.” Illetve a befejezés örömére a Soundcloud-on ingyenesen elérhetővé tette a DeLorean témát, ami a filmben nem szerepel, de a direktor mégis kedves darabról van szó, amolyan bonus track: https://soundcloud.com/belabanhegyi/delorean-theme-interkozmosz-soundtrack-free-download

Olvasd tovább

2

Tomorrowland teaser trailer

tomorrlandA Disney 2011-ben adott zöld utat a filmnek, miután Damon Lindelof leszerződött a forgatókönyv megírására és a produceri teendők ellátására. 2012 májusában Brad Bird ülhetett bele a rendezői székbe, ekkorra már a sikeres animációkon kívül mögötte volt egy pénzügyileg szépen teljesítő élőszereplős akció is. George Clooney vállalta be a főszerepet, majd Hugh Laurie is fellépdelt a fedélzetre és Britt Robertson is aláírt. Nem sokkal később megcáfolták a pletykákat, hogy űrlényekhez lenne köze a sztorinak.

A hivatalos történet szerint Clooney karakterére gyerekként tehetséges feltalálóként tekintettek, de felnővén kiábrándult a technológiából. A Robertson által játszott fiatal lány optimistán tekint a világra és eléggé érdekli a tudomány világa. Együtt indulnak egy veszélyes küldetésre egy olyan helyre, ami nem csak őket változtatja meg, hanem a világot is.

Tavaly úgy hírlett, hogy erről fog szólni a film: A fiatal Frank Walker feltűnik az 1964-es Világkiállításon, hogy bemutassa saját találmányait, de ötletei nem válnak be és David Nix (Laurie) azt tanácsolja neki, hogy jöjjön vissza, ha idősebb lesz és munkái működőképesek lesznek. Ám egy Athena nevű lány meglátja a nagy lehetőséget a 11 éves srácban és elviszi őt az alternatív univerzumba, de nem sokáig császkálhat kedvére, mert Nix, a hely polgármestere visszaküldi a Földre, ráadásul az is kiderül, hogy Athena, akibe beleszeretett valójában egy robot. Telnek-múlnak az évek, Frank felnő és még mindig arról álmodozik, hogy visszajuthat Tomorrowlandbe.  Nix az eltelt időben egyre erkölcstelenebbé és korruptabbá vált, a kreatív elmék abszolút nem érdeklik, inkább a teljesítmény és az elért eredmények foglalkoztatják. Belép a képbe egy Casey nevezetű lány is, aki a történet szempontjában fontos jelentőséggel bír és Athenát is viszont fogjuk látni ugyanolyan külsőben. Frank kideríti, hogy nem ő volt az egyetlen, akit kivágtak Tomorrowlandből. Olvasd tovább

0

A Rossz szomszédság írói slasher vígjátékot rendezhetnek

cohenobienAndrew Jay Cohen és  Brendan O’Brien a Judd Apatow/Seth Rogen irányvonalat képviseli. A duó eleddig forgatókönyveket írt, legutóbb a nagy sikert aratott Rossz szomszédságot (Neightbors) vetette papírra. De Cohenék számára is elérkezett az a pillanat, amikor átgondolták, hogy mi lenne, ha ők dirigálnának le egy filmet. A Thrills Ride szkriptjét nem ők, hanem Peter Warren szállította le, viszont nem csak vicces, hanem némileg horrorisztikus lesz a produkció. Ugyanis slasher témába vágnak bele.

A projektet a Sikoly (Scream) és az Itt a vége (This is the End) ötvözeteként írták körül, a történések egy vidámparkban játszódnak, ahol ide tévedő gimisek szörnyű halált halnak. A Senior Night miatt bérli ki a helyet a közeli intézmény, ahol a végzősök kiereszthetik a gőzt, jól érezhetik magukat és kellemes szórakozhatnak. Ám a kijáratok hirtelen lezárulnak és a szörnyű csapdák aktivizálódnak. A különféle klikkek kénytelenek összefogni, hogy együtt ötletelve jussanak ki a szorult helyzetből.

0

Úgy tűnik megint lesz egy PG-13 Terminator

terminatorgenisVajon milyen lesz a következő Terminator film? Néhányan már feladták a reményt, hogy újabb, elfogadható rész születhet, sokan még reménykednek. A következő felvonás 2015-ben érkezik, amiben Jai Courtney alakíthatja Kyle Reese-t.

Úgy tűnik, hogy nem térnek vissza az R kategóriához, legalábbis a színész nemrégiben erről beszélt. „Nagyon szeretném, ha R-es lenne, ám szerintem nem így lesz. Ezekben az időkben sokkal valószínűbb a PG-13 besorolás. Végső soron nincs is benne káromkodás sem. Viszont eléggé tisztességes mennyiségű akciót vonultat fel a film. „

És a következő részek? Benne lesz Arnold Schwarzenegger? „Eléggé nehéz elképzelni egy Terminator filmet Arnold nélkül, ő is ott lesz. Úgy sejtem, hogy a forgatás 2016-ban indul, legalábbis ez a terv és biztos, hogy két részt együtt vesznek fel. „ – Már ha nem bukik a film. Hiszen a negyedik felvonás direktorának, McG-nek már megvolt a kész története az ötödikhez, de a gyér eredmények után lefújták az egészet és a jogok is gazdát cserétel.

Courtney nem tudja, hogy folytatásként vagy rebootként kell tekinteni a Genisys-re. „Nem lehet sequelként vagy rebootként tekinteni rá. Pontosan nem tudom, hogy minek kellene nevezni. Az biztos, hogy nem csináltunk remake-et egyik korábbi Terminatorból sem. És nem is úgy folytatódik, ahogy az egésznek vége szakadt.”

0

Krokidas rendezi a Csodácska filmverzióját

csodacskaJohn Krokidas az Öld meg kedvesed (Kill Your Darlings) indie filmmel kalauzolt el minket a beat generáció világába, ám első egészestés alkotása eléggé gyengére sikeredett. A direktor a drámai területről átlépdel a young adult világba, ugyanis ő fogja vászonra vinni R.J. Palacio 2012-ben kiadott, magyarul is megjelent Csodácska (Wonder) regényét.

A könyv tartalma: August (Auggie) Pullman arcdeformitással született, így nem járhatott suliba – egészen mostanáig. Éppen most kezdi majd az ötödik osztályt a Beecher Prep iskolában, és ha valaha is csöppentél már újoncként egy közösségbe, pontosan tudod, milyen nehéz ez. Az a helyzet, hogy Auggie is csak egy hétköznapi gyerek. Csak éppen az arca nem hétköznapi. De képes lesz meggyőzni az osztálytársait arról, hogy külseje ellenére közéjük tartozik? (moly.hu)

2

Gyere, ülj mellém tv spotok

Az origón figyeltem fel rá, hogy közzétették az Antal Nimród által forgatott tv spotokat. A pár másodperces reklámok célja eredetileg az volt, hogy megpróbálják visszaszerezni a magyar bizalmát, akik elveszítették hitüket a hazai produkciók láttán. Tehát a magyarok ismét kedvet kapjanak, hogy jegyet váltsanak a hazai filmekre. A tervben némi változás áll be, ugyanis Nimród munkái a közelgő Filmhetet népszerűsítik.


Olvasd tovább

0

Két kép a Focusból

Romantikus heist film? Will Smith profi szélhámost alakít, majd megismerkedik a Margot Robbie által játszott nővel, aki még újonc a szakmában. Összemelegednek, de a hazugságokkal és átverésekkel teli világ forgatagában szakítanak. .A nőnek később szüksége lesz egy partnerre az egyik kitervelt munkához és a sors úgy hozza, hogy pont egykori szerelmébe botlik.

ocus2 focus1

0

Hivatalos: Paul Feig csajos szereposztással forgatja a Szellemirtók 3-at

szellemirtokEgyezzünk meg abban, hogy kész vicc, ami a Szellemirtók 3 (Ghostbusters 3) körül folyik. Egyszerűen képtelenek voltak az egyről a kettőre lépni. Csak a duma volt és eléggé úgy tűnt, hogy a film örökre a development hellben fog sínylődni. Tegnap derült ki, hogy Katie Dippold, a Női szervek (Heat) írója vette kezelésbe a forgatókönyvet és ez már a sokadik átírás. Viszont néhány órára rá Paul Feig twitterén közzétette, hogy ő dirigálhatja a harmadik felvonást és a szellemekre nők fognak vadászni.

Az Entertainment Weekly a bejelentésre időzítette a rendezővel készített interjúját. „A Sony és Ivan (Reitman) keresett meg néhány hónappal ezelőtt, amikor éppen Budapesten forgattam a Spy-t. De hirtelenjében nem is tudtam, hogy meg akarom-e rendezni a filmet, hiszen az első két rész klasszikus és mégis mit tudnék én ehhez hozzátenni? Ráadásul Harold (Ramis) is elhunyt és tudom, hogy Bill (Murray) se nagyon akar benne lenni. Kedvelem Dant (Aykroyd), de akkor nem nagyon tudtam, hogy miképp is lehetne megcsinálni. Miután visszatértem Amerikában együtt ebédeltem Amy Pascallal (a Sony fejesével). Elárulta nekem, hogy senki nem akarja megcsinálni a filmet. Mondtam is, hogy elég kemény dió, hiszen 25 év elteltével újra vissza kellene térni abba a kísértettek teli közegbe. Eléggé nehéz helyzet. Hogyan lehetne úgy összehozni, hogy ne csesszük el? De a következő napokban csak ez járt a fejemben, hiszen a Szellemirtók nagyszerű film volt, mindenki ismeri és remek világot mutattak be. Szörnyű, hogy nem haladnak a folytatással. És én látni akarom a filmet. Én vicces csajokkal lendültek be igazán gondolataim, nagyon jó móka lenne leforgatni a 3. részt. Mi lenne, ha nem ragaszkodnánk a régi dolgokhoz? Hiszen mégis hogyan tudnál belépni abba a világba, amely már átesett egy nagy kísértettámadáson. Én inkább létrehozok valami újat, ahol ugyan beszélnek a szellemekről, de a történetek hitelessége megkérdőjelezhető.” – mondta Feig. Olvasd tovább