2

Távozz tőlem, Sátán (Deliver Us From Evil)

tavozztolem

Az élet írja a legjobb történeteket! Ebben valószínűleg egyetértünk. De a filmipar képes gyatra forgatókönyvet kreálni a megtörtént esetekből. Ezt a véleményt Hollywood már nem igazán osztja. De mindig akad néhány valós sztori, amiről úgy érzik, hogy jól mutatna a vásznakon. Ralph Sarchie rendőri pályafutása is megér egy misét, akarom mondani filmet. Ha elfogadjuk, hogy Sarchie nem kattant be a kemény melótól, hogy félőrültekkel gyűlt meg a baja esténként és halott kislányt halászott elő a szemét közül, akkor akár el is hihetjük, hogy természetfeletti esetekben nyomozott. Számára a para normális volt.

A tiszt a new york-i 46. őrshöz tartozott, esténként társával rótta az utcákat, a veszélyes ügyekhez hívták őket. Sarchie önéletrajzi könyvén taglalja, hogy megszállt embereket kergetett és ördögűzésekben segédkezett. Nem ijedt meg a furcsa alakoktól a bronxi árnyak között. Jerry Bruckheimer élvezettel rághatta végig magát a leírtakon, hiszen az egykori sztárproducer remek lehetőséget látott, hogy referenciái között horror is szerepelhessen. Olvasd tovább

2

2015 végén indulhat a Tűzgyűrű 2 forgatása

Apacific Tűzgyűrű (Pacific Rim) bevételeit szemlélve osztott-szorzott a stúdió, majd bejelentették, hogy jöhet a folytatás, méghozzá 2017-ben. Guillermo del Toro a Collidernek adott interjút, a beszélgetés során mondta el, hogy úgy 2015 novemberében indulhatna el a forgatás.

„Megvan a forgatókönyv első vázlata. Úgy négy vagy öt hónap kell még, hogy elkészüljünk a végleges szkripttel, majd belevágunk az előkészületekbe. Ez úgy augusztus/szeptember környékén történhet meg. A forgatás novemberben, esetleg decemberben veheti kezdetét. Az elsőhöz képest teljesen más irányba indulunk el. Nem mondhatok sokat, csak annyit, hogy a közönség néhány kedvenc karakterét visszahozzuk, párárat nem, viszont felbukkanhatnak a második végén, mivel reméljük, hogy lesz harmadik is.”

3

Blackhat szinkronos előzetes

blackhatA globális kiberbűnözés világában játszódó Blackhat egy eltávozásra engedett elítélt sorsát követi nyomon, aki amerikai és kínai társaival egy magas szintű kiberbűnözői hálózatot üldöz Chicagótól Los Angelesig, Hongkongtól Dzsakartáig.

2015 Chris Hemsworth éve lehet. A Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron) borítékolható siker, de e mellett A tenger szívében (In the Heart of the Sea), a Vacation vígjátékban is fontos szerepet játszik. Olvasd tovább

0

Annabelle tv spot és jelenetek

annabelle4Az igazi Annabelle babát állítólag egy anya vásárolta születésnapi ajándékként főiskolás lányának egy használtcikk kereskedésben, valamikor a hetvenes években. A baba azonban igen csúnyán viselkedett a kollégiumi szobában: minduntalan másutt tűnt fel, mint ahová letették, apró papírdarabkákon üzeneteket hagyott, éjszakánként több ízben megtámadta és összekarmolta tulajdonosának egyik barátját, sőt egyes források emberélet kioltásával is vádolják Annabelle-t. Ma a Warren házaspár Connecticutban található okkult múzeumának vitrinjében áll, melynek ajtaján a következő felirat látható: „Szigorúan tilos kinyitni!”
Wan már a Démonok között történetében is jelentős szerepet adott Annabelle babának. „Nagyon fontos volt, hogy valamiképpen igazinak látsszon – mondja a producer. – Szerintem attól olyan félelmetes, hogy amikor az ember belép a szobába, ahol Annabelle tartózkodik, hirtelen egymásutánban kétszer is rá kell nézni, hogy aztán felsóhajthassunk: »ahá, csak egy baba«.”
Annabelle babát ugyanaz az észak-karolinai iparművész készítette, mint a Démonok között bábuját. Két egymástól különböző változatban is megformázta a babát: az egyik az ártatlan porcelánfigura, amit akkor látunk, amikor John odaadja a feleségének. A másik a leharcolt állapotú Annabelle, amelyen át démonok bújtak elő. Minél több démon szivárog át rajta az élők világába, a bőre annál sötétebb lesz, és a tekintete is mind súlyosabb megszállottságról árulkodik. Olvasd tovább

2

A tenger szívében előzetes

heartoftheseaRon Howard legutóbb a Hajsza a győzelemért (Rush) filmjével gyűjtött be jó néhány elismerést és pozitív kritikát. Majd fogta Chris Hemsworth-t és belevágtak A tenger szívében (In The Heart of the Sea) forgatásába.

1820-ben futott ki az Essex bálnavadászhajó George Pollard, Jr irányításával (a kapitányt Benjamin Walker formálhatja meg). Matthew Joy másodtisztet Cillian Murphy, Owen Chase elsőtisztet Hemsworth alakíthatja. Egy hatalmas ámbráscet elsüllyeszti a hajót, majd a legénység 90 napig hánykolódott a nyílt vízen több ezer km-re otthonuktól.

Amerikában március 13-án kerül bemutatásra a film. Olvasd tovább

3

Egy ideig nem lesz Toldi film

Tavaly a Magyar Nemzeti Filmalap 900 millió Ft-ot szavazott meg a méregdrága Toldinak, amely gy párbajokkal és lovagi tornákkal megspékelt kosztümös európai kaland lett volna. Az origó értesülései szerint ezt később még 800 millió Ft-tal fejelték meg, de még ez is kevés lett volna, hiszen a tervezett költségvetés 2,5 milliárd volt. A Filmalap végül elhatározásra jutott.

“A Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága azt a döntést hozta, hogy Pálfi György Toldi című filmjének megvalósítását célzó, hosszú ideje tartó tárgyalássorozatot beszünteti, és az eredetileg megvalósításra szánt tervet a továbbiakban nem támogatja, miután az alkotó a film megrendezésének szándékától a Döntőbizottság több tagjának tett szóbeli nyilatkozatában elállt, illetve előzőleg írásban jelezte, hogy amennyiben a Döntőbizottság október 15-ig nem hoz határozatot, akkor lezártnak tekinti az együttműködést.

A film tervezett költségvetése 2,5 milliárd forint, amely a magyarországi és az európai filmgyártási gyakorlatban is szokatlanul magas. Egy ilyen magas költségvetésű projekt finanszírozása mind az adófizető nézőközönség, mind a filmszakma felé jelentős felelősség. A Döntőbizottság szerint még nincsenek meg a feltételei annak, hogy egy ilyen magas összegű támogatás mellett olyan filmalkotás szülessen, amely művészi színvonala mellett széles közönséget is képes megszólítani.”

Ettől függetlenül nem kizárt, hogy megvalósulhat a projekt, csak éppen Pálfi György helyett más rendezővel.

toldi(Kenczler Márton látványterve)

0

Fűrészeljünk tovább

jigsawAz első Fűrész (Saw) még egy izgalmasabb thriller-horror volt, de idővel a franchise inkább a trancsír utat választotta. Lehúztak jó néhány bőrt szegény rókáról, végül a Lionsgate-nél is belátták, hogy ideje lenne megálljt parancsolni. Némi pihentetés után újabb érdekes zajokat hozott a szél a stúdió környékéről. Mintha valaki fűrészelne, méghozzá csontot. És valóban! 2012-ben megemlítették, hogy újra ötletelésbe kezdtek.

A Shocktillyoudrop oldal szerkesztője ült le beszélgetni Mark Burg és Oren Koules producerekkel, akik arról beszéltek, hogy a franchise elindítói kezében formálódik az újabb film. „James (Wan) és Leigh (Whannell) az első rész után mindenki úgy fog rájuk emlékezni, mint a Fűrészes fickókra. Mással szerettek volna foglalkozni és most hogy letették saját névjegyüket az asztalra újra boldogan visszatérnének.”

A két producer még nem tudja pontosan megmondani, hogy mikor fog érkezni a film, de a lényeg, hogy már felbukkant valami a láthatáron. A 2016-os Comic Conon már szeretnének valami kézzelfoghatót felmutatni. Szerintük Wannak és Whannellnek is van ideje, mivel előbbi letudta a Halálos iramban 7-et, utóbbi pedig az Insidous 3-at. (És az utómunkálatok?)

1

Neil Patrick Harris vezeti a következő Oscar ceremóniát

harris

A legutóbbi Oscar ceremónia nézettsége pofás számokat hozott, hiszen az Ellen DeGeneres vezette show volt a legnézettebb a 14 évesek körében és egyúttal 45.5 millióan követték az eseményeket. Az Akadémia fontolóra vette, hogy újra DeGeneres-re bízza a a 2015-ös show irányítását is.

Választásuk  Neil Patrick Harrisre esett. A színész ugyan vezetett már Emmy-és Tony díjátadót, de eddig még egyetlen alkalommal sem volt az Oscar házigazdája. A 87.  ceremóniára  február 22-én kerül sor. Harris legutóbb a Holtodiglan (Gone Girl) thrillerben játszott és kiadta önéletrajzi könyvét is.

Olvasd tovább

3

Képregényfilmes hírek: Suicide Squad, Dr. Strange, Igazság Ligája

suicidesquadTegnap kiderült, hogy 2016-ban jön a Suicide Squad, amelyet David Ayer fog ledirigálni. Akkor még nem esett szó a főszereplőkről, de a Hollywood Reporter tudomása szerint Ryan Goslingot szeretnék megnyerni az egyik főszerepre. Egyúttal Will Smith, Tom Hardy és Margot Robbie asztalán is landolt egy-egy ajánlat. A Latino Review tudni véli, hogy a forgatókönyvben Amanda Waller, Harkness, Vixen és Deadshot áll a középpontban.

Goslingot a Marvel is szeretne zászlajuk alatt tudni, ugyanis úgy gondolják, hogy a színész tökéletes lenne Dr. Strange szerepében. Nem fognak elkeseredni, ha nemleges választ kapnak, a listájukon akad még néhány név.

A Badass Digest információi szerint az Igazság Ligája végén cameozna Zöld Lámpás. Miután a csapat nehezen legyűri Brainiac-et felbukkan a Lámpás és felhívja a figyelmet, hogy újabb fenyegetés érkezik Darkseid személyében. Vele fognak szembenézni a folytatásban. Mindkét produkciót Zack Snyder rendezi.

A Batman vs Superman forgatásáról Olvasd tovább