0

Problémás forgatások II.

Jó régen, hét évvel ezelőtt volt már egy hasonló cikkünk ugyanebben a témában, s mivel azóta bőven gyűlt alapanyag, lássuk, milyen filmeket szült meg a szokásosnál is nehezebben Hollywood! Érdekes megfigyelni, hogy egyrészt szinte kizárólag nagy franchise-ok környékéről érkeznek ilyesféle hírek, másrészt pedig hogy a stúdiók mennyire különbözőképpen kezelik az ilyen ügyeket. Hiába ugyanis a szinte már paranoiás titkolózás (vízjeles, színezett forgatókönyv, zárt forgatás, titoktartási szerződés a stábbal, félrevezető marketing stb.), a közösségi médiának köszönhetően egyre több zűrös forgatásról tudunk meg részleteket. Az alábbi lista persze épp emiatt nem teljes, kommentben jöhetnek a kiegészítések!

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Gavin O’Connor rendezi a Suicide Squad 2-t

SUICIDE SQUADA Suicide Squad bemutatója után biztossá vált, hogy lesz folytatás, csak az volt a kérdés, hogy vajon ki lesz a rendező. Már-már úgy tűnt, hogy Jaume Collet-Serra fogja ledirigálni a következő felvonást, de végül nemet mondott. A Hollywood Reporter értesülései szerint a Warner választása Gavin O’Conorra esett, egyúttal a forgatókönyvet is megírhatja.

O’Connor eddig még nem készített szueprhősfilmet. Legutóbb A könyvelőt (The Accountant) thriller-akciót hozta tető alá, de ő adta ki kezei közül a Warriort és a Jane Got A Gun-t. Jelenleg az Atlantic Wall háborús projeket készíti elő, ami a normandiai partraszállás idején játszódik.

A Suicide Squad 2-ben Deadshot és Harley Quinn biztosan benne lesz, illetve valószínűleg Rick Flag is visszatér. Joel Kinnaman nem is oly rég még arról beszélt, hogy a forgatást 2018-ban szeretné elindítani a stúdió.

 

3

Jaume Collet-Serra rendezheti a Suicide Squad 2-t

suicidesquadkep39A Warner több rendezőt is fontolóra vett a Suicide Squad 2. részének az élére, köztük volt Mel Gibson is, aki megerősítette, hogy valóban megkeresték, de majd kiderül, hogy mi lesz a vége. Nos, nem ő fogja ledirigálni a folytatást, hanem elvileg Jaume Collet-Serra, a Deadline információi szerint ugyanis a Non-Stop és az Ismeretlen férfi (Unknown) alkotója írhatja alá a szerződést.

Jelenleg nem ismeretes, hogy a DC univerzum mely gazembereiből verbuválják össze azt a csapatot, akikre veszélyes küldetést bíz Amanda Waller. De az biztos, hogy Harley Quinn és Deadshot benne lesznek, tehát Margot Robbie és Will Smith visszatérésére számíthatunk.

2

Dolgoznak a Suicide Squad 2. forgatókönyvén

SUICIDE SQUADJelenleg még egyáltalán nem biztos, hogy Mel Gibson rendezi a Suicide Squad folytatását. De az biztos, hogy vele vagy nélküle meg fog valósulni a következő rész. De a forgatókönyv már készül, a Warner ugyanis Adam Cozadtól várja, hogy záros határidőn belül leszállítson egy értékelhető történetet. Cozad dolgozott a legutóbbi Jack Ryan és Tarzan filmeket, de egyik sem teljesített elfogadható módon a kritikusoknál, illetve a kasszáknál. Ettől függetlenül továbbra is bízik benne a stúdió.

Gyakorlatilag semmit nem lehet tudni a Warner terveiről, nem tették közzé, hogy ki fog visszatérni a csapatból. Eléggé nagy a valószínűsége, hogy Headshot és Harley Quinn részese lesz a projektnek, hiszen ők vitték a vállukon az előző részt is.
10

Gibson is beléphet a DC Mozis Univerzumba

gibsonridge2Mit szólnátok, ha Mel Gibson rendezné a Suicide Squad folytatását?

Hosszú időbe telt, mire Gibsonnak megbocsájtott Hollywood. Újra kegyeibe fogadta az egykori sztárt és bizony esélyes, hogy újra a csúcsra kerüljön. A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge) után szerepet ajánlottak Gibsonnak a Megjött Apuci (Daddy’s Home) folytatásában, illetve Vince Vaughnnal játszhat a Dragged Across Concrete krimi-thrillerben. Egyúttal úgy tűnik, hogy beszippantja a DC Mozis Univerzuma is, hiszen a Warner szeretné rábízni a Suicide Squad folytatását.

Egyelőre még nem tettek hivatalos ajánlatot, csak folyik a puhatolózás és Gibson ismerkedik az alapanyaggal. Nem esne kétségbe a stúdió, ha elutasító választ kapna, mivel vannak más jelöltek is a feladatra, köztük Daniel Espinosa.

David Ayer dirigálta a Suicide Squad filmet, amely 745 millió dollárt gyűjtött be világszerte. Elvileg a következő felvonást is ő vezényelhette volna le, azonban a Gotham City Sirens projekt mellett erre már nem jutna ideje.

2

Box Office: Sikeres küldetés

SUICIDE SQUADÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók

Már a legelején problémákba ütközik a Warner a DC Filmuniverzum megalapozása közben. A Batman Superman ellen (Batman v Superman) hiába nyitott kimagaslóan, a bevétel gyorsan apadni kezdett és bőven az elvárt milliárdos határ alatt teljesített. Most a Suicide Squad állt a rajtvonalhoz, amely remek marketinget tudhat maga mögött. De a héten kijött kritikák szerint a film fabatkát sem ér, illetve a pletykák szerint a Warner még több humort akart a pótforgatások során a történetbe és ráadásul David Ayer változata helyett egy másik összevágott verziót részesítettek előnyben. Habár Ayer cáfolta, hogy a plusz felvételekkel a viccelődést  akarták erősíteni és megemlítette, hogy pontosan az a film került vászonra, amit ő akart. De a rosszindulatú híresztelések sokak kételkedni kezdtek, hogy egyáltalán megnézzék-e a filmet. Ezek ellenére eléggé combos eredményt tudott felmutatni az Öngyilkos osztag, a több, mint 130 millió dollár elégedettséggel töltheti el a stúdiót. Főleg, hogy megdöntötte a legjobb augusztusi nyitány, vagyis A galaxis őrzői (The Guardians of the Galaxy) rekordját. Pár nap múlva kiderül, hogy az érdeklődés tiszavirág-életű volt-e az alkotás iránt. Olvasd tovább

23

Suicide Squad – Öngyilkos osztag (Suicide Squad)

suicidequadposzter

Még csak most bontogatja szárnyait a DC Mozis Univerzuma, de a stúdió már kénytelen maga elé tartani legalább egy Csodanőéhez hasonló strapabíró pajzsot. Valahogy hárítani kell a támadásokat, amelyekből azért akad bőven. Ezek egy részét jórészt maguknak köszönhetik, hiszen nincs kiforrott stratégiájuk, próbálják eltalálni a rajongók elvárásait, és szeretnének nem a Marvelhez hasonlítani. Eleinte még úgy gondolták, hogy komorabb és komolyabb filmeket készítenek, mint a vetélytárs. Másrészt kénytelenek elhárítani és kivédeni a rosszindulatú pletykákat. A Suicide Squad kapcsán is elterjedt, hogy a Warner annyira nem bízott David Ayer változatában, hogy felkért egy külsős céget, amely egy humorosabb verziót rakott össze a felvett anyag alapján, és inkább ezt részesítették előnyben. A direktor viszont twitterén leszögezte, hogy a vászonra került alkotás megegyezik azzal, amit ő elképzelt, ráadásul egy-két színész is elhintette, hogy a történetben bőven akadtak vicces pillanatok. Olvasd tovább

3

A Suicide Squad karakterei

willdeadshot

Will Smith – Floyd Lawton/Deadshot

Mesterlövész és bérgyilkos, mindig célba talál. Nappal zsoldos, éjjel apa. Élvezi a vadászatot, de ugyanakkor nehezen találja a közös hangot kislányával.

A karakter először a Batman 59. számában tűnt fel 1950 nyarán. Később a Suicide Squad és a Secret Six tagja volt. Az IGN top 100-as gonoszok a képregényben listáján a 43. helyet foglalja el. Olvasd tovább

2

A Suicide Squad sokadik előzetese

suicidesquadkephivatalos20

Meg kell jegyeznem, hogy a filmet nem tudjátok leszedni a netről. Nem szabad összetéveszteni, sem összekeverni az Asylum Sinister Squadjával.

A hétvége San Diego-ról szólt, oda összpontosult a geekek és képregényrajongók figyelme. Közzétettek még egy utolsó Suicide Squad előzetest és ezt követően megnézhettek pár percet a film panelnél zajló eseményről és beszélgetésből, Will Smith nem nagyon hagyott senkit szóhoz jutni. Olvasd tovább

0

Újabb Suicide Squad előzetes

suicidesquadkephivatalos20Augusztus fénypontja a Suicide Squad lesz. A marketinges anyagok tetszetősek és hangulatosak, úgy tűnik, hogy a Batman Superman ellen (Batman v Superman) sem vett árnyékot a képregényfilmre. Bő 100 millió dolláros – de még akár a 150 millió is meglehet – nyitányt jósolnak Amerikában a produkcióknak. Ezt követően talán a Sony is újra előveszi a Sinister Six tervezetet. Olvasd tovább